'megasztár' címke archívuma.

Eszes nyelvészkedés 1636-ból!

Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, író 1570-ben Nagyváradon született, ahová Tolvai Renáta, a 2010-es Megasztár is való. 1637-ben halt meg Pozsonyban, de még előtte egy évvel, 1636-ban gyönyörűségesen kinyilatkoztatta gondolatait a nyelvvel kapcsolatban, mely szó a magyar nyelvben azonos, akár a testrészt, akár az emberek közti kommunikáció rendszerét tekintjük…

Eszes nyelvészkedés 1636-ból!‘ tovább…


Oláh Ibolya félmeztelenül is el meri mondani!

Pár hete itt a sarki boltban (ahová egyébként immár legalább 33 éve járok napi szinten) egyszer csak hogy, hogy nem, megpillantottam Oláh Ibolyát. Ebben alapvetően még nincs semmi különös, hiszen eléggé belváros ez, közel a Vixinház is, de Oláh Ibolyát még élőben nem láttam soha. Újságíróságomból kiindulva rögtön beugrott, hogy meg kéne szólítani, készíthetnék vele egy villáminterjút akár, vagy tudom is én, megbeszélni vele egy találkozást. De végül nem történt semmi, arra gondolva, hogy a celebrityk is csak emberek, ők is szoktak vásárolni és nem biztos, hogy örülne, ha zaklatnám. Aztán rá egy hétre jött egy meghívó egy sajtótájékoztatóról, melynek helyszíne a szomszéd utca, témája pedig Oláh Ibolya új CD-je. Yeah!

Oláh Ibolya félmeztelenül is el meri mondani!‘ tovább…


Beethoven szobor (Zene kell!!!)

Van nekem egy Beethoven szobrom. Nagypapám nagy Beethoven rajongó volt ezerrel, az övé volt. Két éve halt meg. Nagymamám nagy becsben tartotta a fiókos szekrény tetején. Gyerekkorom óta figyelem:  Ludvig egy szomorú ember lehetett. Süket volt, de mégis zenét írt, vezényelt: hallotta a belső fülében a hangokat – mondogatta mindig Papa.

Aztán mikor a Nagymamám is érezte már, hogy közeleg a vég, nekem adta a Beethoven szobrot, azzal, hogy örül annak, hogy hozzám kerül, mivel úgy érzi, hogy Papa nekem adná. Hazahoztam, feltettem a szekrény tetejére, pedig ha tudná Beethoven, amit én gondolok….ájájájj!

Beethoven szobor (Zene kell!!!)‘ tovább…


Megvan!!! Király lett a király!!

Az idei nyár óta benne van a levegőben a kérdés: Ki a király? Pár perce ki is derült az égből a villámcsapás! Hogy – mint számítani is lehetett rá: Király Viktor lett a király. Régebben sok király volt. Szerencsére azért királyok ma is vannak, akik hűek a nevükhöz. Három király mindenképpen akad. Ők a háromkirályok az idei szép karácsonyon! Együtt sírtak, együtt nevetnek velünk együtt – és Viktor “fog fellépni a jövő évi kapcsolat koncerten egy külföldi világsztár előtt”, mint jól tudjuk. Valamint: GORENNYE!

Megvan!!! Király lett a király!!‘ tovább…


7 titok(+2!!!)

A NAGY SIKERRE VALÓ TEKINTETTEL KÉT TOVÁBBI TITKOT ÁRULOK EL MAGAMRÓL, melyek talán kicsit meglepőek lesznek, dát – ahogy mondani szoktam – evva! Úgy látszik, a “titok” szóra tényleg bukik a nép. Utóbb kiderült, hogy egy kicsit félreértettem a dolgot. Én ugyanis tényleg titkokat árultam el, amiket egyébként nemigen vernék nagydobra. Bloggertársaim, akik részt vesznek ebben a játékban, inkább olyan jó tulajdonságaikat, képességeiket írták le, amikről kevesen tudnak csak. …hát… Ki így, ki úgy!

7 titok(+2!!!)‘ tovább…