Húsz év nagy idő. Harminc még több. A nosztalgia hullám sok-sok hajdanvolt sztárt – megkésve bár, de kissé meg is törve – elhoz hazánkba is. Cikkem apropója Samantha Fox, az 1986-ban feltűnt és világhírűvé vált dúskeblű énekesnő budapesti fellépése volt egy menő szórakozóhelyen. A jeles napon rengeteg – főleg 35-45 éves – férfi ment el és perkálta le, gondolkozás nélkül, a szokatlanul magas belépőt, „csodát várva”, valamint, hogy talán megelevenedik a múlt. Azonban a kopott fényű hajdanvolt sztárok sok esetben inkább csak a dolgok múlandóságára emlékeztetnek, s egy visszafogott tisztelgésen kívül, mely a csillagnak szól, aki „egy életen át” játssza ugyanazt a műsort, inkább csak lehangolnak – szemben azzal a néhány kivétellel, akik (megújulva) akár 30 év múltán is képesek ugyanazt a színvonalat nyújtani, mint a hőskorban.
Tizenhat évesen a BRAVO újságot lapozgatva egy pillantás alatt hódolójává váltam Samantha Foxnak, az akkor 20 éves bombázónak, aki – lehetett tudni – énekelgetett is, de valahogy ez elkerülte a figyelmemet, s hallgatása helyett inkább képeinek bámulásával töltöttem rejtettebb perceimet. Pár év múlva eltűnt, de neve egyszeri és megismételhetetlen fogalommá vált a saját és kortársaim emlékezetében. Elrepült a 20 év. A figyelmesebbek felkapták a fejüket jöttének hírére. Beálltak a sorba, hiszen szemben akartak állni tini-koruk bálványával, úgy akarták érezni magukat, mint 20 éve, ugyanazzal az izgalommal, amivel rátekintettek akkoriban minden magára valamit adó újság színes poszterein dagadó idomaira, édes, formás arcára – igaz, a plakátról már egy negyvenes “matróna” mosolygott, saját szemünkkel akartuk látni, hogy valóság-e a múlandóság.
A szörnyen szűk „küzdőtéren” óriási volt a tumultus. Az ‘erősebb kutya’ erejével küzdöttek jópáran, megmutatva, milyen fizikai erőt, mekkora rátartiságot építettek fel 20 év alatt. Mentek a kemény beszólások, erőfitogtatások, morc nézések, helyezkedések, tülekedések, miközben a kopasz műsorvezető már a színpadon izgatta a népet, helyzetjelentést adva a mai este csúcspontjának érkezéséről, hollétéről, hogy már majdnem, már mindjárt. Felcsendült a szintén 20 éves Final Countdown (Végső visszaszámlálás) című örökbecsű az „egyszámos” Europe zenekartól, majd a színpadra perdült SAMANTHA FOX!
Kopaszodva néztük fiatalságunk bálványát
Elkezdett énekelni. Bár ne tette volna. Eddig se a hangjáért szerettük, az igaz. Play back kíséret mellett két „mai csirke” között riszálta magát ez a nem mai csirke. Ugyan álltak előttem ketten-hárman, így is maximum másfél méterre táncolt és énekelt teenager éveim nőideálja. Ahogy néztük, elképedve tapasztaltuk, hogy az a nő, aki egyik fiú öltöző-szekrény faláról se hiányzott, annak idején, most egy kellemes, boldog, férfivadító visszatekintés helyett egy jókora tükröt tartott a képünkbe. Azt „énekelte”, nem csak az én szemeim táskásak, hanem a tiétek is, nem csak az én arcom ráncos, hanem a tiétek is, nem is beszélve a bőrünkről, ami már egyikünké se a régi. Legnagyobb sikert szégyenszemre nem saját dalával, hanem a Bay City Rollers zenekar több mint 30 éves „I only wanna be with you” című számával aratta. De azért abban összes kopaszodó kollégámmal együtt röstelkedve beláttuk, hogy örülnénk, ha a nejünk, vagy a barátnőnk így festene 42 éves korában. Mert azért akárki akármit is mond, annyira azért rossz se volt ez a max. 42 perces koncert.
Az azonban már-már siralmas meghökkenést keltett, hogy a kivetítőkön egy-egy bevágás erejéig megtekinthettük az előző héten ugyanezen a színpadon fellépő Gombay Dance Band-et. Jézusom! Ez már tényleg harminc év – 1977! Általános iskola! Oliver Bendt (eredeti neve: Jörg Knoch), az énekes ősz hajú bácsika –otthonában a mai napig aktív, tavaly jelent meg az utolsó sorlemezük. Hasonló élmény volt – akárcsak egy múzeumlátogatás – pár éve a Kraftwerk együttes Sportaréna-beli koncertje. A zenével ott nem volt baj, hiszen ez a csapat volt az elektronikus műfaj úttörője. De mivel ők szintén 30 éve kezdték, igencsak őszültek a kopaszodó homlokok, s az énekes Ralf Hütter kínosan hasonlított Medgyessy Péterre, aki épp akkor volt miniszterelnökünk. Mint egy panoptikumban. A nagypapák sorát nem folytatom. Pedig bőven lehetne itthoni és világsztárok köreiből egyaránt. Azonban ez korántsem ciki. Csak egy kicsit. Elvégre becsülendő, ha a cipészt a kaptafa mellől viszik a temetőbe. És az se szégyen, ha senki se halad a zenei divattal. Ma 63 éves apukám (Apuska) annak örült, de nagyon, amikor 10 éve elvittem a BS-be Jerry Lee Lewisra meg Little Richardra.
Loading ...
Hendrey Tibor rovata
Samantha Foxos naptáram nekem is volt, mekkora kincs volt az!
Én nagyon is becsülöm a kaptafánál maradó cipészeket.
Főleg aki tényleg jól csinálja még mindig. Bruce Dickinson 50 éves, két és fél ürás koncerteket rohangál végig, felmászik az állványzatra, és közben nem gyengén énekel!
De ott van Ozzy bácsi is, a maga 60 évével, vagy hogy itthon maradjunk, Schuster, Tátrai, vagy a nemrég elment Tunyó, Isten nyugasztalja, na meg Körző bácsi is elég jól nyomja
Sok mai fiatal zenész megirigyelheti a produkciójukat!
Persze Samantha néni valszeg nem a zene élvezete miatt csinálja, de én hiszek benne, hogy az említett fiúk még igen!
Van egy közös képünk Samanthával, Berlinben készült 1986 körül, mikor a Dolly Rollal együtt léptünk fel Berlinben egy TV showban. Ahogy közel mentem hozzá, azonnal belémrúgott, de aztán látva, hogy mosolyogva átölelem a vállát többet nem bántott, így készült a fotó. Mellette áll a képen az apukája, Peter Fox, aki rászólt:-Hey, Samy ez is sztár, viselkedj! A melleit nem vettem észre, mert le voltak szorítva, a lány 150cm magas és 150cm átmérőjű lehetett és utána hozzámbújt…szép emlék!
Hű, Gyula! Eddig is hallottam Rólad ezt-azt, de most már ezerrel irigyellek! Samantha – ha jól tudom – másik kedvenc bandám, a KISS gitáros Paul Stanley-vel is kavart, de végül a nőknél kötött ki. Ráadásul cigizik, ami nálam végképp kizáró tényező. …Azért Neki talán még elnézném
Nagyon örülök, hogy néha benézel a saját utadra. Megtvisztelő, hogy akkora hírességek is olvasnak, mint Te. Mint mondtam, én szívesen látnálak a Dr.Rock koncerten. Azt mondták, ők mindenkivel szívesen játszanak, akik hajlandóak elnézni amatőrségüket, ami persze szerénység, mivel az Omega tagjaitól kezdve nagyon sokan játszottak már velük és a videón is hallhattad, hogy profin nyomják.
Hát, fiúk, elképzelni nem tudom, miért rajongta(to)k annyian Samantháért..
Na jó, vannak tippjeim!
Az én rajongásom tárgyai abban az időben: Alphaville, Dolly Roll..
Akkor épp jó helyen jársz, Gabi! Ugyan már csak ex-, dazé nagyon Dolly Roll-közeli kommentelő tette tiszteletét minálunk. És már nem is első alkalommal!
Te Gabi by the way hová tűnt Era? A Debrecen-Győr meccsen nagyon le vagytok má maradva! Én Nektek drukkolok, de úgy látszik, az ide kevés.
Olvastam Gyula kommentjét
Nem tudom, hol van Era, nekem is hiányérzetem van!
Ja, és köszi, hogy nekünk drukkolsz!
Számoljunk még 20 kattintást a nevedre, és máris jobban állunk.
Ha már Nektek Samantha, nekem Flipper Öcsi volt az Ő akkoriban.. Bár most is énekelne…
hát most mondjam, hogy én akkor még csak nem is életem?
De nem mondom, mert kedves vagyok, és nem akarom ,hogy még öregebbnek érezzétek magatokat…
Pezs! Édesen pezsegsz, mint a feltörekvő generáció képviselője itt az elaggott Samantha Fox-fanok közt. Te vagy a csúcs és köszi, hogy erősíted a debreceni csapatot.
Gabi! Pár napja van egy rossz érzésem. Lehet, hogy Era már nem is nézi a saját utadat??!?? Sejtelmem sincs, mi lehet vele!!
Nektek drukkolok, mert a debreceniek keményen nyomják. Ti, győriek, méltó ellenfélre lelhettek bennük. Persze nem kell túlélésre hajtani. Ha Debrecen nyer, ecren ők a jobbak és kész. Ez egy abszolút barátságos verseny. Kalifornia áll a harmadik helyen továbbra is, asszem, most hagyták el a 200-at.
Gabi, képzeld el, 1981 nyarán, Balatonlellén voltam először Hungária koncerten, s ez meghatározta az egész életemet. 11 éves voltam akkor. Szuper bulit nyomtak a Fenyő-Novai-Kékes-Fekete-Szikora-Dolly felállásban, őrület, hogy mennyire a hatása alá kerültem!!
Flipper Öcsi már akkor ott volt, mint háttértáncos, meg Menő Jenő, Frankó Jankó is (miket tudok, mi?
) Én közvetlenül utána Békásmegyeren egy nyári napközis táborban megalapítottam a Pannónia együttest, ami Hungária számokat nyomott, de úgy, hogy seprű volt a gitár és létrafok a dobverő. Öcsém volt benne, meg egy jó barátom, Ákos (nem az az Ákos, de Ákos) és 10 fillér volt a koncertre a belépő, amiből nyár végére összegyűlt 27 forint, amit elkóláztunk (á: 1,50), de 13 forintot elástunk hátul a bunkernél, ami egyben a koncert helyszínéül is szolgált.
Akkor volt a táncdalfesztivál (Szóljon hangosan az ének, Homok a szélben, Írtam a bátyámnak egy dalt, Limbó hintó és a Bábu vagy is), ami szintén óriási hatással volt rám, ránk. A koncertet a Bábu vaggyal kezdtük, kifestve. Ákos piros ruhában pirosra festett arccal, öcsém zöldben, én fehérben énekeltünk. A szám után hátrarohantunk a kutyaházhoz átöltözni, meg lemosni a festéket, utána a Limbó Hintót nyomattuk, majd a Rock and Roll Party-t, Micsoda bulit.
Minden nap két koncert volt, egy délelőtt, egy délután és mindig 20-30-40 szintén ott táborozó gyerek jött el minket meghallgatni.
Aztán ősszel a suliban megalakítottam a new Pannóniát. Az már egy fokkal komolyabb volt, mert magnóról szólt a Hungaria, mi meg énekeltünk, táncoltunk. Ebben volt benne Fezó. Ő volt a dobos. Az ott lévő cikkben napszemüvegben Ákos látható, aki akkor egyszer eljött – holott ő ugye csak az old Pannónia (seprű)gitárosa volt.
A new Pannónia gitárosa Kühl Tamás volt, aki DJ.Kühl néven befutott sztár lett. Plakátokon látom mindig a nevét és már régóta tervezem, hogy ír-rock róla, deddig még nem volt érkezésem felkutatni őt. Imádok táncolni, de diszkózni nem annyira, illetve a house-stílusról se nagyon van fogalmam. Ő állítólag abban utazik.
A new Pannónia másik gitárosa én voltam és Kükivel jó barátságban voltunk, de valamin összevesztünk ….és…. most kedvem támadt vele is kibékülni!!!
Hopp! Mosjut eszembe! Let, h van honlapja! Na utánanézek!
sziaaaaaaaaaAAAAA
Hejhej – de jó ezt olvasni, Zoli!
Én sem 
Bizony, nekem is volt Samanthás naptáram (valahol talán még most is megvan…)
Nem a hangjáért szerettük, az biztos
42 éves? Fiatalon kezdte az ipart
De való s igaz: van, aki hihetetlen formában tartja magát még 50, 60 sőt: 70 felett is.
Dickinson mester nagyon ott van, a mai napig, az tuti! Alice Cooper, az AC/DC-s fiúk vagy éppen Jarré is jól nyomják még mindig.
És a Kóbor… Pedig 60 körül van ő is (ha nem több). Eszméletlen, milyen jól tartja magát! Zorán, Koncz Zsuzsa…
Magasra tették a lécet a hazai régi nagyok is
Sziasztok!!!!!!!!!!
Itt vagyok és maradtam mindvégig szorgos olvasó,csak az írásban voltam akadályozva.Azért jó érzés,ha tényleg hiányoltatok.Köszönöm!
Vic,milyen volt a harmadikai buli?
Csak csatlakozni tudok,a régiek még tudják mi az a zene és hogy kell énekelni.Igaz,Samantháért nem rajongtam,de még ma is hangosan éneklem,hogy-létezem!
de azért majd sokára a mostaniakból is lesznek régiek… mármint olyanok, akikre emlékszünk majd…
meg sok olyan akit jótékonyan elfed az idő 
ott hallottam először 
de ezt nem azért mondom, hogy ellenkezzek… csak úgy
azért a nagyok még mindig tiszteletet követelnek, akkor is ha nem éltük át élőben azokat az élményeket
Bár speciel Samantha… csak a Dallas jut eszembe a névről
tüüüü tütüüüü tü tüüü tü tü tüüütüüü tüüüü tüüüü tüüü tütütüüüüüü
Minden időszaknak megvannak a kedvencei, bár a mai house- és emostílussal már én se tudok azonosulni.
De azért nem vagyunk még őskövületek!!!
Sokan a maiak közül is “visszanyúlnak”, és a régi dalokat áthangszerelik; most Cserháti Zsuzsa dalai jutnak eszembe..
A Dolly Roll csúcs volt nekem, de mellette kedveltem még az Első Emeletet is, Eddát.
Amit még ma is imádok: a Dirty Dancing 1 dalai, pl. a She’s like the wind, Hey Baby, Hungry eyes… Koncz Zsuzsa, Bródy János..
A mai “gyerekek” el se tudják képzelni, milyen érzés megnézni a Házibuli című filmet, hallgatni a dalt hozzá…
Na, már megint nosztalgiázunk!
Era, épp ma reggel akartam írni Neked iwiwen, hogy mi van Veled, de megelőztél. Jó, hogy itt vagy!
Zoli, mi lett az elásott pénz sorsa? Kiástátok, vagy mementó lett az utókornak?
Következő évben már nem találtuk meg, viszont az old Pannónia törtnete is, meg a new Pannónia története is folytatódott. Ezek nyomán állíthatom, hogy nekem szerencsére boldog gyerekkorom volt.
Nekem meg hirtelen az az emlék ugrott be, mikor gimnázium 2. osztályában eljöttek hozzánk Kárpátaljáról a “testvéreink”. Pár napot itt töltöttek, kirándultunk együtt, tanultunk együtt velük, és mikor indultak haza, a peronon állva zsebkendővel integettünk nekik, és énekeltük, hogy “Azok a boldog szép napok, ég Veled….”…….
Bekapcsolódnék…
De nálam Paddy Kelly (újabban Brother John Paul Mary, asszem), Athos és még sokan mások simán verik Samanát.
Őszintén szólva egyáltalán nem értem, mi olyan nagy szám ezen a Samantán. Bár egy dalt se tudnék mondani, amiről tudom, hogy az övé, de a fent leírtak fényében ez valószínűleg nem véletlen… Vagy én ezt lány létemre nem is érthetem? Na mindegy. Én csak annyit t’ok, hogy nem szoktam pl. egy filmet se megnézni csupán azért, mert a főszereplő jól néz ki… Bár, ízlések és pofonok, persze, nem vagyunk egyformák.
Ami a Házibulit illeti, háááát… Talán 1-2 éve néztem meg, mindenkitől hallottam, hogy ez milyen jó meg híres meg stb… ehhez képest elég nagyot koppantam. A zenéje tetszik, de maga a film nem igazán. Szerintem mostanában is vannak igényes és jó filmek, csak tudni kell megtalálni őket. Monjuk nálam a Zuhanás volt talán a legutóbbi ilyen telitalálat. Egyszerűen fantasztikus – mind látványilag, mind színészileg és maga a történet, illetve a mondanivaló is!
Ami pedig az emot meg a discozenét illeti, a mai fiatalok se mind azonosulnak ám vele!
(És itt nem csak magamra gondolok…)
Hajajj, emberek, generációs szakadékot érzek a levegőben!!
Nos,a mi korunk zenéi,filmjei,igazán csak nekünk jelentenek valamit,sőt…,mai nézőpontunk szerint sok eléggé kiábrándító,csak nosztalgia,-keressük a valaha volt érzéseket.
Saci,ti ugyanezt végigjátszátok majd,de teljesen igazad van,nekünk is a mára kellene koncentrálni,de sok ember menekül és erre nagyszerű mentsvár a nosztalgia.???????
Garo,elsiettem ezt a bejelentkezést,de olyan édesek voltatok.Figyelni a másikra,-hihetetlen,hogy létezik még ez a megnyilvánulás!
nincs szakadék … csak nem érthetjük … ami egyébként szomorú, mert olyan jó olvasni ezeket az élményeket … énisakarok énis énis néisss
… nemsoká vége lesz … igaz már 3szor visszajött… de ez csak egy esély arra, hogy negyedjére is lejárjon 
egyébként az emo miatt nem kell aggódni, mert vagy kinövi a delikvens, vagy eltünteti magát a világból.. és ezt nem lehet végtelenségig
és a legnagyobb divat a retro
szóval még még még emlékeket, hogy elképzelhessem milyen volt
Samantha tré. Sabrina volt a tuti!
Vesszetek össze
Szerintem sincs semmiféle szakadék. Igen elszomortó lenne… És ha mégis van, nem hiszem, hogy a kor a “főbűnös”. Elvégre mindannyian emberek vagyunk, másak a tapasztalataink meg minden, de nem hiszem, hogy ez gond. Anyukámnak van egy ismerőse, aki az anyám lehetne és mégis nagyon jó vele beszélgetni.
Meg hát a szülők is… azért bármennyire is össze tudunk veszni néha, szükségünk van rájuk, nem? És ha igen, ott is van generációs szakadék…?
Ami az emot illeti, én épp a második lehetőség miatt aggódom, amit pozsi említett (és remélem, hogy ezt nem gondolta komolyan)… Bármennyire is marhaságnak tartom, ezt senki sem érdemli (és szerintem joguk se nagyon van hozzá, de ez már egészen más)… Nem lenne szabad senkinek sem hagynia, hogy ő vagy más sodrójon az árral, mikor tehet ellene, mert ilyen következményekkel is járhat… És ez szerintem borzasztó.
emo volt már “a mi időnkben” is, akkor se nőtt meg az öngyilok, majd kinövik…
Na, itt már a poént se díjazza senki…
Mikor fősulis voltam, kötelező volt nyári táborba menni, gyakorlatként. Az egyik pedagógus fia 11 éves volt akkor (10 év köztünk a korkülönbség), és komolyan mondom, értelmesebben, komolyabban el tudtam vele beszélgetni, mint egynémely csoporttársammal. Azóta is jóban vagyunk.
Vannak olyan emberek, akik nem hagyják, hogy segíts nekik, bármennyire is kiteszed a lelked, egyszerűen nem fogadják el. Őket tényleg hagyni kell, hadd sodorja az ár.
Szomorú, de nem tudunk mit csinálni..
Én díjazom a poént, de szerintem ezzel nem szabad, vagy ha szabad is, semmiképpen nem szerencsés viccelni… Én ezen nem tudok nevetni.
Azzal tisztában vagyok, hogy vannak, akikért semmit sem tehetsz… És ez valóban szörnyű meg elszomorító. A tehetetlenség az egyik legpocsékabb érzés szerintem…
De azért nem mindenki ilyen.
És ha nem is ettől, vagy nem is nő egyáltalán az öngyilkosok száma, így is túl sok… Sajnos itthon (Mo.) is és úgy egyáltalán.
És azt hiszem, ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket sosem fogok tudni megérteni. *pirul*
Era
Köszönöm kérdésed: jó volt nagyon
Nincs itt semmilyen generációs szakadék
Csak hát ugye: ízlések és plafonok…
Szerintem egész jó nő volt a Samantha – ma nem tudom hogyan néz ki, mennyirre operálta szét magát esetleg. Zoli beszámolója szerint ‘jól tartja magát’
És bizony: Sabrina néni is jó csaj volt!
Hajaj: megboldogult ifjúkorom…