Karácsonykor minden évben történik egy csoda – amiről csak a kiválasztottak értesülhetnek. Amikor megszületik a Fény, a Szeretet erői életre hívják a szívek tavaszának hírnökévé váló Lélekpillangót. Azok követhetik átváltozásának lelket megújító, boldogító folyamatát, csak azok értesülnek erről, akik már készen állnak a belső átváltozásra. Fogadjátok szeretettel a Lélekpillangót, s fogadjátok szívetekbe tanításait! Kattints a Lélekpillangóra és kövesd a mesét – naptárra kattintva elejétől olvashatod a mágikus történetet!
A sajatutad.hu egyre inkább kezd a saját blogommá alakulni. Nemrég írtam a Mystery Gang koncerten esett élményemről, mikor is frenetikusat roptam a kőkemény rockabillyre, most pedig egy cikken belül négy zenei eseményről írok, melyek mindegyike az elmúlt héten történt. Konklúzióként leginkább azt tudnám levonni, hogy simán megfér egymás mellett fiatalkorunk magyar rockzenéje, amire izzadtra táncoljuk a hátunkat, a spirituális mantrák ismételgetése, melyek békésen megtisztítják a szellemünket, akár fiatalkorunk tengerentúli rockzenéjével, vagy éppen a klasszikus komolyzenével. Imádom mind a négyféle zenét, de ami külön büszkeségem: mindet jó barátaim játszották.
Halász Alexandra alapból csodaszámba megy! Néhány hónapja örömmel számoltam be selyemfestmény kiállításáról, most pedig egy közelgő előadására hívom fel a figyelmet! Alexandra – teremtő erejét latba vetve – folyton nyer különféle játékokon, méghozzá mindig a fődíjat, ami többnyire utazás egy távoli országba, természetesen teljes ellátással! Tavaly novemberben Thaiföldön, Kambodzsában, illetve Laoszban járt, amit egy SMS-játékon nyert.
Elvis Presley-ről olvastam, hogy volt sok olyan jótevője, akiknek tényleg sokat köszönhetett, viszont nem hálálta meg nekik. Viszont több olyan akadt, akit talán aznap látott először és utoljára, mégis hirtelen felindulásból adott neki egy Cadillac kocsit, csak mert imponált neki. Nos, hasonlót figyeltem meg magamnál is! Ugyanis a kedvenc zászlós statisztikámban Jamaicára izgultam rá hálátlanul én is, a majd 2000 letöltést produkáló Magyaroszág, vagy a szintén tetemesen teljesítő USA helyett. Elvis mindent elvisz! Mára már 31 ország van versenyben!
Barátom, Hoisz Laci pár éve vásárolt egy lepusztult TSZ-irodát, amiről a környékbeli öregek csodákat emlegettek. Amikor Laci elkezdte bontogatni a falat, kiderült, hogy valóban jól mondják a faluban: ez egy egykori Széchenyi-Kúria. Megható pillanat volt – sosem feledem -, Laci könnyes szemmel mondta el nekünk, azt tervezi, hogy felújítja a házat, ahogy eredetileg állt. Mostanra már meg is nyitotta kapuit vendégei előtt a Széchenyi-Kúria túristaszálló Peresztegen! A turistaház internetes elérhetőségei: www.szechenyikuria.hu ; info@szechenyikuria.hu
Lacival szobatársak voltunk 3 éve Horányban, az ananda héten. Számomra az ananda hét egész életemre meghatározó élmény volt. Minden reggel 8-kor volt ébresztő és fél 9-kor jóga kezdődött a nagyteremben. Minden nap siettünk, ám egyszer Laci még az ágyában fekve intett, hogy menjek csak, ő még alszik. Ettől a pillanattól datálódik a barátságunk.
Attól kezdve a szanghák után is többször hazavitt a kocsiján és sokat beszélgettünk. Aztán úgy két éve azt osztotta meg a körben, hogy vásárolt egy lepusztult TSZ-irodát, amiről a környékbeli öregek csodákat emlegettek. Amikor Laci elkezdte bontogatni a falat, kiderült, hogy valóban jól mondják a faluban: ez egy egykori Széchenyi-Kúria.
Megható pillanat volt – sosem feledem -, Laci könnyes szemmel mondta el nekünk, azt tervezi, hogy felújítja a házat, ahogy eredetileg állt. Már akkor este kifaggattam őt a részletekről, hiszen nagyon érdekelt a dolog. Laci attól kezdve nem járt szanghákra, azonban tavaly nyáron felhívott telefonon, hogy lenne mit segíteni a házon, ha van kedvem, menjek le.
Természetesen volt kedvem! Lementem Peresztegre! Ez Sopron alatt van. Bevallom, vártam valamire. Mégiscsak „Széchenyi kúria”! Erre ott volt egy ház. Egy sima földszintes ház. Amire rá volt írva: MŰVELŐDÉSI HÁZ. Odabent csupa rom. Viszont Laci végig olyan lelkesen mesélt a ház történetéről, úgy mutatta a szétvert falakon, hogy nézzem, milyen vastag és nézzem ezeket a mintákat, mert ezek lehet, hogy az 1700-as évekből valók!
Gróf Széchenyi Ferenc királyi főkamarás (1754-1820)
Széchenyi-kúria Pereszteg története: Az épület középső barokk stílusú, négyzet alaprajzú részét 1753-54 között építtette gróf Schmiddeg Frigyes. Halála után fia örökölte a kastélyt. A Schmieddeg család később Nádasdyra változtatta a nevét és szintén óriási uradalmuk volt az ország egész területén.
1796-ban gróf Széchenyi (I.) Ferenc (királyi főkamarás) megvásárolta a peresztegi birtokot, mely ettől kezdve 1945-ig a Széchenyi család birtokában volt. Valószínűleg 1820 és 1840 között építették át „L” alakúvá az épületet. Egy 1840-es térképen már így szerepel. 1881 és 1885 között a házat újra átépítették, a kornak megfelelően modernizálták.
A ház pincéjében ma is látható az egykori MHSZ lőtér
1945-ben orosz hadifogolytábornak „adott helyet” a kúria épülete. Később a helyi Szabadság TSZCS használatba. A kúria pincéjében lőtér, egyik szárnyában mozi, tornaterem, könyvtár, tüdőszűrő állomás, óvoda, presszó, fodrászüzlet, konditerem üzemelt.
1973-ban az épületet átalakították, az ablakokat kicserélték, a tetőcserepeket lecserélték. Az épület jellege teljesen megváltozott a szocialista igényeknek megfelelően.
2006-ban a TSZ-t felszámolták, Hoisz László budapesti vállalkozó megvásárolta és megkezdte az épület századfordulós hangulatú felújítását, azonban pénzhiány miatt a külső homlokzat eredeti állapotúra történő helyreállítására már nem kerülhetett sor.
A kúria 2008 ősze óta fogad vendégeket, turistaházként üzemel.
Hoisz László +36 20-925-6581 9484 Pereszteg, Fő utca 7.
Laci lelkesedése átragadt rám és rögtön elkezdtem füvet nyírni! Pesti gyerek lévén nemigen nyírtam még füvet, főleg annyit nem, mint ami ott a ház körül volt. Alaposan kifulladtam. Laci azt mondta, hogy ő most hazamegy Pestre pár dolgot intézni, 3 nap múlva visszajön, addig bontsam le a színpadot.
Egy jókora színpad állt a nagyteremben. A szocialista időket idézte a téma. Szépen fel volt parkettázva. Kaptam egy pajszert, hogy azzal dolgozzak, meg melóskesztyűt, csákányt is. Annyi parkettát szedek fel, amennyit akarok. Lássák, hogy itt vagyok, de amúgy azt csinálok, amit akarok. Laci elment. Egyedül maradtam a 400 négyzetméteres házban!!!
Itt kell megjegyezzem, én még sosem voltam több napig egyedül egy házban, sosem végeztem ekkora munkát, de örömmel láttam neki. A parketták itt bika hajópadlóba voltak beverve 2-2 darab 10-10 centis szöggel. Még eggyel is meg kellett szenvedni, nemhogy annyival, ahány volt!
Egész nap szünet nélkül dolgoztam virradattól sötétedésig. Lámpa ugyanis nem volt, csak egy szobában, ahol aludtam. A parkettákat szedtem fel, de mint a meszes. Mondanom se kell, egy életre szóló élménnyel gazdagodtam. Kétkezi munkát végeztem három napon át megállás nélkül 37 évesen életemben először. Leizzadtam, mint atom, felsebesedett a kezem, a térdem, de végre hősként éltem meg magam. Láttam a hatalmas területet, ahol már egyre kevesebb parketta volt.
Aztán a harmadik napon megjött Laci. Pikk-pakk szétbontottuk a színpadot, mármint a böhöm hajópadlókat. Közben – pihenésképpen – egy ipari porszívóval feltakarítottam az egész házat. Jelentős mennyiségű sittet, koszt, port, tégla és faldarabokat vittem ki talicskával az udvarra. A színpad alatt kincsekre leltünk, mint például egy 1969-es helyi újságra, ami kordokumentumként bizonyította, hogy a színpadot akkor építették csak, s nem 1750-ben.
Laci elmondta részleteiben, mik a tervei a házzal: túristaszállót alakít ki, ebből fog élni öreg napjaiban. Az osztrák határ közelsége miatt ez egy rettentő előnyös szálláshely lenne síelőknek, kirándulóknak egyaránt. Az sem lesz elvetendő szempont, hogy ez egy Széchenyi-kúria, melyet ő igyekezni fog korhűen helyreállítani, csupán azt nem tudja még, hogy az 1754-es, az 1810-es, vagy az 1920-as állapotokat vegye-e alapul.
Az elnöki lakosztály az átalakítás előtt…
…és utána. A korábbi ajtóból ablak lett, stb. )
Ez a ház egyetlen helyisége, ahol megmaradt az eredeti mennyezet. Csupán a neont kellett lecserélni csillárra…
A nyílt napon eljött a falu apraja-nagyja!
Idén nyáron aztán Laci megnyitotta végre a házat. Én is leutaztam természetesen. Indításként „szokásosan” lenyírtam a füvet. Ekkor két napig bárki jöhetett és Laci idegenvezetésével sok helyi lakó akkor tudta meg, hogy eredetileg mi is volt az az épület, ahová korábban fodrászhoz, moziba, vagy edzeni járt. Szombat este volt a buli. Nem volt óriási tömeg, mivel egybeesett egy közeli búcsúval, dazé jöttek rendesen. Éjszakába nyúlóan táncoltunk igazi jó hangulatban.
Elkészült a persztegi Széchenyi kúria honlapja és Laci már számos utazási irodával felvette a kapcsolatot. Az iwiwen is megtalálható a fényképekkel illusztrált Széchenyi-kúria-oldal. Én is szívemből ajánlom a helyet minden ismerősnek, barátnak. Mert szeretem Pereszteget!
A házról részletes leírás található Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon 9. kötetének 200. oldalán. A turistaház internetes elérhetőségei: www.szechenyikuria.hu ; info@szechenyikuria.hu
Napról napra bővülő létszámú tagjaink saját kedvenc útjai is láthatóak lesznek Fotóalbumunk galériáiban. Érdemes tehát csatlakozni hozzánk például ezért is. A fotóalbumban egyébként nem csak utak lesznek láthatóak – haugyan ez az oldal fő profilja -, hanem útonjáró mesterek és tanítványaik fényképe is helyet kap itt.
Hajnali fél kettő, most jöttem haza jógáról és – mint minden szerda hajnalban – most is tele vagyok energiával! Egyszerűen eszméletlen, hogy mennyire feltölt és ellát energiával egész hétre! A Szangháról már írtam több helyen is, de nyugi, még fogok is, mert ez akkora hatással van az életemre, hogy csak na!
Igen…! Tara a kedvenc Istennőm. Teljesen elvarázsolt, amikor megismertem.Mindez három éve, az Ananda héten történt Horányban. Az Ananda hét Kelemen Móni nyári programja, egy egyhetes tábor mindig valami szép helyen. Már háromszor voltam Ananda héten, ki nem hagynám semmi pénzért! Három éve közvetlenül az Ananda hét előtt csatlakoztam a csapathoz. Befogadtak, mint egy családba. Rám is fért akkoriban, előtte nagyon lenn voltam. El is csodálkoztam: hát valóban létezik az a baráti társaság, amiről manapság már álmodozni se nagyon merünk?‘TARA és az ANANDA hét‘ tovább…
Vízkristályok: ezek a csodálatos jelenségek megegyeznek azokkal a gyönyörű parányi hókristályokkal, melyeket gyerekkorunkban figyeltünk meg a tenyerünkben. Ám a pillanatnyi csodán mi hamar túlléptünk, mivel a kristályok elolvadtak a mancsunk melegétől. Múló tüneménynnek hittük, s bár tudtuk, hogy ilyen szép a hókristály, inkább szaladtunk fakutyázni.
ITTT OLVASHATÓ SZANGHÁSOKNAK SZÓLÓ HÍRADÁS MÓNI SZÜLINAPI ZSÚRJÁRÓL, SŐT, HÁROM KIS VIDEÓ IDÉZI FEL A MOST KEDDI BULI JÓ HANGULATÁT!! Azokról a szemmel nem látható valóságokról beszélek, amik nyomán néha Te is elbizonytalanodsz: talán tényleg van itt valami azon kívül, amit az egyszerűség kedvéért úgy hívunk: világ? Ha útkereső vagy, örülök, hogy idetaláltál. Jó úton jársz! Ha útonjáró vagy, s már egy ideje járod a saját utad, örülnék, ha megosztanád velünk, többiekkel a saját igazságaidat. De ha csak olvazsgatni akarsz, akkor is ez a legjobb hely Számodra. Hejj, de rég vártál már egy igazán színvonalas weblapra, igaz? Nos, ezt jól megteremtetted! Itt van, ni! És most már mindegyik cikknél a tovább gombra kattintva megjelenik a szuper tartalom! Sűrűn frissülünk, várunk vissza sűrűn!
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások