Kóka. Kedves kis falu a szolnoki vonalon. Ahogy a ‘Coach’ szó a magyar Kócs falu nevéből származik (ebből alakult ki a nemzetközileg használatban lévő ‘kocsi’ szó), egészen bizonyára a ‘Coca’-cola is a Kóka nevének angolosításából született meg. Tehát méltán büszkék az ott lakó emberek! Én azonban nem emiatt tartom sokra, hanem azért, mert ott lakik Apuska! Most esik a hó, nem túl vonzó az időjárás, de nyáridőben Kóka maga a paradicsom! Vasárnap azért lenézünk, hiszen akkor lesz Apuska névnapja, illetve a karácsony másnapját is rencrint ocoktook tölteni.
Kókára Apuska 1990 körül ment le életében először. Vett ott egy lerobbant vályog vityillót. Azóta már megtoldotta előről, megtoldotta hátulról, épített hozzá teraszt is, sőt, most már van tyúkól is a cseresznyefa alatt! Eleinte csak hétvégente ment le, meg nyáron, azonban tavaly előtt, mikor végleg nyugdíjazták, teljesen odaköltözött. Rengeteg élményünk fűződik oda. Kettőt el is mondok.
Előszöris, hogy ez a telek és ház tulajdonképpen Nellié (Nelli az öcsém). Nelli akkoriban személyiségfejlesztő tréner volt és volt egy haverja, a Czikura. Eleinte többször lent volt, mármint Nelli Kókán, azonban a későbbiekben már csak Apuska járt le. De a legelején vettek egy diófa-csemetét, amihez a Czikura írt egy verset. Nelli a személyiségfejlesztés mellett nyomdaipariba járt és gépmesterként végzett, plusz még hobbija volt a könyvkötészet.
Így aztán Nelli készített egy egypéldányos könyvet, rajta ez állt cirkalmas arany betűkkel: Czikura László, alatta nagyobb betűkkel: DIÓFA. Kinyítottuk a karcsú kis kötetet: üres oldal, majd belül is a szerző és a könyv címe. Alatta a kiadó neve. Új lapon a vers:
Czikura László: Diófa
Diófa,
ugorj a fiókba!
Következő oldalon tartalomjegyzék: 5 ……………………………. Czikura László: Diófa, eztán újból üres oldal, következő oldal alján a nyomda, ISSN szám, ennek hátoldala üres, és a borító hátlapja. Csemetéből mára ez a fa óriási naggyá nőtt, terem sok diót, ahelyett, hogy beleugrott volna a fiókba.
Másik nagy élményemhez tudni kell, hogy a kókai ház egy kisebb hegy tetején áll. Nagy Tamással, akivel akkoriban nagyon jóban voltunk (mára azonban eltűnt, örülnék egy újabb találkozásnak, de a neve miatt az iwiwen bajosan találnám meg). Lent voltunk a hegyről fagyizni, meg dumázni, mikor elkezdett zuhogni az eső. Bőrig ázva rohantunk fel a házhoz, hogy meg ne fázzunk. Azonban mikor fölértünk, a házban térdig ért a víz és a plafonból is zuhogott az eső.
Apuska vödörrel merte és öntötte ki a vizet az ablakon. Mondta (töknyugodtan és jókedvűen), hogy épp jó, hogy jövünk, mert csatárláncban könnyebb lesz kimerni a lakásból a vizet. Az egy feledhetetlen nap volt! Másnap délre végeztünk. Azóta csináltak valamit, hogy az esővíz a hegy tetrejéről ne a házba zúduljon be, de szinte hiányzik!
Marci pingpongozik from Zollendroller on Vimeo.
Kisebbik fiam, Marci, akiről eddig alig esett szó, ezen a videón fitoktatja professzionális pingpong-tudását. Nagyon ott van a kölök!
Még egy emlékezetes sztori ugrott be Kókáról a sok közül. A 30. születésnapom 2000-ben. Akkor is több, mint 100 embert hívtam, de hogy pikantériája is legyen a dolognak: helyszínnek Kókát adtam meg. Lementem csütörtökön reggel, végigtakarítottam a napot, meg a pénteket is. Szombaton jött a csicsázás.
Vettem ecsmó üdítőt, kaját, sőt, a szomszéd dísznövénykertészetéből kölcsönkaptam 6 tuját öblös virágtartókban. Este vártam a vendégeket. Páran lemondták, dát ez mindig így szokott lenni. De arra, ami lett, még én se számítottam! Szombat éjfélkor ketten ültünk a dísznövénykölcsönzőssel a sötét szobában. Hazament és másnap reggel ugyanolyan nehezen, mint idefelé, egyenként visszatoligáltam a tujákat.
Apuska csocsózik Barnival a Kerékben from Zollendroller on Vimeo.
Oké. Végül – úgymond slusszpoén gyanánt -, hogy miért írtam, hogy pimmpomm. Ez már most volt pár éve, amikor már a szanghába jártam. Kész mázli, hogy rájuk akadtam, ugyanis mindenki tök laza és imádnak táncolni, mint én is. Itt Pesten volt is jópár remek táncos buli! Azonban mikor Kókára hívtam le mindenkit, csupán egy csaj jött le és ő is csak azért, mert a minden szanghásnak szétküldött meghívóban megemlítettem, hogy már csak azért is érdemes lejönni, mert van pimmpomm asztal is…
Kóka – a látszat ellenére – ecren szuper, bámulatosan remek hely. Ott van Apuska, sőt, most már tyúkok is!!!
HÍRADÁS A NÉVNAPI KÖSZNTÉSRŐL
Azzal kezdődött, hogy szinte már szokás szerint nem volt buszcsatlakozás Kókára, így várnunk kellett majd másfél órát a nagy sötét hidegben. Én beültem a váróterembe egy fiatal fruska mellé és mivel lemerült a laptopom, elkezdtem neki tenni az agyamat időtöltés gyanánt. De totálisan beégtem! A csaj állandóan magázott, mintha öreg ember lennék és a szövegemre se volt vevő.
Ám amint megjelent Barni változott a kép! Miután Barni közölte, hogy ő hivatásos költő, a csaj megmutatta neki keményfedelű füzetbe írt dalszövegeit és csak csüngött Barni ítész szavain! Végigdumáltuk, azaz inkább csak végigdumálták (!) az időt, az úton is, émmeg csak lestem, mint az edényes, hogy Barninak milyen menő a szövege! Félő, hogy ideje átadnom neki a csajszédítési stafétát…

Amikor megérkeztünk Apuskához, már ment a Megasztár!!! Barni szélsebesen átadta Apuskának a rajzot, amit külön neki készített előző nap. Lüszi kiesett. Egyértelmű, hogy Király Viktor lesz a király. Az egyik “kereskedelmi szünetben” kimentünk megnézni a tyúkokat Apuskával. Én most láttam őket először! Éljenek a tyúkok, tojjanak sok tojást!
Apuska tyúkjai from Zollendroller on Vimeo.
Vasárnap a fiúk pingpongoztak, én titokzatos levelet írtam a regisztrált SUTáknak, vagyis Saját Utad TAgoknak a karácsonyi AKCIÓról, ugyanis pár napja kitaláltam, hogy mi legyen az. Apuska reggelire sütött rántottát, ebédre meg palacsintát. A tyúkok napi 8 tojást tojnak Apuska szerint. Ezt két nap átlagából mérte le, ugyanis két napja vannak tyúkjai. Kakasa még nincs. De majd let h lesz. Viszont vasásnapra csak hármat tojtak – úgy látszik, ők se dolgoznak annyit hétvégén.
Apuska nézegeti az új tyukokat Kókán from Zollendroller on Vimeo.
Viszont Marci dolgozott. Mivel még csak 43 kiló, nem szakad be alatta a tető, Apuska megkérte, hogy szedje össze a tetőről a diókat. Igen, mert 18 év alatt hatalmasra nőtt a diófa és a diók nem ugrálnak be maguktól a fiókba! Kókán mindig olyan jó hangulat van, hogy csak na!
Marci a tetőn from Zollendroller on Vimeo.






Loading ...




Hendrey Tibor rovata





Jo kis bejegyzes lett Kokarol..micsoda idok!
Micsoda cimkek! szemelyisegfejlesztes,trener,Czikura Laci,Ecsed,…
Hmmm..jo kis idoszak volt!
Szivesen megnezem a diofat,Kokat,a hazat,tyukokat,..sot,ha meghivsz,akkor pimmpommolnek is egyet
Meg vagy hívva! Kókán minden van, ami jó. …először is ott van Apuska, …sőt most már van tyúkól is. Nyáron cseresznye, télen dió, a kettő közt meg sárga paradicsom! (ami van olyan jó, mint a piros. Ismered?)
Koszonom a meghivast,elni fogok vele!
Micsoda jo dontes volt Apuskadtol,hogy odakoltozott!
Imadom a negy evszakot!Most,hogy leiratad cseresznyetol a dioig…koztuk a paradicsom,..ami van olyan jo mint a dio…
Nem csak a 4 evszakot imadom,hanem a bejegyzeseidet is,mindig van valami vidamsag amit belecsempeszel,ezert szeretem olvasni…
Zoli,ez az írás most igazán tuti.A sok szuper dolog közül,ami ott található a leg,leg,leget kifelejtetted,-magadat!
De,hogy ennyien cserbenhagytak?Majd oda szervezzük a SUT-a bulit!!!!
Na mit szólsz?
Apukádnak Boldog Névnapot Kívánok!
Ja és örülök,hogy Marciról is írtál.
Apuska “fog örülni”
, ha ott lesz a SUTa buli! Egyébként tényleg vendégszerető hely Kóka.
Úgy volt, hogy csak este indulunk, de úgy tűnik most, hogy pár óra múlva már lenn leszünk ma!!
A 30. szülinap az gáz. Én nem szerveztem magamnak bulit, reméltem, majd valaki szervez nekem meglepiből. Hát nem. Sőt! Az volt a meglepi, hogy a francot nem érdekelt, hogy 30 éves lettem. A 31. azért jelentősen jobb volt, bár nem buli volt, de ajándék, torta és család igen. Már csak ez jut egy ilyen vén banyának!
hálllóó, én nem kaptam levelet az akcióról!
fel vagyok háborodva!
Zoli, lehet, hogy a tyúkokba szorult a tojás, mikor megtudták, hogy bulizni akarsz ott?
azóta hogy alakul az átlag?
Nyugi PPirimidin, már írom, de ez titkos akció, kizárólag regisztrált tagoknak, sza nem ke szétkürtölni!!
Zoli, mint 007-es szupertitkos ügynök
…
“Szétcsigázod” az idegeinket!!
Erre én azt mondom: “Nu, pagagyííí!”
Emlékszel?
Zolikám!
Még várjál egy pár évet a staféta-passzal.Van akinél még az “öreg”a nyerő,—-gondolom.Van mit tanulni az ifjúságnak,—-meggyőződésem!
Mi lesz a tyúkokkal a bulin,/nem a lányokra gondoltam/?
Fiú tyúkja még nincs Apuskának, írta Zoli!
De majszolok, ha majd lesz! Lekzeleb karácsonyor megyünk Kókára, 25-én. Már most vár-rom!
A DIÓFA című kötethez még annyit, hogy a felsoroltakon kívül tartalmazott még egy majd három oldalas méltatást. Ummival három kommunista-realista verseskötet elejéről ollóztuk össze a sok süket dumát.
Ezen kívül sorszámozva is volt, sorszámozóval.
Apuskának már jeleztem, vegyen kakast, merthogy örömtelen állat húsát nem okos enni.
ecséd
Szia Nelli! Örülök, hogy itt találkozunk!!
Megvan az a Diófa-könyv?
Mellékesen: Te, mint szagmabeli, mit szólsz a képeslaphoz a felhőkkel?Azt én fotóztam Kókára menet a vonatból, de úgy, hogy a kép széle vonatablak volt, és a felhőkön két párhuzamos villanyvezeték ment át, amik össze voltak kötve merőlegesen is. Ordít róla?
Tetszenek a Te munkáid is a honlapodon
A spiccről is szeretnék majd írni itt, természetesen. Magasztosnak érzem ezt az egészet. Értesíts, hogy Neked mikor jó. Marci is jön, mert ő mindenhová megy, ahová Barni is.
A könyv nincsen meg, hiszen egy példányban készült. Bele is volt írva: Készült 1 számozott példányban, melyből a jelen kötet az …0001…-es sorszámú. (a 0001-et nyilván nyomdai sorszámozóval ütöttem bele).
Szóval, csak egy van belőle. Ummi régi gépén volt a szöveg, így már az is az enyészeté. Lacival meg nem találkoztam vagy ezer éve.
A képpel nincsen semmi baj.
a Diófáról eszembe jutott egyik (majdnem egyetlen) versem, megosztom veletek:
Gyötrelem…
Vatta a földön, gyötrelem.
S az asztal alól a kiskaki sem ordibál…
Hány éves voltál, mikor ezt írtad, Pirimidin?
Én tényleg csak egyetlen verset írtam, 4 éve, és egy mesét kb. 25 éve..
16 körül. Az osztályban népszerű volt:)
nó komment!!
Sziasztok,
emlékszem a Czikura versére!! A könyvről viszont nem is tudtam, hogy létezik. Viszont most ez megint remek alkalom volt, hogy élvezzem a verset, ahogy csak a legnagyobbakat szoktam.
Ez az egész oldal úgy csúcs, ahogy van.
Puszi.
Köszönjük a hozzászólásodat Nóra! Nem is hinnéd, mekkora változások vannak Kókán, mióta ott voltál!Képzeld, Apuska már állandóan lenn van, ott is lakik és már vannak tyúkjai is, hogy egyebet ne mondjak!
A PB-gázos tűzhely már tök gáz volt, már a sincs, viszont a hangulat ugyanolyan tuti, mint volt. Naés persze Nelli! Mondanom se kell, milyen aranyos, bár vele csak nagyritkán tláxunk Kókán, leginkább karácsonykor…
Kóka egy örökös fantazmagória, de pozitív értelemben!
Ja, opp! A könyv nem tudni, hol van. Nelli monta, hogy a szöveg Umm régi gépén volt, szamár asincs meg! Pedig megérne egy újra kiadást!
hát, Meder barátom,ez 1 kicsit rosszul esik hogy elfelejtetted megemlíteni a tyúkól kivitelezőjét,apuska egyik legjobb barátját kicsiwinit,azaz indiánt,aki Kóka egyik szinténnevezetességeazoldalkocsismotorjávalamibőlnemsokvanakörnyéken!ja és nemtom tuttad-e hogy a 15tyúkból máácsak 13van,mehogy apuskánál én vagyok az ítélet végrehajtó,mivel apuska közölte velem: hogyha rajta múlna az összes “pörköltbevaló” végelgyengülésben múlna ki.nade,az ízükre fenemód kíváncsi!a többit assszem nemkell ragoznom.viszont nagyon ügyesen tartotta a kenyérmorzsás tányért akció közben,és a sört is nagyon ügyesen bontotta ki amikor megültük a “halotti tort”.na ennyi!! ui:az állatvédőknek üzenem:bocsi! üdv:kicsiwini
hi meder itt ülók a wininél és elolvastam ezt. marha jo köszönöm a névnapi jókívánságokat. ha lejössz karácsonykor megtanít a wini tyukot vágni na pá apád
Szia Apuska!!! Végre elolvastad a névnapi felköszöntést! Nagyon sokat gondolok Rád, Rátok. Karácsonykor megyünk, de tyúkot vágni, köszi, nem kell megtanítani.
A Wininek mondd meg, h nem tudtam, h ő építette a tyúkólat! Én eddig azt hittem, hogy az csak úgy lett. Kóka Indián nélkül féllábú, ígyhát mégegyszer szeretném hancsújozni, h éljen Apuska!!!
Meder
na ez jólesett Meder, tankjú!találkozunk kókán karikor!most beszéltük meg apuskával hogy a tiszteletetekre,elmetélhetnémem 1-2 tyúk nyakát, /újfent bocsika állatvédők/ már ha szereted a hazai dolgokat! ui:tudsz tyúkot kopasztani,vagy majd azt is mutassam+? üdv:kicsiwini
Kopasznyakúról már hallottam, dén asszem ennyi
Pirimidin i just wanna talk 2 u 4 a while!!! Its so important! Can u come 2 msn?