Karácsonykor, ugye, összejön a család. A belterjes mindenképpen, de még a külterjes is sok helyütt. Nálunk is így van ez. Ahogy a 2008-as év végig teljesen szuper volt, úgy szinte már nem is csoda, hogy az idei karácsony is különösen szép lett. A Mennyből az angyalt sok családban eléneklik. Szinte már megszokott dolog, hogy hát persze… elénekeljük a Mennyből az angyalt, azonban most valami olyan meglátásom támadt éneklés közben, mimmé sohase!
1983-ban még senki se sejtette, hogy történelmet írnak a Madách Színházban. Példanélküli a magyar színháztörténetben, hogy 25 évig ugyanabban a színházban, ugyanabban a rendezésben, és koreográfiában, részben ugyanazzal a szereplőgárdával menjen ugyanaz a darab, ráadásul ugyanakkora sikerrel. A 25 éves jubileumi előadáson majd az összes mostani és egykori szereplő színpadra lépett egy rendhagyó, egész Budapestre kiterjedt ünnepség kapcsán. Exclusive riportunkban végigkövethetjük az eseményeket!‘106 éves macskák a Madách Színházban!!!‘ tovább…
Rettentően felháborodtam, mikor ez év nyarán megjelent egy antológia! A „hozzáértő” szagtekintélyek mindenhatóságán igenis kiakadtam! Történt ugyanis valami, ami szerintem becstelenség a könyv szerkesztőjének részéről. Interaktív közvéleménykutatásra gondoltam, melyet a Saját utad.blog.hu és most már a Saját utad.hu széles olvasóközönsége aktív részvételével akár meg is lehetne ejteni, azonban meggondoltam magam. Leírom, ahogy volt!
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások