Jamaika a jamaikaiaké!! :)

Elvis Presley-ről olvastam, hogy volt sok olyan jótevője, akiknek tényleg sokat köszönhetett, viszont nem hálálta meg nekik. Viszont több olyan akadt, akit talán aznap látott először és utoljára, mégis hirtelen felindulásból adott neki egy Cadillac kocsit, csak mert imponált neki. Nos, hasonlót figyeltem meg magamnál is! Ugyanis a kedvenc zászlós statisztikámban Jamaicára izgultam rá hálátlanul én is, a majd 2000 letöltést produkáló Magyaroszág, vagy a szintén tetemesen teljesítő USA helyett. Elvis mindent elvisz! Mára már 31 ország van versenyben!

Van ugye az a bizonyos jamaicai trombitás, aki egy jófej, nem vitás. Meg van a címben említett nyelvtörő, amit kiejteni ember legyen a talpán, aki kitudja. Jamaika azonban lehet akármilyen, számomra akkor is csak így egyszerűen maga a tűz! Jamaika! Igen! Az a vérpezsdítő tánc, dobszó, féktelen karnevál – egy vágy, egy álom, egy csoda!

Az egész világ az interneten kavarog. Az interferenciális Ferenceknek adnak interjút, vagyis egy internátusban internaciónálét zengek az interpretált interfésszel, csak hogy tovább ne szaporítsam az intervenciós intervallumok sorát. Egyszóval össze-vissza nyomkodunk, mint a hülyék. Ez lehet az oka például annak, hogy volt már letöltésem Üzbegisztánból, na, monnyuk, onnén még nem, de Belorusziából már volt, meg Jamaikából se valószínű, hogy saját utazni akartak, mikor rámkettyintettek. Bárcsak adná az Ég! Röpülnék ki azonnal, mint a raketta!

Valószínűleg csak mellényúltak azok a tündérszép, baromi dögös és nyilvánvalóan pokoli szexis jamaikai csajok, és én is sokkal jobban tenném, ha fantáziálás helyett inkább visszajáró vendégeimet, olvasóimat látnám el folyamatosan mindenféle jó olvasnivalóval. Ezt is teszem! Több cikkre is készülök, úgyhogy nyugi.

Egy gond van csak, érdeklődési köröm igen széles, így több különböző csoportot szolgálok ki ugyanazon a weboldalon. E tény végülis annyira nem gond, hiszen minél többféle cikk, annál többfelől jönnek az olvasók. Ez azonban sajnos nagy tévedés. Elég furcsán veszi ki magát, ha egy magát spirituális oldalként hírdető honlap blogján egyre másra jelennek meg könnyed, humoros, evilági témájú cikkek.

Esetleg van, aki ugyan spirituális érdeklődésű, dazé belekukkant a többi – kissé bulváros – cikkbe is. Ez azonban csak egy szűk réteg. Fordítva viszont leggyakrabban egyáltalán nem működik a dolog. Például a KISS rajongók szívesen elolvassák a KFB cikket, talán még megnézik a fotóalbumot is, meg a videókat, de a többi cikket látva menekülnek elfele más rockzenéről szóló oldalra.

De a zenei témájú cikkek is megosztják az olvasókat. A dr.Rock koncerten csápoló és lelkesen táncoló 50 éves nővér talán a dr.Rockról még elolvazsgat, demá ő se fogja ugyanolyan lelkesedéssel olvasni a KISS forever band fellépését, sőt, nincs kizárva, hogy a tibeti buddhizmus se jön be neki. Nem is beszélve a Kraftwerkről, vagy a Hungariáról, ami a nővérkének talán még bejön, de a vérbeli rocker, ha meglátja hogy szangha, meg mantra, meg buddha, fejhezkapva klikkel tovább. Ahol a léleké a főszerep, az sokaknak már nem buli.

Persze mindenkit több féle dolog érdekel. Vita nincs. Csakhogy (szerencsére) mindenkit más és más féle több dolog érdekel. Én is csak azt nézem meg, olvasom el, ami számomra érdekes. És az pedig csak egy nagyon szűk szeletkéje az életnek! Ezért tanultuk a réspiacok fontosságát. Nem kell átfogni a teljes internetező népességet. Nem is lehet mindenkihez jónak lenni. Ki kell (kéne) választani egy dolgot, mondjuk oldal kismamáknak, oldal ikreseknek, oldal spirituális érdeklődésűeknek, oldal akárminek, de az legyen konkrétan behatárolható csoport és akkor azoknak lehet kínálni a termékünket. Ami nekem nincs is.

De nem is zavar (legalábbis egyelőre). Én nem fogok rámenni egyetlen területre se (legalábbis egyelőre semmiképp), szét is unnám az agyam! Hanem folytatom tovább ugyanígy. Aki marad, marad, aki megy, annak au revoir. Jamaika a jamaikaiaké, a saját utad meg az enyimé! ;)


43 Hozzászólás - “Jamaika a jamaikaiaké!! :)


  1. 1 KVzoo

    A “sajatut” sokszinusege nekem nagyon tetszik.Szamomra ez egy pozitivum,mert igy nincs elvarasom az oldallak kapcs.-ban.Nem er csalodas,ha eppen nem az “ikrekrol”, “szangharol” vagy barmifele “termekrol” van szo.
    Mindig kivancsian varom,mi a kovetkezo tema amit feldobsz.
    Azt irod,neked nincs “termeked”, szerintem a te termeked maga az iras!
    Ez egy remek termek Zoli! Igy tovabb…

  2. 2 Zollendroller

    Köszönöm, Vali! Tudnod kell, hogy Te egyike vagy a 4-5 (négy-öt) leghűségesebb olvasómnak. Az egy fokkal tágabb értelemben vett hűséges olvasóim se lehetnek többen 10 (tíz)-nél, de oké, legyen 20, vagy 30, és ezzel sincs semmi baj. Ti nem a témáért olvastok, hanem, hogy “mi van a mi jó kis cimboránkkal?” Ez azonban nem nevezhető terméknek, amire 30 ember kíváncsi csak.
    Debbe ne menjünk bele! Ne gondold azt, hogy én elégedetlen vagyok! Minden szuper a legmesszebb menőkig! Akkor lennék bajban, ha százával, ezrével ostromolnának. Nekem nem célom a látogatottságnövelés. Erre is van módszer, de én inkább csak körbeszaglászom ezen a netes felületen és kitapasztalom, hogy mit, meg hogy. Imádok írni, ezért beszív ez az örvény, amikor publikálhatok, olvasnak, mert igen…ez egy jó dolog. Jó olvasást, Vali, köszönöm, hogy engem választottál. :)

  3. 3 Pirimidin

    Zoli, lesz az a 30 még 300 is.
    Óránként:)
    Pl a blog.hu-n nem láttalak még. nem is ajánlod magad, vagy nem tesznek ki?

  4. 4 Zollendroller

    :D Na, megérkezett az 1. számú fő-fő olvasóm!! :D
    .
    1. Pirimidin
    2. Garo
    3. VicGilson
    4. Era
    5. …? (mindig van valaki még)
    A blog.hun se, meg máshol se nagyon reklámozom magam. A blogteren, meg a (mega) linkteren néha-néha, de azt se viszem túlzázsba. Nem igen tudnék mit árulni…hacsak nem a Te OM-jeles fadíszedet, kedves fanyűvő barátom…!

  5. 5 Pirimidin

    jaj, már megint…nem reklámra gondoltam.
    nem árulni kell, hanem a bejegyzéseidet ajánlani!!!
    szerintem jönnének a népek!

  6. 6 Era

    Zolikám!

    Közhely,de igaz:-nem a mennyiség,a minőség a lényeg.
    Ezért szeretem ezt az oldalt,minden összetevőjével.Az én szívemhez sem egyformán áll közel minden téma,de elolvasom a jegyzeteidet,mert tetszik a stílusod,érdekel a meglátásod és sokszor vitatkoznék veled.Ja és nem kattintgatok ide-oda,mert csak a minőségre szánok időt,bár itt jegyzem meg,VicGilsonnak is rendszeres olvasója vagyok,hasonló okokból kifolyólag.

  7. 7 Zollendroller

    Pirimidin, nyugi, tudom mi a csízió! Én, kérlek, magához, Vida Ágihoz jártam Gazdagmamizni, nem tudom, hallottál-e Róla, de egy lángelme! Egy szóval ne aggódj!

    Era, Neked pedig Vic nevében is köszönöm, hogy értékeled a minőséget. Én is, amikor ráakadtam, pár sora után tudtam, hogy ő az, aki mellett lecövekelek. A gugliba arra kerestem rá, hogy spiritualitás és őt adta ki első helyen. Tovább nem is kerestem a keresőben, mert találtam találomra.
    Bár VicGilson ajánlott oldalait még érdemes megnézni! Ha érdekel a régészet, vagy az Arvisúrák, semmiképp se hagyd ki! ;)

  8. 8 VicGilson

    És tessék: már itt is vagyok, Zoli :)
    Egyetértek: jó ez így, sokszínűen! Azt mutatja, hogy sokoldalú vagy, egy nagy csomó téma érdekel, és ráadásul kitűnően tálalod is őket. Úgyhogy engedelmeddel: maradok :)

    Era: én meg Zoli után szintén nagyon szépen köszönöm!! Ez jólesett :)
    Zolinak meg az én nevemben tett köszönömöt köszönöm :)
    Szóval: köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!
    Zoli: csak így tovább, a Saját Utadon!

  9. 9 Era

    VicGilson!
    Mindent csak magadnak köszönhetsz,én pedig Neked!

  10. 10 Zollendroller

    Jól összejött a kis csapatunk! Már csak Garo és Pirimidin hiányzik, s velük teljes is a létszám! Lépkedhetünk a saját útunkon.
    #
    Beindult a Debrecen-Győr barátságos mérkőzés, ahol figyelemmel követhetitek a tényállást ;) (tudom, hogy Ti nem azért, de én se azért)

  11. 11 Pirimidin

    Itt vagyok. Lemaradtam valamiről? :)
    Zoli, jó ha tudod, hogy reggelente Veled kezdek! Kávé mellé is kiváló vagy :)

  12. 12 Garo

    Én is megjöttem! :)
    Csak ismételni tudnám Erát, ő mindent elmondott – helyettem is.. VicGilsont én is olvasom, Pirimidinnél pedig meg szoktam csodálni az alkotásokat.. :)
    Zoli, Nálad meg.. úgyis tudod, hogy tudom, hogy tudod.. :D

  13. 13 Ikersiker

    Zo-lee! Jó ez így! Sőt egyre jobb! Én is csak gratulálni tudok. a kezdeti nehézségek ellenére nagyon tutkerály kis oldalad lett! Aztán írjál sokat, mert figyellek ám!

  14. 14 Ikersiker

    És egy kis jamaikai nézelődés :)
    http://tinyurl.com/5g2afb

  15. 15 Zollendroller

    Jóvanakkor együtt a csapat! A mi kis négyes, illetve ötösfogatunk! Elmondom egyébként, hogy a Nomenes cikk végén tettbejelentésem nyomán egy csomó – nem várt – blokk szabadult fel a lelkemben, úgyhogy karácsonyra nekem is lesz üzleti (fizetős) ajándékcsomagom…aztán várom (én is) a megrendeléseket. :P

  16. 16 Pirimidin

    Hajrá, Zoli!

  17. 17 Zollendroller

    :) köcce!
    aztán Te is siessél azzal a fafaragványozással, memá elindult a karácsonyi season!

  18. 18 Pirimidin

    el bizony, már egy ideje, épp azért nincs rá időm!
    valami ízelítőt mikor kapunk az áruból?
    (láttalak a blog.hu-n!)

  19. 19 Zollendroller

    ja, áru? azt még most nem uru-lom el, mert csak áru-lom van, semmi új, csak a sutáknak (saját utad-tagoknak – pl. Neked) mondom el.

    A blog.hun ma nem is voltam, hol láttál??

  20. 20 Era

    Szia Primidin!

    Nagyon tetszenek a munkáid.Kinéztem egy -ovális fatálat K alakban osztva-,hogy lehet nálad rendelni?
    Köszi!

  21. 21 Era

    Zolikám!
    Mit ajánlasz?Ismerek egy potenciális vásárlót.

  22. 22 Pirimidin

    Era, minden terméknél van (remélem) egy link a megrendelőlapra, ott lehet rendelni. Örülök, hogy tetszenek, bár ez a tál nem az enyém, én csak árulom:)
    Zoli, a posztajánlóban láttalak (jobb oldal lent)

  23. 23 Era

    Primidin!
    Engem minden érdekek,ami K-t formáz,Kiarának hívják életem vitorláját.
    Tudsz valami nagymaminak való meglepit-a Te munkádból?

  24. 24 Era

    VicGilson!

    Már megint Debrecen.
    Szerintem a győri vonal is kíváncsi Rátok.Mi hát a megoldás?

  25. 25 Zollendroller

    Na! Pirimidin, csak lesek! Még kinn sincs az reklám, s mégis beindultak a megrendelések! Gratulálok!!!
    A Blog.hut le kellett volna prtsc-zni. Emlékszel, melyik cikket ajánlották? Me én nem ajánlottam semmit se.
    A Propeller, meg ezek nekem nem hoztak egy szál nézettséget se, de a Linkter, blogter se. Az egyetlen, ami műlködik nekem, az, ha szétküldöm az iwiw listámra. Emmonnyuk csalás, dát evva.
    A meztelen hírességek vezeti a listámat, most a Michelle Wild sztoritól is sok letöltés várható, de ez hol spiritualitás?? Meszentem sehol. Ez kökemény bulvár, ami alól az se mentesít, hogy a meztelen hírességekben egy szál meztelenség nem volt valójában, ill a Michelle Wild se igazán pornografikus cikk. De tudatosnak egy cseppet sem tudatos. Nagyon rösttellem magam VicGilson előtt, akit, miután “merészelt Sean Conneryről írni, felszólítottam, hogy spiritus.blogon írjon spirituális témákról. Mékszencse, h hallgatott rám, me most szegényebb lenne a világ egy remekbeszabott Osho, Dalai láma, Müller Péter, Popper Péter cikkel – és még ami jön. Oké, ezt biztos nem miattam csinálta csak, hiszen korábban is olvastam tőle lenyűgözően elgondolkodtató cikkeket gondolkodókról, spirituális emberekről. Azonban a saját utad totál elbulvárosodott – ezt kell, hogy mondjam önkritikaként.

    Persze ez a laza életvidámság nem áll tőlem távol. Azt írom, ami jön belőlem, de így már tényleg érthető, hogy miért nincsenek igazán spirituális olvasóim.

    Na oké, nem szapulom tovább magamat, még azt hinné bárki, hogy valójában megerősítést várok, hogy jó ez így ahogy van. Én ezt tudom. Tényleg szuper! A következő postom pedig még szuperebb lesz! (Még ha nem is lesz akkora nézettsége, mint Michelle Wildnak)

  26. 26 Zollendroller

    Era, holnap küldök egy körlevelet a SUTáknak. Te is SUTa vagy, jobb ha tudod! Ugyanis hamsan megnyílik a Saját Utad.hu/Tagok oldal. Holnap még a SUTa-jelöltek is kapnak levelet, akik SUTák akarnak lenni esetleg (például asszem Vic még nem regisztrált, pedig tök hűséges olvasóm, meg ilyenek). Aztán jövő hétfőn kiküldöm a csak és kizárólag SUTáknak szóló levelet, na és majd abban lesz szó a saját utad szuper karácsonyi akciójáról.
    Felizgattalak? :P

  27. 27 Pirimidin

    Természetesen a Michelle Wild-os. Pont mostanában olvastam valahol, hogy ha címlapra akarsz kerülni, a következő szavak egyike mindenképpen kell hozzá: cigány, zsidó, buzi, p*na, botrány, titok, vagy valami kelebnév.
    nem prtsc-ztem, bocsi.
    Nekem működik a propeller, a buzz, a fórumok, de a linkter, blogter nem.
    Várom a következő posztot, de azéa spiritualitást se dobd a SUTba!

  28. 28 Pirimidin

    Tényleg, tudjátok, mi az a SUT?

  29. 29 Zollendroller

    Tennap éjfélkor viszont én láttam csodát a blog.hun! be is illesztettem a nomen-postba, nédd meg! Ezazé nem kis dolog, hiszen ez nem is blog.hus oldal! Na oké.

    Istemments, hogy sutba dobjam a spiritualitást! Sut? Az jön be, hogy asztal rejtett fiókja, rejtett zug. Bár ennek Te vagy a mestere. Megnézhetném a neccótárban is, biztos kiadna vmi okosat.

    Na, nekiállok elküldeni a levelet lassan.

  30. 30 Pirimidin

    Én úgy tudom, a búboskemence és a fal közötti hely, de lehet, a fiókra is használták.

  31. 31 Zollendroller

    Amit Te monc, annak nagyobb a realitása :)

  32. 32 Garo

    Jelentem, a sut = kemencepadka, sarok! :)

  33. 33 Zollendroller

    Alaposan lebőgtem, dát – ahogy mondani szoktam – evva.

  34. 34 Era

    Zoli!

    Van egy szabad iwiw meghívóm,ha szükség van rá.Ez az én támogatásom,az ötletedhez.Sok sikert!

  35. 35 Zollendroller

    Köszi, Era, majd megnézzük, h kell-e valami sutának

  36. 36 Era

    Hajrá Győr!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Garo,Saci,stb…,hol vagytok??????????????

  37. 37 Garo

    Itt vagyok, Era.. :)
    Nem rajtam múlik a mostani állás, én igyekszem!

    Zoli, egyikünk se tudhat mindent, azért vagyunk itt egymásnak – Nálad, hogy okosodjunk, eszmét cseréljünk. :)

  38. 38 Zollendroller

    Hajrá csajok!! :D Én Nektek drukkolok, derről pszt, VicGilson megne hallja! Igaz, Debrecenben is nagy az összefogás, minimum hárman nézegetik a lapot ott is. Tehát nem vagyok részrehajló. Hajrá egyik, ne hagyd magad másik!

    Mindkét térfélnek van már akkreditált (regisztrált) versenyzője, de azt megsúgom, hogy nagy előnyt jelent a klubtagság. Tehát, Gabi, csipkedd Magad!

    Még Vic se írta be Magát a nagy könyvbe, majd abajgatom őt is.

  39. 39 Garo

    Így már jó lesz, Zoli? :)

    Köszönjük, hogy nekünk (is) szurkolsz!!

  40. 40 Era

    Gyerünk,Garó,regisztrálj.
    Aztán megünnepeljük a tagságodat.

  41. 41 Garo

    Már megtörtént tegnap este, Era.. mármint a regisztrálás.. :)

  42. 42 Era

    Oké,ha szeretnéd megünnepelni,jelezd.

  43. 43 Pirimidin

    Neked lőttem, Zoli:
    http://tinyurl.hu/a6m/

Te mit gondolsz?