'ikea' címke archívuma.

A Tortacikk és többiek…

Talán észreveszik kedves olvasóim, hogy a sajátutad.hu közel két hónapja nem frissül. Nyugi, mez csak a látszat! Újabb írásaim, melyeket augusztus, szeptember, október hónapban (s feltehetőleg ezen túl is) írtam, ezen folyamatosan bővülő blog-bejegyzésen belül található linkek formájában. Ugyanis teljesült a vágyam!!! 2002 óta vágyom rá, hogy újból újságot írhassak, azaz újságírói állásom legyen. Ismét újságíró vagyok, bár sajnos egyelőre csak félig-meddig. Azért én mégis teljes értékű újságírónak élem meg magam. :o )

A Tortacikk és többiek…‘ tovább…


Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)

A Tarot Labirintus, történetében először, a Sziget Fesztiválon kívül épült fel. Franciaországban, Lille-ben, a márciustól júliusig tartó Lille3000 fesztivál keretén belül. Bérczi Zsófi, a Tarot Labirintus alkotója szerencsére engem is beválogatott a csapatba, sőt, az Élőkép Társulatba is, ami meg egyszerűen frenetika!! A két hét (2 7), amit Lille-ben töltöttünk – ahogy mondani szoktam – szuper volt! Ezt persze előre is lehetett sejteni. Mint ahogy azt is, hogy vendéglátóink ki fognak tenni magukért. Jean, Selene, Emanuel, Ludovig és Nabile nevét még sokáig imáinkba fogjuk foglalni. De nem csak az ottaniakkal barátkoztunk össze, hanem az „itteniekkel” is, hiszen egymást is alaposan megismertük. Lille számunkra feledhetetlen élmény volt, még akkor is, ha az örömbe itt-ott cseppnyi üröm is vegyült.

Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)‘ tovább…