Szombaton tartottuk Marci 15. születésnapját. Marci nagyot nőtt – már ő is sokkal magasabb, mint én. Marci nem velünk lakik, de minden héten látjuk azért. Sajnos Marcinak végig kellett tanulta a nyarat, erről mesélt, meg persze a rollerezésről is beszélgettünk, amit most komolyabban űz. Arra emlékszel, amikor Apuska rollerezett? – kérdeztem Marcitól. Igen, de Marci szerint amit Apuska csinált, az a sima rollerezés, amit meg Marci csinál, az az extrém rollerezés, ahol szaltóznak, ugranak, trükköznek a rollerral. Mi tagadás, Apuska tényleg nem szaltózott, de még csak nem is trükközött, viszont feledhetetlen élményt nyújthatott minden reggel öltönyben, aktatáskával, ahogy végigrollerezett a Rákóczi úttól az Arany János utcáig, az Egészségügyi Minisztérium épületéig.
A sajatutad.hu egyre inkább kezd a saját blogommá alakulni. Nemrég írtam a Mystery Gang koncerten esett élményemről, mikor is frenetikusat roptam a kőkemény rockabillyre, most pedig egy cikken belül négy zenei eseményről írok, melyek mindegyike az elmúlt héten történt. Konklúzióként leginkább azt tudnám levonni, hogy simán megfér egymás mellett fiatalkorunk magyar rockzenéje, amire izzadtra táncoljuk a hátunkat, a spirituális mantrák ismételgetése, melyek békésen megtisztítják a szellemünket, akár fiatalkorunk tengerentúli rockzenéjével, vagy éppen a klasszikus komolyzenével. Imádom mind a négyféle zenét, de ami külön büszkeségem: mindet jó barátaim játszották.
Páciens: – Doktor úr, kérem, mit tudna javasolni a lábműtétem utáni felgyógyulást elősegítendő? Orvos: – Feltétlenül jöjjön el táncolni a Dr. Rock koncertjére! Páciens: – Köszönöm, Doktor úr, tuti ott leszek! ‘November 7.: Dr. Rock koncert az FMK-ban!‘ tovább…
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások