'Margitsziget' címke archívuma.

Nyelvészkedés a MacGeten

Meghökkentő levelet kaptam az imént Jucustól! Már csak azért is a szívemhez kaptam, mert a Saját utad fórumán utoljára 2008 december 16-án, jóval több, mint egy éve történt utoljára bejegyzés.  Pedig a nyelvtan örökös nyüzgölődésre ad okot embertársaink között. Olvassuk csak!

Nyelvészkedés a MacGeten‘ tovább…


Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)

A Tarot Labirintus, történetében először, a Sziget Fesztiválon kívül épült fel. Franciaországban, Lille-ben, a márciustól júliusig tartó Lille3000 fesztivál keretén belül. Bérczi Zsófi, a Tarot Labirintus alkotója szerencsére engem is beválogatott a csapatba, sőt, az Élőkép Társulatba is, ami meg egyszerűen frenetika!! A két hét (2 7), amit Lille-ben töltöttünk – ahogy mondani szoktam – szuper volt! Ezt persze előre is lehetett sejteni. Mint ahogy azt is, hogy vendéglátóink ki fognak tenni magukért. Jean, Selene, Emanuel, Ludovig és Nabile nevét még sokáig imáinkba fogjuk foglalni. De nem csak az ottaniakkal barátkoztunk össze, hanem az „itteniekkel” is, hiszen egymást is alaposan megismertük. Lille számunkra feledhetetlen élmény volt, még akkor is, ha az örömbe itt-ott cseppnyi üröm is vegyült.

Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)‘ tovább…


Alternatív utolsó találkozás

Nellihez, vagyis az öcsémhez gyakran járunk tejbegrízt enni a Kökörcsin utcai lakásába két fiammal, Barnival és Marcival. Imádom a tejbegrízt (ezt kifelejtettem a 7 titokból, bár ezt sose titkoltam), és Nelli isteni tejbegrízt tud főzni! Ma azonban ő jött el hozzánk. Pontosabban nem is hozzánk jött el, hanem találkoztunk a Margitsziget spiccénél (spicc/kenus kifejezés/: szigetcsúcs). Hetekkel ezelőtt néztük ki ezt a helyet, ugyanis akkor rendkívül alacsony volt a vízállás és túl lehetett menni még a pilléren túlra is! Kilógott egy jókora földnyelv. Nellinek akkor mondtam, hogy na ott kéne!
Alternatív utolsó találkozás‘ tovább…


Bennszülöttek ünnepe

Rettentően felháborodtam, mikor ez év nyarán megjelent egy antológia! A „hozzáértő” szagtekintélyek mindenhatóságán igenis kiakadtam! Történt ugyanis valami, ami szerintem becstelenség a könyv szerkesztőjének részéről. Interaktív közvéleménykutatásra gondoltam, melyet a Saját utad.blog.hu és most már a Saját utad.hu széles olvasóközönsége aktív részvételével akár meg is lehetne ejteni, azonban meggondoltam magam. Leírom, ahogy volt!

Bennszülöttek ünnepe‘ tovább…