Gyökerek – Magyar őstörténet II.

A boszniai Indiana Jones

A boszniai Indiana Jones

Van a Duna TV-n egy érdekes műsor. Az Őstitkaink. Mivel nem nézek TV-t, erre a http://sajatutad.hu egy lelkes olvasója hívta fel a figyelmemet, az interneten megnéztem és, hogy elámultam, az enyhe kifejezés! A sajatutad egyik fő témájáról szólt, az ősmagyarság eredetéről. Gyökereinkről. Arról, hogy egyáltalán nem gyökerek azok, akik gyökereiket keresik, hiszen gyökerek nélkül még a legvastagabb fa sem élne, sőt, minél messzebbre nyúlnak el gyökerei, annál erősebb. A magyar nép is sokkal magabiztosabb lenne, ha mindenki tudná azokat a lélegzetelállító információkat, amelyek egy részéről még én se tudtam, sőt, fiam se, pedig ő tudományosan is foglalkozik e témával. Aztán az elmúlt hétvégén Kókán voltam, ahol állandóan megy a TV. Éjjel is. Hajnalban felkeltem, éppen aikor kb. 3 órakor megismételték ugyanezt az adást. Természetesen végignéztem újra. Ez felfogható szinkronicitásként (véletlennek tűnő jelentőséggel bíró egybeesésként), mely arra buzdít, hogy feltétlenül írjam meg ezt a cikket!

Valamelyest (de csak valamelyest!) mára már köztudottnak mondható az értelmiség és a kulturált népesség köreiben, hogy létezik egy olyan nézet, mely szerint a magyarok ősei nem a finn-ugorok voltak, ahogy az iskolában tanítják, hanem Kőrösi Csoma Sándor járt jó nyomon, mikor a magyarok elődjeinek nyomait a Távol-Keleten kereste. Sajnos jellemző, hogy az ilyen műsorokat éjfél után szokták adni, amikor csak kevesen néznek TV-t, de legalább akkor leadják, az is nagy szó mai értéktelenségre, népbutításra törekvő tömegkommunikációnk közepette.

A boszniai piramisokról
Rögtön az összeállítás elején az USA-ban élő bosnyák üzletember beszél, Semir Osmanagic, akit csupán hobbirégésznek tartottak, míg meg nem szerezte doktori címét. Ő hallott Boszniában egy rendkívül szabályos gúla alakú hegyekről, s a világ más tájain végzett kutatási tapasztalatai alapján, saját pénzén azonnal munkásokat fogadott és elindította a feltárást. A hír nem új. A felfedezés 2005-ben történt, s a műsorban bemutatott filmrészlet is Szakács Gábor régész 2006-ban készült A Múlt üzenete című filmjéből származik, azonban – mivel csak a szemfülesekhez jutott el – a hír napjainkban is aktualitás.

Osmanagic 20 éven át kutatta az ősi civilizációkat, 10 könyvet is írt erről és doktori disszertációjának is a maja civilizáció volt a témája. Több száz piramist látott már Bolíviától Peruig, Guatemalától Hondurasig, Salvadortól a Kanári-szigetekig, Kínában, Egyiptomban, Szudánban, azonban ehhez foghatót még sehol sem.

A piramisokat a legmo- dernebb kutatási eszkö- zökkel vizsgálták és vizsgálják. Osmanagic állítása szerint Európa első piramisai Boszniában vannak, melyek a földkerekség legnagyobb piramisai. A Nap piramis 220 méter magas, míg az eddig leg-nek tartott Kheopsz „csak” 146. A boszniai piramis alatt található a világ leghosszabb, több tíz kilométer hosszú alagútrendszere. A boszniai Nap piramis tájolása pontosabb, mint a Kheopsz piramisé. Az itt talált kőtömbök (cementtömbök), melyekből a Nap piramis épült, Európa eddig ismert legrégebbi cementje.

Át kell írni az eddig ismert történelmet. 250 piramist találtak Kínában, 300-at Peruban, továbbá 15 víz alatti várost Japán és Tajvan között. Újabb piramisokat Mexikóban és 2005-ben Boszniában. Ezen új felfedezések alapján amit eddig a történelem kezdetének tartottunk, Babilon, Egyiptom, azok csak egy hosszas jóval korábban kezdődött folyamat befejezései voltak.

A Nap piramison található földet a boszniai egyetem geológiai laboratóriumában elemezték. E vizsgálatok alapján a piramison lévő föld legkevesebb 12 ezer éves, tehát a piramis csak még régebbi lehet. Ehhez képest az egyiptomi piramisok 4500 évesek, a mexikóiak 2200, a kínaiak 2000, a peruiak 3000. A piramis korát különböző kutatóintézetek vizsgálati eredményei alapján 31 ezertől 34 000 évesre becsülik. A kultúra, amelyben ez létrejöhetett, egyértelműen még régebbi.

Mondhatnánk: ha ez igaz volna, akkor mindenki erről beszélne, és mindenki tudna róla, ezzel szemben még a témában járatos emberek is csak hírfoszlányokról tudnak, pedig ez már egy 4 éves ügy. A tudományos világ számos hivatalos képviselője a kezdetektől az egész kutatás ellen voltak, hiszen Osmanagic az egész eddigi történelmet újra készül írni. Azt állítják, hogy az egész boszniai piramis átverés. Semir Osmanagic, akit állandó viselete és hivatása miatt méltán neveznek a boszniai Indiana Jones-nak, szokásos mosolyával arcán teljesen nyugodtan mondta el az Echo TV Pörzsölő című műsorában, hogy minden tudományos felfedezésnek keresztül kell mennie azon a perióduson, hogy az emberek kinevetik. Gondoljunk csak arra, mikor Galilei azt mondta, hogy a föld gömbölyű. Nem fogadták el rögtön, mint ahogy azt se, hogy a Föld kering a Nap körül és nem fordítva.

“- Először kinevetnek, utána megtámadnak – mondja Semir -, s aztán ha elég kitartó vagy, egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Aztán tíz év múlva mindenki elfogadja. Mi a harmadik stádiumban vagyunk, de már rendelkezésünkre állnak a bizonyítékok, amiket nem lehet megvétózni. A város támogatását már élvezzük, valamint a turisztikai hivatal is mellénk állt. Azonban mi mindenképp számítanánk az Unesco-ra is, valamint, hogy a hely a világörökség részévé váljon. Ha megkapnánk a kellő anyagi támogatást, 5 év alatt tudnánk a földet elhordani a piramisokról és látogatható állapotba hozni a területet, melynek következtében megnőne a turizmus olyannyira, hogy egy év alatt visszajönne a ráfordított összeg.”

Ezek szerint az egyik legősibb kultúra a Balkán területén létezett. Itt található a földkerekség legnagyobb, legrégebbi emberkéz alkotta építménye, amely alatt a világ leghosszabb alagútrendszere található. Osmanagic Szakács Gábor régész meghívására Magyarországra látogatott, mert a Nap piramisban több helyen egyértelműen kivehető székely-magyar rovásírás jeleket is találtak. Osmanagic biztos benne, hogy ez a terület egészen a mostani Magyarország területét is fontos a kutatás szempontjából. Szakács Gábor szerint egy ilyen ősrégi piramis megtalálása közvetlenül a Kárpát-medence közelében megváltoztathatja az egész terület történelmi megítélését – beleértve a történelmi Magyarország területét is.

Kiemelt jelentőséggel bír Szakács Gábor felfedezése a Nap piramis járatain belül, több száz méterre a bejárattól, hogy egy ugyanolyan jelet fedezett fel az egyik kőbe vésve, mint amilyet a tatárlakai korongon látni, melynek korát szakértők 7000 évesre becsülik.

Szakács Gábor felesége, Friedrich Klára, rovásírás kutató már szintén többször járt a boszniai piramisokban. Az ő véleménye szerint a székely-magyar rovásírás nagyon régi és a mi őseink terjesztették el az egész eurázsiai térségben. Ezt támasztják alá a boszniai piramisokban is megtalált jelek. Hasonló korú, 16-20 ezer éves leleteket találtak már egyébként a Pilisben, Bajóton, ahol csontpálcavégeken szintén felismerhető 6-7 rovásjel. Ez hazánk legrégebbi írásos emléke, és „szinte természetes”, hogy ugyanezeket a jeleket a boszniai piramisokban is megtalálták.

Az Őstitkok című műsor második blokkjában már konkrétabban hazánk, népünk múltjáról volt szó. Kiszely István biológus, történész, antropológus professzor, aki jelenleg az Attila Király Népfőiskola főigazgatója, amikor a magyarság eredetről kérdezték 1988-ban, a Kőrösi Csoma Sándor nyomában című filmben, elmondta, hogy két féle történelem van. Az egyiket a történész írja, de mivel a történész szegény ember, elkötelezett, mindig a hatalmat szolgálja. A másik történelem, amit a köznép „ír” az otthoni ebédeknél, a kukoricamorzsolásnál, a mondákban, mesevilágban – és mindig ez bizonyult igaznak.

Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter

Trefort Ágoston vallás és közoktatásügyi miniszter

Kiszely biológusként „véletlenül” került bele a magyarság őseredetének kutatásába. Mivel kínai szakot is végzett, kínai útlevéllel jutott ki belső-Ázsiába, ahol annak a temetőnek a feltárását folytatta, amit Stein Aurélnak 1915-ben abba kellett hagynia. Azon a helyen csupa olyan embereket, mint amilyenek mi vagyunk, magyarok. Ugyanolyan a mondaviláguk, a zenéjük – Kiszely zeneakadémiát is végzett, zenét is gyűjtött ott – teljesen azonos a hitviláguk, a táncviláguk, a meseviláguk. Kiszely hozott haza terítőket, melyekre nézve Kresz Mária néprajztudós azt mondta, ez a minta 80% bujáki, de van 20 % mezőségi hatás is benne. Csak ezután árulta el neki Kiszely, hogy ezeket a terítőket 9000 kilométerrel arrébb készítették.

A XIX. Század végén kezdődött az a tévút, ami félrevitte a magyar őstörténetet-kutatást. Kiszely István a Magyar Tudományos Akadémián megtalált egy idézetet Treffort Ágoston egykori vallás és közoktatásügyi miniszter beszédéből. Ő mondta 1877-ben a Tudományos Akadémia Egyetemes magyar származási elmélet konferenciáján, melyet a jegyzőkönyv kivonata szerint a következőkkel zárta le: „…tisztelem az urak álláspontját, én azonban, mint miniszter, az ország érdekeit nézem, és ezért a külső tekintély szempontjából az előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el. Mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát.” Ez a mai napig is így van.

Negyven éve folyik a küzdelem a valós történelemszemlélet visszaállításáért, s egyelőre hiába a neves művészek, néprajztudósok szava, a tankönyvekben továbbra is ezt az egyre nyilvánvalóbb hamisságot tanulják fiataljaink, s tanítják tanáraink azon része, akik nem merik vállalni az igazság kimondását.

hun-ujgur rokonaink a csíksomlyói búcsún

hun-ujgur rokonaink a csíksomlyói búcsún

Kiszely professzor Belső Ázsiában feltárt 2200 éves sírt, amelyben ugyanolyan kinézetű csontokat talált, mint itt a Kárpát Medencében. Egyéb vizsgálatokat is szem előtt tartva azt állapítja meg, hogy a magyarok 34 %-a őrzi a belső ázsiai genetikai állományt, és 0,06 % a finn-ugor genetikai állományt. Tehát belső Ázsiából származunk, és a IV. században indulva áthaladva a finn-ugor területeken érkeztünk be hazánk mai területére.

érdemes kinagyítani a nevek miatt!!

érdemes kinagyítani a nevek miatt!!

A ma is belső Ázsiában élő jugarok és ujgurok a mai napig is azt tartják, hogy a hunoktól származnak és a magyarok a rokonaik. Sokkal inkább él bennük a történelem, mint bennünk. Amikor tudomást szereztek Kiszely jöveteléről, bemondta a TV, rádió, újságok írtak róla, utcán megszólították, örültek, hogy végre itt van, akit vártak, „Magyarisztán”-ból.

Kiss Dénes, író, költő, műfordító, nyelvészettel mintegy 50 éve foglalkozik behatóan. Fordít orosz, német, észt, de főként finn költők műveiből, tehát igazán ismeri a finn nyelvet, szereti is, mégis azt tartja, hogy a finn-ugor elmélet egy egyirányú utca. Nem vezet sehova.

Osztrák, angol, amerikai, német, svéd és más népek nyelvtudósai már az elmúlt században így méltatták nyelvünket:
„Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság.”
„A magyar nyelv messze áll magában. Egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásától függő kalendárium, nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem ad és nem vesz senkitől. Ez a nyelv a szellemi függetlenség legrégibb, legdicsőbb emléke.”
„A magyar nyelv ősisége meglepő. Úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, mely megelőzte az újkőkor kezdetét. Az összes fennmaradt nyelv közül a magyar a legrégebbi.”
„Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem, hogy a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.”
„A magyar nyelv tökéletes és logikus felépítése felülmúl minden más nyelvet.”
„A magyar nyelv távoli és magányos. Megértéséhez más nyelvek tanulmányozása rendkívül kevés haszonnal jár. Lényegében saját öntőformájából került ki, kialakulása, felépítése bízvást oly korszakokra tehető, amikor a mai európai nyelvek többsége vagy nem is létezett, vagy nem hatott a magyar-lakta térségre.”

nyelvrokonok világszerte

nyelvrokonok világszerte

Kiss Dénes 50 év kutatás után arra jött rá, hogy nem egy nyelvrokonunk van, hanem majdnem az összes nyelv a rokonunk. Hogy mást ne említsünk, a kecsua nyelv is, mely az ősi inkák nyelve volt a magyarhoz hasonlóan ragozó nyelv. A teljes kecsua népdalkincs 5 fokú, tehát pentaton. Továbbá Kiss Dénes kecsua – magyar szótárából pár érdekesség:
mama – anya
apu – tekintély, felettünk lévő
tajta – tata
apuha – tulajdonos, családfő
apuski – nagypapa, ős, előd

Badiny Jós Ferenc (1909-2007)

Badiny Jós Ferenc (1909-2007)

Kiss Dénes szerint a magyar a finnel ellentétben viszont szerteágazó: nem lehet semmilyen más nyelvből származtatni. De a finn-ugoristák úgy veszik, hogy akinek más a véleménye, mint nekik, annak be kell tömni a száját, hogy meg se szólalhasson.

“A finnugorizmus nem tudomány: a finnugorizmus egy ideológia, melyet a magyarság elpusztítására találtak ki.” – állította Badiny Jós Ferenc sumerológus nyelvészprofesszor.

Dr. Béres Judit humánge- netikus állítása szerint tudományosan is egyértelműen bizonyítható, hogy mi, magyarok, belső Ázsiából származunk, amit ő egy tudományos közlönyben részletekbe menően megjelentetett finn és magyar nyelven is. A finnek egyből átírták a tankönyveiket, a magyar fél viszont továbbra is köti az ebet a karóhoz. A finnugor szakot végzett, vagy végző jóembereknek üzenem: sokkal jobb ezen az oldalon állni, mert ugyan a hivatalos szervek most még tagadják, amit hirdetünk, mi mégis abban a biztos tudatban hajtjuk álomra a fejünk, s kelünk fel reggel, hogy egyszer el fog jönni az idő, amikor minden magyar büszke lesz a gyökereire.

Tehát mély szívből ajánlom mindenki figyelmébe a következő linket, ahol az Őstitkaink c. műsor többi része is megtekinthető:

http://www.dunatv.hu/musor/videotar?vid=542318&pid=704062


22 Hozzászólás - “Gyökerek – Magyar őstörténet II.


  1. 1 Chosy

    LOL.
    Ezt a műsort én is láttam, és én is véletlenül kezdtem el nézni.
    És én is gondolkodtam rajta, hogy írok róla valami szösszenetet :)
    De ez így most kerek lett, ahogy te összegezted.
    A piramisban talált rovásírás valóban egy nagyon érdekes és sokat eláruló lelet.
    Meg az a felvetés is érdekes volt Kiszely István részéről, hogy a magyarságnak annak idején nem ázsiai, hanem finn-ugor származásra volt szüksége, európaiak lévén, politikai szempontból.

  2. 2 metarjuna

    Szép Írás, gratulálok! :)

  3. 3 Garo

    Hát megcsináltad!!! :)
    A műsor is érdekfeszítő volt, de még jobb, ahogy Te leírtad..
    Sok mindenen el kell gondolkodnunk nekünk, magyaroknak, és itt kéne kezdeni, az elején. Akkor tudunk csak tovább menni, épülni lélekben is..

  4. 4 Fömi

    Röviden: ez az egyik kedvenc műsorom.

  5. 5 Andi

    Köszönöm a cikket!

    A videót biztosan megnézem!

    egy dologban pontosítanék: a Kheopsz piramis építését Kr.e. 4.000 körülre datálják, a valóságban sokkal régebben épült (Kr. e. minimum 10.000).

    Egy elég érdekes könyv szól e témában: a Hiram kulcs.

    Azt nem tudom, ki(k)nek az érdeke az, hogy nem ismeri(k) el, hogy e piramis sokkal korábban épült (közöttük van természetesen a fő-fő egyiptológus Dr. Zahi Hawass is)…

    Van azonban még egy könyv, ami még érdekesebb “egybeeséseket” mutat:

    Berta Tibor: Az időkód

    Ezt a könyvet ajánlom először, azt hiszem, sok nyitott kérdésre kapod meg a választ, Zoli. (Nem könnyű beszerezni, de nem lehetetlen. Boltban nem biztos, hogy megleled) Ha segítség kellene, szólj, hátha tudok segíteni.

    Üdvözlettel,

    Andi

  6. 6 gilda

    Szia!
    Tavaly feltünt, hogy a Balaton északi partján van két szinte szabályos háromszög alakú zöld növényzettel borított domb. Akkor is csak úgy elgondolkodtatott, de vizsgálta azt már valaki?!
    Üdv, Gilda

  7. 7 gilda

    Szombaton délelőtt kapcsolgatás ide-oda, és újra a tv előtt ragadtam.
    Nagyon érdekes, Tisza és Körös folyó létezik Indiában.
    1821-ben II. József a történészeienek azt mondta, hogy a magyaroknak olyan történelem kell, amire nem lesznek büszkék.
    A rovásírás emlékeink nagyon nagy részét megsemmisítette egy – nevét elfeledtem – múlt századi történész, persze utasításra.
    Az isz.VI. században ázsiában -ezért kellene újra megnézni és jegyezetelni- a lényeg, hogy már a VI. században létezett a magyar nyelv teljes nyelvtana, szókincse írott formában.
    Ezt ma is őrzik egy kolostorban. Egy magyar kutató 20 éve él ott és szabadidejében ezzel foglalkozik.
    A ragozásunk a mai napig megegyezik az ott leirtakkal.Pl: Nyilad, nyilaink stb.
    Fantasztikus volt a szombati műsor is, de ez volt az évad befejező része.
    Van mire büszkének lennünk, csak tudnunk is kellene róla többet.
    Üdv, Gilda

  8. 8 Zollendroller

    Kedves Gilda!
    Nagyon megköszönném, ha megírnád, hogy hol láttad ezt a műsort, fel lehetne-e kutatni a teljes sorozatot, akár itt a neten, esetleg youtube-on, hogy áttanulmányozhassuk.
    Ez a téma folyamatosan foglalkoztat engem is. De mivel nem szeretnék teljességgel részrehajló lenni, engem a másik oldal is érdekel, s a finnugoristák nézetei iránt is érdeklődöm. Nos, kemény dolgok vannak, mert ugye a sumerológusok által ősünknek tartott Attila hunjai 500 évvel a honfoglalás előtt kihaltak.
    Esetleg felmentek telelni a finnekhez? Hogy onnan lejöhessenek a Kárpát-Medencébe? Ez kizárt. A nyelvtani rokonság nyelvészetileg bizonyított tény, legalábbis ezt állítják a nemzetközi giga-nyelvészek.
    Éppen egy hatalmas lexikon-nagyságú kötetet olvasok a Magyarságtudományokról, ahol pontról pontra, lépésről lépésre le van írva a hunok őstörténete. A kínaiak nagy ellenfelei voltak ők, s kínai jelekkel mindent lejegyeztek róluk, a harcmodortól a szokásaikon keresztül a vezetőik családfájáig. A cikkben Kiszely István által távoli rokonainkról állítottak egyszerűen megdöbbentőek, mint ahogy az is, hogy a Miskolcon működő Attila Király Főiskolát nem hajlandóak hivatalos felsőoktatási intézményként bejegyezni.

    Érvek és ellenérvek sora. A finnugoristák szerint a Hunokhoz semmi közünk sincs, ugyanakkor mégis tanulunk róluk az iskolában és “érdekes módon” Hun-gáriának hívnak minket külföldiül. Véletlenül? Vagy talán tényleg egy világraszóló alattomos csalás áldozatai vagyunk, melynek elkövetői nem rettennek vissza a gyilkosságtól sem (a rejtélyes körülmények közt eltűnt Dél-Amerikai magyarságkutatókra célzok), s akik megsemmisítették a bizonyítékokat, illetve elnémítják a ma is létező bizonyítékok őrzőit??

    Húú, Gilda, ez egy nem semmi falat, amit nem könnyű megrágni, mert mindkét oldal mára már olyannyira megerősödött, hogy még ha a Jurassic Parkban megelevenítenék az akkor élt illetékes embereket (Attilát, Árpádot, stb. :) , akik valószínűleg azt mondanák, hogy tök máshogy volt, mint ahogy gondoljuk), akkor is folytatódna a vita, azaz nem is vita ez, hanem ellentétes állítások összessége.

  9. 9 Pirimidin

    Gilda, Hegyesd környékén láttad a dombokat?
    abból több is van, tanúhegyek, mint a Badacsony is.

  10. 10 gatkoto

    Talán a Csiksomlyő hegyét is érdemes volna ilyen jelleggel megvizsgálni, korulotte zoomorf domborzattal

  11. 11 med

    Kérlek olvassatok Magyar Adorjántól. A XX. sz-ban ő a forrás, de ezt ritkán említik. Szebben csillog, ha az eredményeket az “újak” mondhatják el. Örülök, hogy ide találtam. (Ja! Nem reklám, de az Ősműveltséget a nemenyi.net -en éritek el.)

  12. 12 tartható

    “1821-ben II. József a történészeienek azt mondta, hogy…”
    II. József 1790-ben meghalt. Innentől kezdve az egész nem stimmel.

  13. 13 Zollendroller

    Upsz! Ez jogos! Akkor biztos a III. József mondta. De valaki, az tuti!

  14. 14 tartható

    “Upsz! Ez jogos! Akkor biztos a III. József mondta. De valaki, az tuti!”

    Csak az a baj, hogy nem volt III.József! 1821-ben I.Ferenc uralkodott! Nem gondolod, hogy ennyire pontatlan információk igaznak való elfogadása kissé durva? Ne értsd félre, nem támadólag mondom, csak gondolj bele!

  15. 15 Zollendroller

    bevetted h ekkora gyík vagyok, hogy III. József?? :) Ezt a sztorit olvastam már Napóleonnal és a tanácsadójával, mindegy hogy ki, de az a lényeg, hogy nem mi találtuk ki, hogy finnugorok voltunk. A magyarok ősemlékezetében mindig is Attila volt, meg a hun-testvériség, amire pár generáción túl már csak az emlékezett, aki komolyan beleásta magát a nem iskolában tanított történelembe.

    De ez nem csak ezzel van ám így. Mást ne mondjak, a Darwin elmélet. Darwin evolúcióelmélete 150 éves. Akkor találta ki, amikor jóformán még mikroszkóp se volt. Egyébként már akkor bebizonyosodott, hogy csalás és valótlan az egész, 150 év alatt meg többezer bizonyíték van arra, hogy az élet nem jöhetett létre csak úgy spontán, de az evolúciósok vallási kérdést csináltak belőle és elvből passzolják a kérdést. Vagy a vegetarianizmus kontra húsevés. Ugyanez. Vagy az öregedés. Azt hiszi mindenki, hogy az öregedés miatt épülnek le az emberek testileg és szellemileg. Ez is humbug. Etka anyó 90 évesen fejenáll, spárgázik, 20 éveseket megszégyenítő módon mozog és szellemileg tökéletes, de néhány követőjén kívül kutya se törődik vele, csak legyintenek, hogy hjaj, ilyen az élet.

  16. 16 tartható

    Ha Te magad is tisztában vagy vele, hogy csak egy UL, akkor hogyan adhatsz hitelt a tartalmának? Ez kb. olyan, mint a StarWars filmek alapján fizikakönyvet írni :D .

    Magyarok ősemlékezete? Most mire gondolsz?

    Mégis, mi az ami miatt vallási kérdés lett az evolúcióelméletből? Ha csak az nem, hogy az ez alapján végzett kutatás-fejlesztésnek működő eredményei vannak?

    Ha nem az öregedés miatt épülnek le, és halnak meg az emberek, akkor mégis szerinted mitől?

  17. 17 RosieMaddler

    Kedves Zollendroller!
    Le a kalappal előtted! Nem semmi, hogy így, tokkal-vonóval együtt szépen leírod a dolgokat!
    A témához kapcsolódóan ajánlom figyelmedbe Kiszely István – A magyar nép őstörténete c. könyvet, biztosan tetszeni fog.
    Sok-sok kreativitást, és ugyanennyi olvasót kívánok Neked!

  18. 18 Vilhelf

    Zollendroller:

    Darwinon már rég túlléptünk ő csak tapogatózott a sötétben , de nagy vonalakban igaza volt és ő a már meglévő élet fejlődésével foglakozott, amit a gyakorlatban egy egyszerű baktérium rezisztenciával be lehet bizonyítani pár óra alatt, ugyanis szemmel látható, de az élet kialakulása az élettelen anyagból az a nagy fejtörés, ezzel foglakozott (béke poraira) Gánti Tibor professzor úr biokémikus (utcaszomszédom,aki tudósként is mélyen vallásos ember volt! és a véleménye szerint az újabb és újabb felfedezések nem félresöprik Istent, hanem megerősítik egy feljebb lévő szükséges hatalom létezését, mert ez a hihetetlen egység és összhang máshogy nem működne), ő a Chemoton-elmélet megalkotója, érdemes elolvasni fő művét: Az élet princípiumát! Egyébként a NASA és az Európai Űrkutatási Hivatal munkatársa volt haláláig, és a földön kívüli élet lehetőségét kutató asztrobiológiai csapatba akkor vették be, amikor egyik geológus barátja a segítségét kérte és a NASA által készített és félresöpört marsi képeket küldött át neki- több ezret- és olyan nyomokra lett figyelmes a mikroszkópikus felvételeken, amik csak egy kezdetleges élő rendszer hagyhatott csak maga után. A világ biológiai szakos egyetemén az ő elméletét tanítják! Gánti professzor nagyon hálás volt, azért h magyarnak születhetett, mert állítása szerint a nyelvünkben lévő egyedülálló struktúra tette lehetővé számára a “más” módon való gondolkodást, mert a magyar a bal agyféltekét mozgósítja a többi nyelvvel ellentétben. Ez azt jelenti, hogy a dolgokat kívülről a mindenségből egyre behatóbban vizsgálja, átlátja a rendszert és nem akad el a részleteknél, a nyelvünk fontosságai sorrendje is ezt mutatja, pl családnév; Gibsz Jakab, 1. a családnév!, azaz a nagy alegység aztán azon belül pontosítunk: Jakab. És melyik népeknél fordul elő hasonló névsorrend a világon? Japánban és Tibet, Kína és Dél-Kórea egyes vidékein, azaz a Távol-Keleten.

  19. 19 Vilhelf

    Jaj, és még egy jó kis városi legenda a magyar nyelvhez! :)
    Teller Ede atomfizikus, a hidrogén bomba feltalálója az USA-ban kutatott és vmiért nem tudta elérni magyar kollégáit telefonon, mivel tuda, hogy hol dolgoznak így csatlakozott a NASA rádió rendszeréhez és felvette a kapcsolatot velük, így beszéltek meg vmit Naumann Jánossal és Szilárd Leóval (nem kis nevek ugye :P ), amit az amcsik is halottak, de nem tudták mi! (igen nem ki!) beszél, és olyan furán vette ki magát a helyzet, várják a világűrből jövő hangokat erre jön is vmi, ezért mondták, hogy a magyarok a marslakók xD
    Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy E.T. (Hallywood hírhedt földönkívüli lénye) rövidítés Teller Ede angol névátírásának, azaz az Ede Teller rövidítése E.T. :) ))))

  20. 20 MARCSI

    üdvözlet.
    Tele van az eletünk hazugsaggal, hogy ki meg mert hazudik ez a lenyeg.
    Ott gyalazzak alazzak a magyarsagot hol tudjak, es ez mögött zsido munka all.
    Ajanlanam mindenkinek a nettröl letölthetö
    Henry Frod könyvet, a cime A nemzetközi zsido.Itt sok mindent meg irnak törtenelmi anyag, melyet nem nagyon tanittanak, pedig ezzel kellene kezdeni a tanittast.
    Ezzel senki nem sert meg senkit.
    A Boszniai pyramisok meg egyre nagyobban es tudottak lesznek.
    Meg akkor is ha az emberiseget a lustasag es a nemtörödömseg nagyravagyas irigyseg meg sorolhatnam, vezenyli.
    Velemenyem a pyramisok jo regota ott vannak, es nem csak a kis fadarab okozott egy kis gondot, hanem meg ott sok mas is van, melyet gondolom titkolnak, Szakacs Gabor csodas munkat vegzett es jol meg lehet talani a videokat a neten, meg akkor is ha jol elakarkjak halgatni azt hogy a köveken ösi ekiras van. De probaljak magyarazni, maga Samir Osmanagic is egy terkepnek az angol nyelvü vidoeoiban, mit nem ertek meg hogy mert. ketsegtelen Szakacs Gabor sok vesest vagy eppen jelet azonositott, de hat annyi nem lehet veletlen vagy megis az, lehet vitatkozni.
    Bizonyara az öseink ott is voltak es es most is ott vagyunk mar több tiz ezer eve.Egy szerb kutato azt nyilatkozza a videoban hogy azok a pyramisok a hordalek utan megitelve legalabb szaz ezer evesek, talan ez a rendes elgondolas, nem pedig egy ket ezerrel itt hazudoznak szorakoznak meg agyakat mosnak.
    Elnezest ha mar itt felette irt hasonlot.

  21. 21 MARCSI

    Erdeklödnek hogy lehet vasarolni Samir Osmanagic-nak magyar nyelven
    könyvet,
    köszönettel vennem ha valaki irna rola.

  22. 22 tartható

    “Dr. Béres Judit humánge- netikus állítása szerint tudományosan is egyértelműen bizonyítható, hogy mi, magyarok, belső Ázsiából származunk, amit ő egy tudományos közlönyben részletekbe menően megjelentetett finn és magyar nyelven is. A finnek egyből átírták a tankönyveiket, a magyar fél viszont továbbra is köti az ebet a karóhoz.”

    Ezzel szemben:

    http://www.nyest.hu/renhirek/nem-tanitjak-a-finnugor-rokonsagot-finnorszagban

Te mit gondolsz?