Rendkívüli Tarot Labirintus, augusztus 4-én és 5-én!

Természetesen a Sziget Fesztiválon is lesz Labirintus, de idén először közkívánatra a Sziget Fesztivál megkezdése előtt egy héttel, augusztus 4-én és 5-én is látható lesz az Óbudai (Hajógyári) szigeten a Sziget egyik legnépszerűbb előadása, a Tarot Labirintus, így azok is megnézhetik, akik eddig a hosszú sorok miatt nem látták, vagy csak hallottak, olvastak róla, és már nagyon szeretnék megnézni. Most itt az alkalom!
Nem akármilyen előadás ez. Nem hasonlít az átlagos produkciókhoz, ahol beülünk a nézőtérre és ölbe tett kézzel figyeljük, mit adnak elő. Itt a közönség is résztvevője a játéknak – már amennyire az önmagunk felfedezését nevezhetjük játéknak. A Labirintusba érve mindenkinek egy lapot kell húznia, ami őrá éppen vonatkozik.
A Tarot kártya ismerőinek nem újdonság ez. A 24 (22+2) Nagy Arkánum megszemélyesített alakjaival a Labirintus folyosóin lehet találkozni, beszélni lehet velük, kérdezni lehet tőlük, mert mindegyik Arkánumnak üzenete van minden útján járóhoz.
Ez a két nap a labirintusosok számára is kuriózum lesz, hiszen most, augusztus 4-5-én a Tarot Labirintus történetében legelőször lesz egyszerre mind a 24 szereplő „szolgálatban”, így mindenkivel lehet találkozni, minden Arkánum tanácsát, életbölcseletét meg lehet hallgatni.
Most tehát (remélhetőleg) sorállás, valamint hangzavar nélkül nyílik mód a Tarot Labirintus megtekintésére olyan időben, amikor még simán be lehet jönni a Hajógyárira (=Óbudai Szigetre), anélkül, hogy sorba kéne állni, belépőjegyet kéne váltani, mácsó szerusok motozásának, lökdösődésnek kéne magunkat kitenni. Tekintettel a nagy érdeklődésre ajánlatos bejelentkezni a www.livingpicture.org-nál, hogy biztosítsuk a helyet az érdeklődők számára. De kérünk, ne jeletkezz, ha nem jössz el, vagy időben mondd le, hogy azok, akik jönnének jöhessenek helyetted!
Érdekesség szintén, hogy párok közös utat tehetnek a Labirintusban. A beavatónál ha a kapcsolatukra közösen húznak egy kártyát, azonos színű kalapban barangolhatnak, az üzeneteket közösen értelmezgetve járják végig a labirintust.
A legtöbb zarándok több mint egy órát bolyong, mire megleli a kivezető utat. Addigra egészen biztosan képbe kerül magával kapcsolatban, extrém esetben meg is világosodik, de az önismerettel egészen biztosan közelebbi viszonyba kerül. A gyakorlott Tarot-soknak pedig egy példátlan elmélyülést nyújt.
A híres delphoi jósda bejárata fölött is e mondat volt kiírva: ismerd meg önmagad! Aki belekóstolt, az már érzi, tudja, ez nem is olyan könnyű, viszont kétségtelenül ez az élet alapja. Ebben szolgál segítségül a Tarot Labirintus is. A bent átélt élményeidet a kijáratnál mód nyílik meghálálni a Tarot Labirintus saját kártyacsomagjának megvételével, amely örök emlék marad e különös útról.
ZKZ
ui.: érdemes megnézni ezt a videófilmet a labirintusról!
OCTOPUS TAROT LABIRINTUS, önismereti szerepjáték * Óbudai Sziget, Octopus Összművészeti Helyszín, Tarot Labirintus (ld. a megadott térképet)
Beengedés: 18.00 – 21.00 között
Befogadóképesség óránként max 30 fő ezért >>
Bejelentkezés szükséges a következő honlapcímen: www.livingpicture.org
Zárás: 22.00-kor

0 Hozzászólás - “Rendkívüli Tarot Labirintus, augusztus 4-én és 5-én!


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?