Pázmány Péter esztergomi érsek, bíboros, író 1570-ben Nagyváradon született, ahová Tolvai Renáta, a 2010-es Megasztár is való. 1637-ben halt meg Pozsonyban, de még előtte egy évvel, 1636-ban gyönyörűségesen kinyilatkoztatta gondolatait a nyelvvel kapcsolatban, mely szó a magyar nyelvben azonos, akár a testrészt, akár az emberek közti kommunikáció rendszerét tekintjük…
„Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék…” – énekelte az immár 61 éves rock monstrum, a magyar származású Gene Simmons tegnap este a Papp László Sportarénában – és többezres közönség vele együtt skandálta. A már év eleje óta „széltibe-hosszába” reklámozott giga- ntikus KISS show túltett minden várakozáson, legalábbis számomra mindenképpen.
Május 28-án nem akármilyen csókparádé lesz a Papp László sportarénában! A New York-i KISS együttes kimaszkírozott fenegyerekei immár harmadszor látogatnak el hozzánk. Vezetőjük, a magyar származású Gene Simmons 1988-ban szerepelt a magyar tv-híradónkban is, ahogy arra bizonyára sokan emlékeznek. Az ő saját szavait kizárólag a Harmonet és a sajatutad.hu lemezolvasói olvashatják! Fennállásuk harminchét éve alatt az egész világot bejárták többször is. Különös kinézetükkel, legendás színpadi show-jukkal és több mint 80 millió eladott lemezükkel felrázták minden korosztály életét.
A sajatutad.hu egyre inkább kezd a saját blogommá alakulni. Nemrég írtam a Mystery Gang koncerten esett élményemről, mikor is frenetikusat roptam a kőkemény rockabillyre, most pedig egy cikken belül négy zenei eseményről írok, melyek mindegyike az elmúlt héten történt. Konklúzióként leginkább azt tudnám levonni, hogy simán megfér egymás mellett fiatalkorunk magyar rockzenéje, amire izzadtra táncoljuk a hátunkat, a spirituális mantrák ismételgetése, melyek békésen megtisztítják a szellemünket, akár fiatalkorunk tengerentúli rockzenéjével, vagy éppen a klasszikus komolyzenével. Imádom mind a négyféle zenét, de ami külön büszkeségem: mindet jó barátaim játszották.
13. születésnapját ünnepelte a magyar KISS forever band, immár szokásosan a Wigwam hard rock-kocsmában. A KISS tribute-bandák között ők a legkeresettebbek Európában, ami büszkeség számunkra, még akkor is, ha (sajnos) a KISS Magyarországon nem is különösebben népszerű. Csupán pár száz magyar KISS fan látogatja a KISS forever band itthoni v i l á g s z í n v o n a l ú koncertjeit, a fiúk mégis azt vallják, ide mindig szívesen jönnek haza. Dazé a most szombat esti bomba-koncerten a közönség is kitett magáért.
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások