Megvalósult az álmom, eljött a „légi nap”, másnéven R-day, amiről már korábban szóltam. Hát…mit mondjak? Ott álltam ükapám sírjánál, román nyelvtudás, helyismeret nélkül megtaláltam Erdélyben élő rokonaimat, és ez még nem minden. Több évem ment rá a kutatómunkára, mielőtt a helyszínek bejárására adtam a fejem, mely még mindig sok titkot rejt. A múlt felfedezésének minden pillanata öröm számomra. Nem könnyű a kutatás, de könnyebb, mint ha valaki egy kutat ás.
Köztudott, hogy a II. világháború sorsfordító hadművelete 1944 nyarán Normanndiában történt. Ez volt az a bizonyos partraszállás, a D-day. Azonban ez már régen volt. Most, 2010 áprilisában a saját kis életemben szó sincs háborúról, sőt, minden szuper, mégis úgy érzem, közelít egy sorsfordító nap, mikor átlépem a határt, s belépek arra a földre, hol még sosem jártam… nos igen. Az a nap lesz számomra az R-day!
Eszméletlen, milyen rég nem volt már új bekezdés a saját utadon! Ugyan a Harmonetes bejegyzés folyamatosan bővül, de hát ki figyel oda arra, igaz? No, ezért találtam ki, hogy a jobb harmonetes cikkeimet egyenként feltöltöm ide, némileg kiegészítve ezzel-azzal, saját meglátásaimmal. Oké? Hallgatás – beleegyezés, úgyhogy ezt fogom tenni.
Most egyébként én is a karácsonyra készülök, kész az idei ZCSL, azt kell csomagolni, hogy azért mégse hoci-nesze alapon menjen a cucc. De közben mindenhonnan azt hallom, “hűű! kéne már valami ajándékot venni, mert még nincs semmi se”. Én egy gyerekeknek szóló CD-el kiegészített könyvet ajánlok teljes szívemből, ami a felnőttek szívét is megdobogtatja!
Nagypapám (Papa) halála után „rám maradt” Papa édesanyjának naplója, amit rögvest olvasni kezdtem. Tudtam a napló létezéséről korábban is, de sosem láttam. Csak Papa halála után egy fél évvel került elő, amikor Nagymamám (Mami) arra kért, őrizzem tovább én.
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások