'Franciaország' címke archívuma.

Tarot Labirintus – új helyen is??

2009 augusztusában a Labirintus tizedszer épült fel, mely hét év óta Tarot Labirintus. A Tarot Labirintus helyszíne eddig a Sziget fesztiválon kívül a franciaország-beli Lille3000 Fesztivál volt idén júniusban, amiről a Saját Utadon már beszámoltam. A most egy hete lezárult Tarot Labirintus ezúttal annyira jól sikerült, hogy Zsófi már azon töri a fejét, hogy a Szigeten kívül is létrejöjjön ez az oly sokak számára oly sokat jelentő varázslatos hely. S a Színházi Korzón ez meg is valósult!

Tarot Labirintus – új helyen is??‘ tovább…


Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)

A Tarot Labirintus, történetében először, a Sziget Fesztiválon kívül épült fel. Franciaországban, Lille-ben, a márciustól júliusig tartó Lille3000 fesztivál keretén belül. Bérczi Zsófi, a Tarot Labirintus alkotója szerencsére engem is beválogatott a csapatba, sőt, az Élőkép Társulatba is, ami meg egyszerűen frenetika!! A két hét (2 7), amit Lille-ben töltöttünk – ahogy mondani szoktam – szuper volt! Ezt persze előre is lehetett sejteni. Mint ahogy azt is, hogy vendéglátóink ki fognak tenni magukért. Jean, Selene, Emanuel, Ludovig és Nabile nevét még sokáig imáinkba fogjuk foglalni. De nem csak az ottaniakkal barátkoztunk össze, hanem az „itteniekkel” is, hiszen egymást is alaposan megismertük. Lille számunkra feledhetetlen élmény volt, még akkor is, ha az örömbe itt-ott cseppnyi üröm is vegyült.

Bolondos 2 7 Lille-ben (Teljes cikk)‘ tovább…