Természetesen a Sziget Fesztiválon is lesz Labirintus, de idén először közkívánatra a Sziget Fesztivál megkezdése előtt egy héttel, augusztus 4-én és 5-én is látható lesz az Óbudai (Hajógyári) szigeten a Sziget egyik legnépszerűbb előadása, a Tarot Labirintus, így azok is megnézhetik, akik eddig a hosszú sorok miatt nem látták, vagy csak hallottak, olvastak róla, és már nagyon szeretnék megnézni. Most itt az alkalom!
Lélegzetelállítóan sokszínű és lenyűgözően színvonalas programokkal várta a gyerkőcöketa győri Radó szigeten és környékén a Vaskakas Bábszínház által idén már harmadízben megrendezett Győrkőcfesztivál. A számos tényleg nívós szórakozást nyújtó program mellett sok gyereknek a Meselabirintus tetszett a legjobban. Az pedig nem volt mese, hogy tényleg el lehet benne tévedni.
Talán észreveszik kedves olvasóim, hogy a sajátutad.hu közel két hónapja nem frissül. Nyugi, mez csak a látszat! Újabb írásaim, melyeket augusztus, szeptember, október hónapban (s feltehetőleg ezen túl is) írtam, ezen folyamatosan bővülő blog-bejegyzésen belül található linkek formájában. Ugyanis teljesült a vágyam!!! 2002 óta vágyom rá, hogy újból újságot írhassak, azaz újságírói állásom legyen. Ismét újságíró vagyok, bár sajnos egyelőre csak félig-meddig. Azért én mégis teljes értékű újságírónak élem meg magam. )
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások