ÁZSIA MISZTIKUS TÁJAIN

Halász Alexandra alapból csodaszámba megy! Néhány hónapja örömmel számoltam be selyemfestmény kiállításáról, most pedig egy közelgő előadására hívom fel a figyelmet! Alexandra – teremtő erejét latba vetve – folyton nyer különféle játékokon, méghozzá mindig a fődíjat, ami többnyire utazás egy távoli országba, természetesen teljes ellátással! Tavaly novemberben Thaiföldön, Kambodzsában, illetve Laoszban járt, amit egy SMS-játékon nyert.

Alexandra selyemfestmény kiállításának megnyitóján több szanghás társunkkal együtt megjelentünk. Mert igen, Alexandra is szokott járni Kelemen Móni spirituális körébe (szangha) jógázni, szellemileg feltöltődni. Ő azonban néha el-el tűnik hosszabb-rövidebb időkre, ugyanis – teremtő erejét latba vetve – folyton nyer különféle játékokon, méghozzá mindig a fődíjat, ami többnyire utazás egy távoli országba, természetesen teljes ellátással! Tavaly novemberben Thaiföldön, Kambodzsában, illetve Laoszban járt, amit egy SMS-játékon nyert. Közvetlenül előtte egy másik sorsoláson nyert egy baró fényképezőgépet, mellyel több, mint 600 felvételt készített (ami nem egy nagy szám fotóból, de azért én is feltétlenül elmegyek Alexandra előadására.) Ugyanis Alexandra máskülönben a Soter állandó előadója. Stílusáról, ha azt mondom, frenetikus, még nem mondtam semmit.

Az alábbi sorokat ő maga írta le a saját utad olvasói számára: “Tavaly novemberben jutottam el Ázsia különleges tájaira. A teremtő erő nyereményjáték köntösébe öltözött, így kerülhetett erre sor. A két és fél hét alatt több ezer kilométert utaztam, hatféle repülőn, vonaton, sofőr vezette limuzinon, taxiban, tuktukon, biciklin, elefánton, ökrösszekéren, tutajon, komphajón és motorcsónakon. A vetítés képeit több, mint hétszáz fotóból válogattam (az már hab a tortán, hogy a fényképezőgépet is nyertem egy másik játékon).
A képeken visszaköszönnek az ezeréves Buddha-szobrok, a Krathong-fesztivál lobogó mécsesei, a sült selyemhernyó, ukrán vámtisztek, szőrös elefántormányok, thai transzvesztiták, Ko Chang mesebeli trópusi szigete, az alku a „Rolex” óráért, az Aranyháromszög, a kígyópálinka, Bangkok tömegközlekedése és Angkor hindu templomai.

gyökeres változások Thaiföldön...

gyökeres változások Thaiföldön...

Íme néhány kép ízelítőként!

Halász Alexandra

Thaiföld-Kambodzsa élménybeszámoló és vetítés a Sóterben
2009. január 24. szombat, este fél héttől


1 Hozzászólás - “ÁZSIA MISZTIKUS TÁJAIN


  1. 1 KVzo

    Gratulalok a nyeremenyekhez!
    Sajnos Azsia temahoz sokat nem tudok hozzaszolni,meg nem jartam arra…
    Eddig nagy vagyam sem volt ra,de most epitkezik ott egy baratom,egyszer biztosan meglatogatom.
    Igazan jo erzes lehet ilyen utat NYERNI! :) Remelem irsz majd az elmenybeszamolorol is!

Te mit gondolsz?