Saját utad ૐ

Van nekem egy Beethoven szobrom. Nagypapám nagy Beethoven rajongó volt ezerrel, az övé volt. Két éve halt meg. Nagymamám nagy becsben tartotta a fiókos szekrény tetején. Gyerekkorom óta figyelem:  Ludvig egy szomorú ember lehetett. Süket volt, de mégis zenét írt, vezényelt: hallotta a belső fülében a hangokat – mondogatta mindig Papa.

Aztán mikor a Nagymamám is érezte már, hogy közeleg a vég, nekem adta a Beethoven szobrot, azzal, hogy örül annak, hogy hozzám kerül, mivel úgy érzi, hogy Papa nekem adná. Hazahoztam, feltettem a szekrény tetejére, pedig ha tudná Beethoven, amit én gondolok….ájájájj!

"...ameddig csa ké-lek, é-ne-ke-le-kéééén!"

Minden generáció „nagy generációnak ” vallhatja magát zenei értelemben – ezt figyeltem meg -, különösen egy bizonyos idő elmúltával. Mikor például kisebbik fiam, Marci azt énekli a konyhában, hogy „Szóljon hangosan az ének….”, én – a korosodó agg – büszkén kérdezhetem tőle: Tudod-e, hogy én még annyi se voltam, mint te most, amikor ez sláger volt!? – Bizony, 11 évesen, 1981-ben érintett meg először a zene, mikor „A” táncdal-fesztivál volt. Limbó hintó, Bábu vagy, Írtam a bátyámnak egy dalt, s még megannyi másik top hit, azóta is meghatározó előadó bukkant elő akkor! Azok voltak a nagy idők! (más kérdés, hogy ezt Marci most semmire se értékeli…)

Ezt a képet rajzoltam le 20-szor aznap este

Jobban belegondolva nem is mondtam jól, mert 1980-ban iszonyú nagy hatást tett rám John Lennon halála. A Hard day’s nite-ot hallgatva egész este Lennon arcképét rajzoltam le vagy 20 példányban. Még előbb, 1977-ben – 7 évesen – voltam aktív tanúja az ABBA és a Boney M versengésének. Kis prücskök voltunk, de annál inkább énekeltük, az ABBA csapat nevű spontán alakult formációnkkal, hogy „Máni-máni-máni onki szánni inde ricsendroll!” mert már akkor éreztem, hogy választani kell: vagy ez, vagy az. És, hogy én tudom a jót, mindenki más ízlésficamos!

O+A

De aki pár évvel idősebb volt tőlünk, szintén büszke lehet arra, hogy átélte az Omega-LGT korszakot, vagy szüleink az Illést-t, meg a Beatles-t, vagy akár a könnyűzene születésének idejét, az 50-es éveket, a Rock and Roll születését, Fats Dominot, Little Richars-t, Jerry Lee Lewist, Elvist, Bill Haley-t és még sorolhatnám. Apukámtól (Apuskától) én is sokat kaptam, mármint ami a zene szeretetét illeti. Nálunk folyton szólt a zene, évekig orsós magnóról, aztán Tesla lemezjátszóról. Így gyerekként ismertem meg a Különös szilvesztert, még Charlie előadásában, szólt a zene a konyhai hangszóróból, Paul Anka Oh Carol, hogy csak egyet említsek, így később volt mihez kötni például a Johhnie and the Hurricanest, ami meghatározta fiatal éveimet.

A nagyszülők világa már mérföldekre volt tőlem! Bár mindig tudtam, hogy nagypapám ifjú korában csellózott, nagyzenekarban játszott, azt is, hogy nagymamámmal együtt gyakran járnak operába, azonban amikor ifjúsági operabérletet kaptunk tőlük egy alkalommal, egyáltalán nem dobódtam fel. A komolyzene utálatába, vagyis inkább lenézésébe nagyban belejátszott az általános iskolai énekórák nevetséges hangulata, amikor karikatúrákká csúfítottuk a zeneszerzők képeit a könyvben, s az egész Kodály-módszert agyament hülyeségnek véltük tizenéveink legelején. Osztálytársunkat pedig halálra csúfoltuk, mert „nyenyerézett”!

seprű volt a gitár, létrafok a dobverő

Gyerekkoromban jampec voltam, sőt, szívem mélyén még ma is. Hungaria-rajongóként ugyan sok hasonló érzelmű kortársra nem leltem, hiszen akkoriban dúlt a „csöves-éra” – a Hobo-Beatrice-Edda-P.Mobil-Korál-stb.-korszak. A többség csövi volt, vagy „semleges”. Azonban engem ez mit sem érdekelt: azzal a pár Hungariás haverral Hungaria számokat daloltunk ezerrel. Megalapítottam a Pannónia együttest, melyben eleinte seprűvel, később gitárral és play back kísérettel, zenei ismeretek nélkül számos koncertet is adtunk – és imádtam rockandrollerként létezni, vállalni magamat kockás jakóban, rajta Hungaria színes, csillogó jelvényekkel, pertlinyakkendőben, kacsafrizurával az utcán.

az Erőmű együttes

Ugyanebben az időszakban ismertem meg a Kraftwerk együttest. Fezó barátommal, aki nem volt Hungariás (azért a Pannóniába bevettük, mert jól tudott dobolni – legalább egyvalaki tényleg zenélt a zenekarunkban!) hallgattunk Kraftwerken kívül Shadows-t, amit például annyira hangról hangra ismertünk, hogy azzal szórakoztunk, hogy a láthatatlan zenészeknek vezényeltünk. Volt magyar kedvencünk is, a KFT, de főleg a Kraftwerk hatására kétszemélyes zenekart alapítottunk, amiben már volt zene (először dob-dob, majd Pille orgona-dob duóként működtunk), később dalszövegeket is kerekítettem és bár zenélni sose tanultam, mégis elmondhatom (mint atom), hogy gyerekkoromban a zenehallgatás, zenerajongás mellett aktívan zenéltem is.

Vége az életemnek: Szikora éppen benyújtja a felmondólevelet!!

A new Pannónia együttes 4 tagja. Előttem Hungaria-szemüvegben DJ Kühl,

Tizenkét évesen éltem át életem legnagyobb tragédiáját! Szikora Róbert – bálványozott példaképem – KIVÁLT A HUNGARIÁBÓL!!! Azt hittem, ezzel vége az életnek. Elképzelni se tudtam, eztán mitévő legyek??! De furcsamód az élet ment tovább. Nagy nehezen túltettem magam ezen, amikor rá egy évre felbomlott a Hungaria!! Nekem ezzel kész volt. Nem igazán tudtam megkedvelni egyik utódját sem, se az R-GO-t, se a Dolly Rollt, se Fenyőt szólóban, de mivel nem volt más, hát jártam a bulikra és mindent élveztem, ám a Hungaria szétbomlásával a bőrömön áthatolt a borzalom, hogy semmi se tart örökké.

Ekkor azonban Fezó mellett Nugával is megerősödött a barátság: ő ismertetett meg a KISS-szel. Kazettákat adott, melyek füleimnek egy újfajta érzékelési szintjét érintették meg, méghozzá alaposan. Eszméletlen egységet alkotott a fejemben a Hungaria (+R-GO+Dolly Roll+Fenyő) Rock and Rollja, a Kraftwerk (+KFT+I.emelet/kizárólag Cser Györggyel!/+GM49) Új Hullámja és a KISS kemény rock zenéje. És mindezt két kiló hajlakkos jampec háréval. Elsős gimistaként így vettek be dobosnak egy Gravediggers nevű rockzenekarba, ahol Run to da hill (Iron Maiden)-t, Highway to hell (AC/DC)-t, Szállj fel szabad madarat (Stefán a kira) nyomtunk, pedig ezeket a számokat soha előtte nem hallottam.

Karalyos József főszerkesztővel a HELLLO magazin szerkesztőségében

A KISS rajongásom nagyon maradandó lett. Ez annyira kicsúcsosodott, hogy pár év múlva Gene Simmonst, a KISS vezetőjét a saját szobámban nem láttam vendégül! Pedig nem voltam pedig a legnagyobb magyar KISS-es, talán inkább a legszerencsésebb. Az akkoriban alakult KISS forever band is nagy kedvencem lett, talán még a rövidéletű Twisted Sisters-fellángolásomat említhetném, mert egyébként ebben az időszakban leginkább a Bananarama foglalkoztatott, de még náluk is jobban egy kis vöröshajú csóka dalai dobogtatták meg a szívemet, egyébként a mai napig is: ő Rick Alstley. Egyszerűen csúcs az az ember! Valahogy….saját magamat láttam benne. Több számát megtanultam kívülről, de ez a best:

Dió rajongójaként Fenyő Miklós lakásában (háttérben egy eredeti juke box)

Most tulajdonképpen ki kinek a rajongója?? )

A 90-es évek elején újságíró lettem a HELLLO magazinnál. Személyesen találkozhattam kedvenc és más ismert zenészekkel (interjút készítettem Somával, aki akkor még csak kis klubokban énekelt). Akkoriban ismertem meg a Gunning Dogs nevű rockabilly formációt, mely emlékeztetett gyerekkori kedvencemre, a Stray Cats-re. Akkor lettem óriási Szandi-fan, Fenyő Dió-rajongó, valamint Fenyő Dáci bandájának, a Parknak nagy méltatója. Barátságot kötöttem Rácz Gerivel, aki később több fiúzenekarban való részvétel után szólópályára lépett, de ne rohanjunk előre! Hiszen ekkor házasodtam meg, Laár András volt az egyik tanúnk, egyébként a híres nászinduló helyett a KISS Beth című dalára vonultunk be, a frizurám pedig természetesen Elvis Presley-t idézte, szóval teljes volt az összkép.

Aktív újságírós éveimben rengeteget forogtam a sztárvilágban, koncerthegyeket másztam meg – nagy kedvencem lett a Sziámi, bár őt, mint embert, barátot szerettem meg inkább – , de a kedvenceim szigorúan az említettek maradtak: Hungaria, Kraftwerk, KFT, KFB, KISS és pont. Gyerekemet (Barnit) igazán jóra neveltem már születésüktől fogva: a 18. Születésnapomra öcsémtől (Nellitől) kapott KISS babákat adtam oda nekik játszani, és előbb tanulta meg Gene Simmons nevét, mint a sajátját. Bár a KISS posztereket már pár éve leaplikáltam a falról, azért még bőven ott voltak azok, ha nem is ténylegesen.

Aztán eljött az a szent nap – 1995 nyara táján lehetett -, amikor egyszer csak minden előzmény nélkül arra ébredtem, hogy komolyzenét akarok hallgatni! Máig se értem, miképp esett, de felindulásom annyira erőteljes volt, hogy addig nem nyugodtam, míg ez össze nem jött. Semmi konkrétumot nem kerestem. Az első ember, aki eszembe jutott a komoly zenéről, természetesen Papa volt, akinek óriási örömet szereztem, miikor megkértem arra, hogy a heti egyszeri Papa-féle tojásrántottás reggelin kívül meséljen nekem a komolyzenéről, mondjon el mindent, amit egy komolyzene hallgatónak tudnia illik.

Fischer Annie, aki még Papával is játszott!

Rácz Gerivel egy Park koncert után a back stage-ben (vagy -en??)

Megérzésemben ezúttal sem kellett, hogy csalódjak: a komoly zene valóban pontosan azt nyújtotta nekem, ami addig teljes mértékben hiányzott az életemből. Mint annak idején Nugától, most Papától kaptam kazettákat, melyek teljesen elvarázsoltak! Gyakrabban mentem át hozzájuk, Papa bevezetett a zenei világba. Megtudtam, milyen hangszerekből épül fel egy nagyzenekar, hogy Vivaldi mekkora nőbolondító volt, hogy Joseph Haydnnek milyen kibírhatatlan felesége volt, sőt, azt is, hogy fiatal éveiben Papa Kecskeméten biciklin tekerve vitte a csellóját a messze lévő zenekari próbahelyre, és, hogy egyszer még Fischer Annie-val is játszottak!

szuper ez a Vivaldi CD! )

Hamar kialakult, hogy kik a kedvenc zeneszerzőim, melyek a kedvenc hangszereim, mit szeretek legjobban hallgatni. Az opera totál nem jött be, és például Beethoven se! – Papa hiába nyomatta mindkettőt – valahogy nem. Vivaldi, Bach, Mozart, Haendel, Haydn és Csajkovszkij viszont annál inkább, de nekik is kizárólag az instrumentális műveik. Pár éve ugyan már volt CD játszóm, de még csak egyetlen CD-m volt, a Hard to believe it’s KISS, ami egy válogatás KISS-t játszó más zenekarok felvételeiből (ezen hallottam először Yoshikit, a XX. század Csajkovszkíját, akit pár évvel később jobban megismertem és megszerettem), de akkor még azt se nagyon hallgattam, mert a CD akkor számomra tök idegen volt. A kazettákat hallgattam ezerrel, passz.

Ám akkor szédületes mennyiségben kezdtem el CD-ket vásárolni az említett zeneszerzők nagyzenekarra írt műveiből. A „szédületes mennyiség” 20-30-at jelent nálam, ami az egyetlen soha se hallgatott CD-mhez mérten valóban szédületes! Megállás nélkül ezeket hallgattam és én, aki addig nem olvazstam vmi sok könyvet életemben, zenehallgatás közben Johann Sebastian Bach böhöm-vastag életrajzi művét, A Tamás templom karnagyát bújtam naphosszat. Csajkovszkij I. szimfóniája egy őrület, mennyire tetszett, de a többi is, amiket CD-ről ismertem meg, mint Mozart  hárfaversenye, meg a többi! Vonzalmam csak fokozódott tehát.

Eljött az ősz, közeledett Papa 80. születésnapja. Elhatároztam, hogy feltétlenül meg kell ismerkednem komolyzenészekkel! Kiterveltem, hogy meglepetés-házikoncertet szervezek neki, méghozzá egy csellistát kerítek, akár a föld alól is. Igenám, de egy fia komolyzenészt se ismertem még akkor. Elrohantam a közeli zeneiskolába, hogy hoci ide egy csellistát nekem, de standa pityere! Ám közölte a portás, hogy még el se kezdődött a tanév. Jöjjek vissza egy hét múlva! Hogy mondthat ilyet, nem is értem, hiszen Papa szülinapját nem lehet áttenni jövő hétre!!

Csiszár Andrea

Gondolkodóba estem. Szerencsére eszembe jutott, hogy azelőtt egy évvel kaptam ajándékba egy kazettát egy kedves komolyzenész házaspártól Földesi Lajostól és Kocsis Andreától. Illendőségből elfogadtam, de mivel akkor azt gondoltam, hogy na, ezt biztosan nem fogom soha meghallgatni, úgy celofánostul, bontatlanul belesüppesztettem a fiókba. Szerencsére megtaláltam, a telefonkönyvből kinéztem a telefonszámukat. Aznap este már ott ültem egy templomban tartott koncertjükön.

Utána előadtam a kérésemet, s mivel Lajos hegedűtanár is, diákjai közül egyet ajánlott, aki hozta csellista barátnőjét is Papához. Nagyszüleim persze csak engem vártak. Becsöngettünk, ám ajtónyitásra csak ketten mentünk be, a hegedűs lány és én. Leültünk beszélgetni Papáékkal, azonban kicsit később kimentem, és behívtam a kint várakozó csellista lányt, aki a kisszobában kisvártatva csellózni kezdett. El lehet képzelni azt az örömöt, amit Papa érzett, mikor meghallotta. „Ez cselló!” – kiáltotta boldogan.

Dúlfalvy Évi és Balogh Lizi

Ráéreztem az ízére, milyen csodálatos is az élő komolyzene, ezért így utólag visszatekintve „felküldtem kérésemet a világegyetembe”, s csodák csodája: hirtelen rettentő sok komolyzenész ismerős került a látóterembe! Egyiküktől rögtön szerváltam egy Bach plakátot, melyet felragasztottam a könyvespolcomra, ott van azóta is. Ez alap.

A Fiatal Zenebarátok Baráti Körének alapítása

Újabb zenész ismerőseimet – két hegedista lányt (ja, mert azt nem is említettem, hogy legkedvesebb hangszerem a hegedű lett, melyet korábban nyenyerének csúfoltam), akik éppen a zeneművészeti konziba jártak, megkértem, adjanak házikoncertet a lakásunkban, melyet szívesen elvállaltak. Fiam, a két éves Barni védnöksége alatt csakhamar meg is alakítottam a Fiatal Zenebarátok Baráti Körét, melynek számos házi koncertje volt, mindig más és más fellépőkkel.

A "HM" Lomonoszov egyetemre hasonlító konstrukciója a Népstadionban

Közben rendre jártam a Kiss Forever Band fellépéseire és ne felejtsük el a Hungária összeállását se, azt a bizonyos Lomonoszov egyetemre hasonlító Hotel Menthollal! Természetesen megjelentem és ott találkoztam a Pannónia együttes alapító tagjával, Mayer Ákossal, aki egyébként tagja a suta KO-nak, tehát már csak őmiatta is érdemes regisztrálni! . Essen itt egy kis szó a Sziget fesztiválról, ahová minden évben kimentem, óriási lelkesedéssel, s nem kis büszkeséggel is, mert hiszen pár év alatt a Sziget Európa egyik meghatározó könnyűzenei eseménye lett. Mindig akadt azért komolyzene is. Én a Szigetre nem is elsősorban a zene miatt járock, sokkal inkább az élmény miatt, de ugye most a zenéről van szó.

Madaras Gergő és Győri Noémi házikoncertje egyik bulimon

Hungaria koncert 1981-ben, Balatonlellén (Apuska fotója). Életfogytig meghatározó koncertélményem!

Az évek során számos komolyzenei koncerten is ott voltam, így elmondhatom, pontosan olyan „komoly” tud lenni, mint egy könnyűzenei koncert élménye. Össze se lehet hasonlítani egy CD, vagy magnófelvétellel. Amikor az a sok ember együtt rezeg a zene hangjaira. Ezt minden ember tudja, legyen szó akár Hungaria koncertről a balatonlellei szabadtéri színpadon, akár egy KFT buliról a ZP-ben, vagy éppen Telemann-koncertről a Vigadó nagytermében, egy őrületes Mystery Gang konciról egy pesti kiskocsmában, egy Kraftwerk show-ról a BS-ben, vagy éppen Madaras Gergő és Győri Noémi fuvola előadásáról a Waldorf iskola euritmia termében, vagy éppen nálunk, egy házibuli előtt, ugyanaz az öröm-érzés fog el mindenkit, mint amit a régiek érezhettek a nagy zeneszerzők idején.

Madaras Gergő és Győri Noémi házikoncert 2002 from Zollendroller on Vimeo.

A zenehallgatás Isten adománya. Számokkal ki nem fejezhető, le nem vezethető, szavakkal el nem mondható élvezet. Ennél talán csak egyetlen nagyobb és teljesebb öröm-érzés létezik: amikor valaki zenél és részese a cumónak. Erről nekem csak sejtésem van, bár már doboltam végig két koncertet igazi dobfelszerelés mögött ülve tornateremnyi közönség előtt. A zenével is úgy vagyok, mint az angollal: imádom, csak nem tudom.

Az éneklés is hasonló élmény. Isteni adomány, annak is, aki nem kifejezett tehetség éneklésben.  Három és fél éve vagyok tagja annak a szangha nevű spirituális körnek, melyben kezdettől fogva teljesen otthonosan érzem magam zenei értelemben is. Minden alkalommal eléneklünk 3-4-5 mantrát, melyeket igazán csak az élvez/él át, aki maga is részese az előadásnak. Mantrázni aztán az igazi csúcs-élmény! Az OM-mantrával kezdünk, amit tudtommal tértisztításra is használnak. Az egyik leg-leg-legem egy elvonuláson történt Csákányospusztán: az erdőben sűrű körbe álltunk, vagy 40-en, és úgy OMoztunk!!

Szangha OM X1 from Zollendroller on Vimeo.

A szangha jógával kezdődik, mindig zenére, ami többnyire valami hindu, tibeti hangulatú zene, vagy legalábbis ezt idézi. Lama Gyurme tibeti szerzetes összeállt egy francia csókával és együtt nyomulnak, de valami frenetikus! Az még light-os, mert szintetizátorral kísérik a tibeti mormogást, azonban nekem van egy másik CD-m, amin teljesen eredeti tibeti szent szövegek mennek, eredeti tibeti hangszereléssel, ami egy szűz fülnek azért súlyos. A családomat ki tudom vele kergetni a házból, holott számomra maga a teljesség ilyen imádságot hallgatni.

Gété-gáté from Zollendroller on Vimeo.

dr.Rock buli a Gitár pontban

Mostanában rendszeresen járok táncolni Dr.Rock bulikra! Imádok táncolni és a Dr.Rock iszonyat jó! Szerencsére a szanghán is mindenki imád táncolni. A tánc és a zene spirituális, lélekemelő tevékenység. A zene lehet bármilyen stílusú, akár mise, akár oratórium, akár pörgős rock and roll, akár musical, akár boci-boci tarka (a boci-boci tarkának egyébként rendkívül magas a tudatszintje /Jee!/), akár disco, akár heavy metal, vagy bármi, ha érzed, hogy belül megérint, akkor az mára szó legteljesebb értelmében szent, mivel a zenei hangok is Isten adományai. Vannak negatív energiájú zenék, ez tény, melyek hallgatása nem tesz jót. Sajnos például – nagy bánatomra – Csajkovszkíj 6. szimfóniájának – állítólag – rossz az energiája. Pedig az egyik kedvencem volt. Csajkovszkíjnak persze pozitív töltésű szerzeményéből van több.

Ciki dobszólója a dr.Rock bulin from Zollendroller on Vimeo.

Végül hadd tegyek említést az internet pozitív hatásáról, már ami a zenemegosztó programokat illeti. Jómagam az ezredforduló táján kapcsolódtam rá a világhálóra, ott is a Napster nevű – legeslegelső – zenemegosztó oldalon a korábban ismert zenéken kívül számos olyan muzsikával is megismerkedtem, amikkel máskülönben nem találkoztam volna soha. Egyet említek csak, Yoshikit, aki az X-Japan nevű zenekar dobosa, gitárosa, billentyűse, énekese, zeneszerzője. KISS rajongó volt fiatal korában – nem hiába, ezért is dolgozott fel egy KISS számot, a Black Diamond-ot szimfonikus változatban. Az X-Japan koncerteken komolyzene és heavy metal számok váltakoztak.  Igazából nekem csak Yoshiki instrumentális számai tetszenek, amiket pl. a Londoni Filharmonikusokkal is előadott, ettől függetlenül csodálkozom, hogy errefelé csaknem ismeretlenek, miközben Ázsiában a legnépszerűbb banda.

Összefoglaltam tehát, hogy közel negyven esztendő leforgása alatt mennyi féle zenei irányzat kerített hatalmába. Hasonló visszaemlékezést bárki összehozhatna, sőt, szerintem kommentben ezt esetleg Te is megteheted, ha kedved szottyan. Alig esett szó a címben szereplő Beethoven szoborról viszont! Nos, akárhogy is csűröm-csavarom a témát, kénytelen vagyok bevallani végül, hogy Beethoven zenéjét nem tudtam eleddig igazán megszeretni, még ha ezzel most csalódást is okozok rajongóinak. Azonban ez a szobor Papára emlékeztet engem, aki megszerettette, illetve megismertette velem a komolyzenét. Nagyon szeretlek, Papa!

Lou éppen a Fruit Gun Cityt énekli

Űűű! Kihagytam a Megasztár-őrületemet! Tóth Veráért bomlottam, sőt, bárki bármit mond, szerintem egyik szériában se volt gond a színvonallal. Nem kis büszkeséggel tölt el, hogy az élet engem látszik igazolni: Fenyő Miklósról, a Hungaria alapítójáról életrajzi film készült! Kihagytam még Lou-t is, aki éveken át a szomszédunkban lakott (Fruit Gun City c. szerzeménye a Suta KO-n hallható!) és még lehet, hogy mást is, pedig nagyon igyekeztem! Az elmúlt 30 évről igazán szuperlatívuszokban beszélhetünk. És ha még sejtenénk, hogy mi jön ezután!! Az lenne csak a meglepő! Harminc év múlva a saját utadon ismét feldolgozom a 2009 és 2039 közti időszakot. Azoknak, akik esetleg besokaltak, megigérem, hogy addig nem! És akkor már tényleg végezetül álljon itt régi barátom, Rácz Gergő (ex-Park, ex-V.I.P., Fool Moon) száma felvételről, melynek címe tökéletesen tükrözi a véleményemet, ezt más se tudta volna jobban megmondani: „Zene kell”!