Bennszülöttek ünnepe

Rettentően felháborodtam, mikor ez év nyarán megjelent egy antológia! A „hozzáértő” szagtekintélyek mindenhatóságán igenis kiakadtam! Történt ugyanis valami, ami szerintem becstelenség a könyv szerkesztőjének részéről. Interaktív közvéleménykutatásra gondoltam, melyet a Saját utad.blog.hu és most már a Saját utad.hu széles olvasóközönsége aktív részvételével akár meg is lehetne ejteni, azonban meggondoltam magam. Leírom, ahogy volt!

Egy korábbi írásomban taglaltam, milyen jó érzés apának lenni. Azzal együtt, hogy nagyon is jól tudom, hogy a gyerekek tőlünk, szülőktől teljesen független, önálló emberek, azért felelősséggel tartozunk értük, azért baromi büszke érzés, ha valamit én tudok nekik megtanítani, vagy ha valamit pl. nekem mondanak el, vagy tőlem kérdeznek meg és éppen tudok is rá válaszolni.

Nagyobbik fiam, Barni júniusban volt 15 éves. Művészlélek. Sokat fogok róla írni, mert bőven van mit. Mint apja, érthető módon elfogult vagyok vele szemben, igaz, kritikus is – ha bénaságokat kreálna, nem tenném közzé. Azonban az ő esetében már tényleg arról van szó, hogy nem csak centiméterre nőtt fölém.

Barni már bő 4 éve verselget. 11 éves kora óta költőnek készül. Ezt furcsáltuk, mivel senki se kapacitálta erre, illetve azért is, mert én még most se tudom, hogy mi akarok lenni. Pénzt költeni már remekül tud, de versei is egyre remekebbek. Mindig elolvasom, megvitatom vele, megbeszéljük. Javítani nem szoktam, mivel úgy gondolom, ez az ő műve.

Elég az hozzá, idén nyáron belekerült pár verse egy antológiába. Már többször nevezett pályázatokon, sose ért el helyezést, teljesen érthetetlen módon, mivel a díjazott versek (amiket a neten el lehetett olvasni), klasszisokkal gyengébbek voltak. Barni ugyanis olyan verseket ír, amik rímelnek és mindig egyértelmű, hogy miről szólnak. Ez manapság nem divatos. A ma menő „szabad verseknek” se füle, se farka: a szavak random egymás után vannak dobálva.

Aztán a sokadik megmérettetésen végre elismerték! Nagy öröm volt, mikor megtudtuk, Barni versei közül 5 megjelenik egy ifjú költők műveit felsoroltató kötetben. Mondanom se kell, mindenki 20 év fölötti rajta kívül, sőt: a többség felnőtt. Barni is részt vett a könyv szerkesztésében, de kora miatt nemigen tudott senkivel kommunikálni. Volt egy irodalmi mogul szerkesztő, aki Barni egyik legjobb versét – nem is tudom, mire hivatkozva – teljesen átírta és ez jelent meg nyomtatásban!

Én nem értek hozzá, de aki konyít a versekhez és olvassa most ezt a cikket, megkérem, hogy legyen kedves, magyarázza má el nekem, hogy miért nem jó Barni verse és mitől jobb, ami megjelent?? Előre is köszönöm!

Barni eredeti verse és az átírt verzió

Tehát balra, amit Barni írt, jobbra az átírt
(kérem, először csak a bal oldalit olvasd, köszi)

vissza a főold


30 Hozzászólás - “Bennszülöttek ünnepe


  1. 1 Pirimidin

    Szia Zoli!
    Na, én leszek az első:)
    Látom, a fiad már követi a nyelvújításodat:(
    amúgy tök jó, bár nem értek a lovakhoz.

  2. 2 Zollendroller

    Milyen érdekes url-t adtál meg, Pirimidin…! Köszi az első kommentet!

  3. 3 Garo

    Ezt én sem hagyhatom szó nélkül! :)
    Az átírt verzióban a 3. versszak első 2 sorát teljesen átértelmezte, a 4. és 5. versszak pedig katasztrófa..
    Teljesen fölöslegesek azok a cirkalmak, amiket beleírt a szerkesztő! A fiadnál legalább érthető minden, gratula neki, ügyes! :)

  4. 4 Zollendroller

    Köszönöm, Gabi, a szakmai hozzászólásodat. Hamarosan Barni további versei is felkerülnek az oldalra, sőt egyéb tevékenységeiről is fogok szólni. Be fogom linkelni, dazé itt is leírom saját blogjának címét: http://zemlenyibarni.blogspot.com/

  5. 5 Garo

    Ez nem szakmai hozzászólás volt, Zoli.. Csak egy olyan valakié, aki szereti a verseket (is).
    Milyen témák ihletik meg a fiadat leginkább?

  6. 6 Pirimidin

    Várom az új postot a tesóról is :)

  7. 7 Zollendroller

    Mindig a legkényelmetlenebb dolgokkal jössz,Pirimidin! A Két nagy lóban már próbáltam érzékeltetni ezt a tehetetlenségemet, mármint, hogy a kisfiamat imádom és baromi tehetségesnek tartom, jófejnek, jópofának, de leginkább jószívűnek, azonban bármilyen kínos is, róla nem tudok ódákat zengeni, mint a bátyjáról.

    Nálunk is az volt, hogy kiskoromban én mindent csináltam, mindenben eredményes, sikeres voltam, a szüleim büszkék voltak rám, mint atom…az öcsém…., ő meg csak elvolt. Nem csinált semmi kiemelkedőt, nem sportolt, nem alkotott, csak mint bármelyik másik korabeli gyerek.

    Voltak is emiatt a másodhegedűs-szerep miatt lelki gondjai, mostanra viszont tök pálya ürge, sokkal menőbb, mint én, jó állása van, tuti kapcsolata, minden. De ugye nem összehasonlítani kell. Az élet nem verseny. És a sajatutad.hu sem az igazságos játékszabályok porondja, hogy ha az egyikről írok csudákat, akkor a másikról is illő lenne. Porimidin, tudom, hogy Szerinted ez így lenne igazságos, dát most azt fogod meglátni, hogy minden úgy lesz, ahogy lesz.

    De ne izgulj, majd a “tesóról” is fogok írni. Legkésőbb farsangkor.

  8. 8 Pirimidin

    Oké, farsangkor hány órakor? :)

    csak hogy értsd:
    volt egyszer egy meghallgatás, egy énekkarba. Egy srác a teljesítményével hagyott kívánnivalót maga után, vagyis elég sz.r volt, azt mondták neki, fiam, gyere vissza jövőre!
    Erre a srác:
    Rendben, jövőre hány órakor?

  9. 9 Garo

    Zoli, szerintem most ellent mondtál saját magadnak, mikor azt írtad, hogy az élet nem verseny. A honlap kapcsán (is) mintha mást mondtál volna..
    Sajnos verseny, hogy ki tud jobban nyomulni az életben, ki tud jobb helyzetbe kerülni a másiknál. Nem a segítség dominál, és inkább visszatartanak információkat, csak hogy a másik ember ne juthasson egy kicsi előnyhöz.

    Más: Minden ember tehetséges valamiben, mindegyik fiadat másért szereted. :) Viszont amelyik pedagógus azt mondja, hogy ő mindegyik tanítványát egyformán szereti, nincs “kedvence”, az nwem mond igazat.

  10. 10 Zollendroller

    Nekem nem Barni a “kedvencem”, már ha erre gondoltál. Barni törekvőbb, kreatívabb. Ennyi. Róla bőven van mit írni. És fogok is. Az se “rosszabb”, sőt, nem is “kevésbé jó”, aki nem csinál “elegendő” gondolatébresztő tettet.

    Minden ember más. Van, aki kiteszi a zászlót a holdra, van aki egy egész életen át a moccanni is képtelen beteg anyját ápolja egy életen át, de attól még mindkettő teljes életet él. Mindkettőt lehet ugyanúgy szeretni.

    Az élet most errefelé tényleg verseny. Pedig nem kéne annak lennie. Csak a modern nyugati ember mániája, hogy mindenáron fejlődni kell, versenyezni, minél többet kihozni az életből.

  11. 11 Pirimidin

    Az utolsó bekezdésed nekem kicsit ellentmondásos. Attól, hogy igyekszünk minél többet kihozni a életből, minél többet elérni, nem feltétlenül kell versenyezni. Egyedi dolgot kell alkotni. Réspiac, tudod:)

  12. 12 Zollendroller

    Köszönöm, hogy figyelsz és mindenbe belekötsz, de ismét félreértettél. Jól esik, hogy oktatsz, hogy ugye emlékszem a réspiacra, de nem erről beszéltem. Hanem arról, hogy az élet célja legyen az élet, semmi más. Nem is kell, hogy célja legyen. Éljünk és kész.

    De most ez kevés. Versenyezni kell, vagy éppen egyedi dolgot alkotni, tökmindegy, csak mindenképp nyomakodni, előtérbe helyezkedni. Az erősebb kutya…-elv ugye.

  13. 13 Garo

    Nem arra akartam kilyukadni, hogy a két fiad közül valamelyik is “kedvencebb” lenne, mint a másik. De pedagógusok között (kimondatlanul) megvan ez a fajta rangsorolás. :(

    Amíg mi itt versenyzünk, elfelejtünk élni, szívből!
    Elfelejtünk érdeklődni a másik ember iránt, elfelejtünk mosolyogni, elfelejtjük, hogy egy kis odafigyeléssel a másik ember napját jobbá tesszük..

  14. 14 Zollendroller

    Egyszerű! Ne felejtsünk el szívből élni. Még akkor se, ha Bornai Tibor nemrég azt mondta, hogy aki szívből él, az élből szív. Nevessünk és örüljünk. Ez ilyen egyszerű!

  15. 15 Garo

    Ez most végszónak is jó lenne!
    Én eszerint próbálok élni :) , de így nagyobb az esélye, hogy sebeket kapunk. Bár a lelki sebesülések csak jobbá tesznek bennünket (idővel).

  16. 16 debra

    Sziasztok!

    Szerintem nagyon erkölcstelen dolog más művét átírni. Ez után már nem is számít, jobb lett -e, mert egy megírt versnél nincs olyan opció, hogy “jobb változat”. Inkább írjon saját verset, bár lehet, hogy már kiégett, és nincsenk saját ötletei, így éli ki magát. Mint az impotens bácsika, ha szenvedélye a kukkolás. De akkor már minek? :)

  17. 17 VicGilson

    Szia, Zoli – végre itt is!

    Már az első néhány sor után nyilvánvaló, hogy aki átirta, valószínűleg maga sem tudja mit gondol magáról.
    Reccsen->törne
    ???
    A többiről nem is beszélve…
    Negyedik versszak: hol van az eredetiben puska? Mi értelme van ezt egyáltalán átirni? Úgy egy verset általában – függetlenül attól is, hogy jó vagy sem?

    Egyébként az eredeti vers tetszik – van tehetsége és fantáziája a srácnak. Ki tudja: lehet, hogy igazi költő lesz belőle.
    Szép hivatás :)

  18. 18 makrancoskata

    Hello, teljesen veletlenul vetodtem ide, es olvastam Barni verset, meg a szerkesztoet, meg itten a parbeszedeket. Gyrosan hozzaszolnek a vesekhez:
    Sztem a kukkolos bacsi erettebb utemeket hasznal, szoval ha csak olvasom magamban valahogy kerekebb a verselese, erosebb, valszinuleg sokkal tobb verset olvasott mar mint Barni, es kialakult ez a fajta ujjgyakorlat benne. Amit persze biztos le is lehet allitani, ha arrol van szo… azaz nem muszaj beleirni, es azt megjelntetni, el is lehet mondani a trukkoket. De hat Barni tudja csak hogy zajlott az atiras, mennyire volt eroszakos ez az emberke.
    Viszont a Barni verse SOKKAL kifejezobb, jobban atjon rajta az eleterzes, hogy a tancolo indianokat lelovik, es folyik a ver az ejszakaban…
    Gyerekkori serulesek. Szerintem eppen eleg rossz annak, akit preferalnak a szulei, es persze annak is akit nem. Mert akit elorebbnyomnak, annak valahogy meg kell birkoznia a tesoja “irigysegevel” vagy szomorusagaval, hiszen akaratlanul is ra fog haragudni az aki hatterbe szorul, s nem annyira a szulokre. Aki meg hatterbe szorul egy kicsit, o konnyen leszakadhat, dacbol is, hogy megmutassa o mar azert se fogja azt csinalni, mint az (altalaban idosebb) testvere. Nem tudom mi a legmegfelelobb gyakorlat, talan tenyleg az, ha a vetelkedest nem ertekelik a csaladban, de elismerik mindkettot a sajat ertekeiert. Aztan legyen orok titok, hogy ki kit szeretett a legjobban… Mentem dolgozni.

  19. 19 Mizeria

    Barni verse képekből áll, az átírt vers pedig ritmusokból…

  20. 20 Saci

    Hát, először is, a balladánál nincs jobb! :-) (Arany ennek szerintem a legnagyobb mestere, megunhatatlanul zseniálisan ír… *mosoly*)

    A versről meg erről az egész történetről meg az a véleményem, hogy hihetetlen pofátlanság csak így átírni valaki más művét… Hogy őszinte legyek, a kettő között szerintem az a legnagyobb különbség, hogy az átírt sablonosított. Vagy nem is ez a legjobb szó, de nem t’ok jobbat rá. Mondjuk az az igazgyöngyös hasonlat is… szóval nekem személy szerint tetszik meg szépnek tartom, de egy balladának sose fő célja sztem, hogy szép legyen, és vhogy olyan érzésem lesz tőle – mert sztem vmilyen szempontból az össze többi változtatás hasonlít rá – amitől már nem tudom határozottan állítani, hogy ő írta. Mert vhogy sztem pont azokat a kifejezéseket meg képeket cserélte ki, amikkel máshol nem találkozol, szóval amitől egyéni lesz az egész. Mondjuk a “dobperegés” szót meg a “fénycsóva lángjá”-t… amiket a köznyelvben nem használunk, vagy nem így… Szóval szerintem egyszerűen eladhatóbbá tette. Az ilyen mindenféle tehetségkutató műsorokkal is ez a baj sokszor, és ez elég kábrándító (hogy nem az számít, hogy tehetséges-e vki, hanem hogy eladható-e, a közízlésnek megfelel vagy sem)…

    … De ezzel szerintem nem szabad foglalkozni egyszerűen. Valahogy meg kell találni azt az egészséges egyensúlyt, hogy azért ne zárjuk el magunkat teljesen a külvilágtól, de ne is hagyjuk magunkat feltétlen befolyásolni. Mindenkinek úgysem lehet megfelelni.

    Különben is, magadnak írsz. Én legalábbis. Nagyrészt magamnak, mert jó érzés. A többi nem érdekel általában. Persze, ha másnak is tetszik, az még jobb. :-) Nekem tetszett. :-) Szóval köszönöm az élményt!

    Saci

    Ui.: Ezt a “magas í”-s dolgot csak most vettem észre, vhogy eddig elkerülte a figyelmem… A többit akár még, ha nagyon igyekszem, meg tudom érteni, de hogy erre mért volt szükség, az rejtély számomra. Szerintem kifejezetten elrontja a végét. :-( (Sosem tetszettek a mindenféle jelzősített betűkről szóló versek és akaratlanul is eszembe juttatja így.)

  21. 21 Panda

    Az eredeti versben benne van a tánc, a ritmus. Nekem az is átjön belőle, hogy Valaki a “szívét beleadta”, hogy ezzel a közhellyel éljek. De nekem ez a művészet lényege.
    Az átírt verzió sablonos. A fény nem tud gurulni, mint igazgyöngy. Képzavar.
    És ha lehet még egy pikírt megjegyzésem: Gratulálok, feltalálták a csoportos versírást. Eddig azt hittem, hogy csak egy ételreceptet érdemes átírni.
    Elnézést, hogy nem csomagoltam vattacukorba a mondandómat. Dehát e’van.

  22. 22 Pirimidin

    Zoli, ezt most találtam:
    http://hirek.poet.hu/palyazat
    hátha érdekli Barnit

  23. 23 Zollendroller

    Köszi, Pirimidin! Barni megnézte, egyébként már látta korábban is, azt nyilatkozta róla, hogy elvből nem indul olyan versenyen, amiért neki kell fizetni, hogy elindulhasson. A díj itt is asszem könyvben való megjelenés, tehát még esély sincs, hogy legalább visszanyerje. Jee.

  24. 24 Erika

    …átírni valaki versét olyan, mintha ököllel valaki az asztalra csapna és azt mondaná:
    - Márpedig : Ezt fogod érezni és és kész!!!Punk-tum! Mert én így akarom!Mit képzelsz Te (te kisbetűvel) hogy mást érzel?!?

    Punk-tum emeberek pedig merevek, és és törni fognak, mint a száraz gally, és nem hajlani,mint a nedves fűzfaág…már bocs, hogy grafológus kiszól belőlem…

    Mindezt tetézi, hogy meg sem kérdezte, hogy nem “párbeszélt”, nem kedvesen puhatolódzott, hogy mit szólna Barni…ha esetleg…. és el tudná-e fogadni…ezért meg ezért, hanem csak úgy megtette! Ki volt ez? Leírhatjuk a nevét?

    Én úgy érzem, Barni verse nem került be…
    Az nem az övé…
    Arról nem is beszélve, hogy milyen “nem padagógus mentalitás mindez az egész.A pedagógus, lehet, hogy felette áll jogban a diák felett, de hogy ezt nem így kell érezteteni! az is biztos!
    Elképzelem azt a a csalódást, ami felülírta az örömöt, hogy megjelent…Üröm az örömben.Ott van a neve…nincs ott a VERSE!

    Olyan, mintha valaki hátfát pengetne, és a másik meg eltépne pár húrt…ahelyett, hogy elpengetné ő is a sajátján, a saját dallamát…Vekerdy Tamás is azt mondta, a tanítvány együtt tanul mesterrel,

    Barni! Ha csinálod, ha verseket írsz, majd egyre jobb lesz. Közben tanulsz hozzá hamarosan a suliban verselés elméletet, s egyre tudatosabb leszel.
    Írjál, írjál…Írni Gyógyító hatású dolog!Tetsuzett a versed!

    De a vers az érzelem.
    Ez a jóember érzelmeket írt felül.
    Ha azt írom ez balgaság, akkor nagyon nagyon finom voltam.Szégyellje magát akárki is volt!Amit, de leginkább AHOGYAN csinálta!

  25. 25 Frankenstein

    Nem vagyok egy nagy irodalmár, verselemző, de egyértelmüen Barni eredetije a legjobb. Arról nem is beszélve, hogy tényleg pofátlanság bárki szellemi termékét bármilyen formában megmásitani, röviditeni, stb… vagy ugy jó ahogy van, vagy ne publikálja senki.
    És tudom ez off ide, de igy vagyok a filmekkel is, egy akármilyen kereskedelmi adó (és más se) ne vágjon bele, ne forditsa félre, ne merészelje nem leadni az elejét – végét ugy ahogy van, mert akkor már saját maga alkot-másit meg eredeti terméket. Tudom ez sajnos nem törvénybe ütköző viszont iszonyuan irritálja az igazságérzetem.
    És igy van ez a versekkel is.

    (Barni honlapját végignézve, szvsz fogunk még róla igen sokat hallani majd mindenféle médiákban)

    Frankenstein

  26. 26 Frankenstein

    én ezt abejegyzést nem éjjel 1:24-kor tettem, hanem több mint egy órával azelőtt. érdekes

  27. 27 beka

    ÁÁÁÁÁÁÁ, ez az oldal nagyon kész!Barni verse szar, nincs benne a tánc, a ritmus. Ilyesmit csak a waldorfokban találhatnak ki!Barninak a saját gondolatatit kellene leírnia, nem másét átírni, és plagizálni(nyelvrokon iromány).Inkább neveld gondolkodásra a fiadat!

  28. 28 tanonc

    Szerintem a második verzió klasszisokkal gyengébb.
    Az első még mindig lüktet bennem, a másodikat már el is felejtettem.

    Az a felnőtt, aki pedig képes egy fiatal tehetség alkotásába belenyúlni, egész egyszerűen becsületlen, és mint ilyen szánalmas. (A lopás bűn. Más társadalmakban ezért kivágják a nyelvét.)

  29. 29 Alexandra

    Én muzeológus vagyok, na most képzeld el, hogy átfestem a kiállított műtárgyat mert úgy jobban tetszik nekem! Kijavítom ceruzával a grafikát… Amikor rajzot tanultam a gimiben, a javító vonalakat ott is jelképesen, a levegőbe rajzolva tette meg a tanár, és nem nyúlt a rajzomhoz. Próbált, de mondtam hogy ezt még egyszer inkább ne tegye és megértette. Mondjuk nagyon utált ezért, de akkor se vagyok birka. Rémes, hogy a “felnőttek” mit meg nem engednek maguknak a gyerekekkel szemben!

  30. 30 Tutipunci

    Szerintem az átirat nem valami jó. Az eredeti jobban tetszik.

Te mit gondolsz?