Már többször esett szó a Zöld újságról, ami már évek óta a kedvenc lapom. Ez az egyetlen, amit járatok. Főleg “zöld” témákról szól, méghozzá érdekesen, élvezhetően egy magamfajta “külsős” számára is. Azonban nem ezzel lopta be magát a szívembe, hanem azokkal 
a lenyűgözően tartalmas, sokat mondó informatív cikkeivel, amik – s ilyen minden egyes számban több is található – valódi kincsek, széppé teszik a napot. Egy ilyen gyöngyszemet találtam az e havi számban is, mely megítélésem szerint az egész lap nívóját példázza. Icretném megköszönni Víg Léna szerkesztőség vezetőnek, hogy a cikk közléséhez hozzájárult! Elsősorban küldöm e postot kedves Gazdagmamis osztálytársaimnak, s mindenkinek, akik néha azt érzik, hogy ez a világ túl sötét hely.
Élet a születés után
Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
Loading ...
Hendrey Tibor rovata
Rendkívül találó és tanulságos kis példázat. Kár, hogy ezt a lapot- feltehetően – nem azok látogatják ( és a Zöld Újságot sem azok veszik ), akiknek ezt meg kellene szívlelniük.
Köszönöm,hogy feltetted, és hogy megosztod velünk ezeket a “kincseket”.
( Kicsit offolás, tudom, de tegnap az RTL Klub a Braco horvát gyógyítóval való találkozást is “letömegpszichózisozta”. Aki nem akar látni, az nem lát, aki nem akar érezni, az nem érez.
Aki nem akar hinni a “mamá”-ban,annak a születés után nincsen élet…
Ez tényleg nagyon jó kis akármi (nem is tudom, minek nevezzem). Általában nem szeretem, ha ennyire egyértelmű a “tanulság”, de ez tetszett.
Köszi Zoli! EZ már nagyon kellett Nekem! Most egy kicsit erősebben hiszek…
Ez fantasztikus!
Minden ateistának kötelezővé tenném az elolvasását!
… Mert Isten pont úgy létezik, mint az itt példázott “mama”! …
Köszönöm, Zoli!
Megbizsergette a szívemet!
Köszi Zoli!
Nagyon szép írás, tényleg jó volt olvasni!
Egyébként pedig gratulálok! Tetszik az oldal!
szia:anna
Köszönöm a hozzászólásaitokat, kedves hozzászólók! Különösem a Tiédre vagyok büsze, Ami, köszönöm, hogy olvasol!!! (Saci, Ildikó, Anna, léci ne haragudjatok a kivételezésért, de Ami egy grandiőzus!!!)
Tényleg érdekes az írás, de az irányzékot nem biztos, hogy mindenki látja.
Erikát nagyon jól fogta meg, és örömmel egészítem ki a gondolatát a Bibliából.
„Te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében” (Zsoltárok 139:13).
„Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titokban megalkottattam, amikor összeszövettem a föld legmélyén” (Zsoltárok 139:15).
„Szemeid már mint embriót is láttak engem, és annak minden része be volt írva könyvedbe a napokat illetően, melyeken formáltattak, holott még egy sem volt meg közülük” (Zsoltárok 139:16)
Kedves Zoli!
Látom sok kismama elérzékenyült az írásodtól, de hogy igazi örömük legyen a gyermekükben, meg kell tanítani Őket szeretni, mert az nem “gyárilag” jön, nincs az emberben beprogramozva. Ha ez sikerül, akkor valóban nagyon boldogok lesznek.
Köszi Zoli!
Most pont erre volt szükségem!
Annmary
Köszönöm a ma reggeli bizsergetést! Kellett ez egy ilyen vacak esős, szürke, szomorú reggelen..már nem is olyan szürke?
Én is olvasója vagyok a Zöld Újságnak, szinte mindegyik lapban van ilyen gyöngyszem.Szerintem erről szól a földi létünk, hogy mikor döbbenünk rá, hogy minden erről a hatalmas szeretetről szól.S reméljük minden szkeptikus mellé jut egy akinek lesz türelme megmutatni ezt a csodát.Mennyivel könnyebb úgy haladni, hogy tudjuk mindig van ki vigyázzon ránk. Most pedig megnézem az oldalt!
)
Sziasztok, kívánom a gyermekeinknek, hogy valóba bízhassanak bennünk és a világban. Azért talált el ez az írás nagyon, mert minden olyan kaotikusnak tűnik és kicsit félek, mi lesz a gyermekeinkkel. De én is bízom a Mindenhatóban.
Az optimista (hívő?) és a pesszimista (hitetlen avagy kételkedő?) magzat beszélgetése?
Tükör Nekik, Rólunk – Nekünk, Róluk? Vagy csak én látok bele túl sok mindent?
A lényeg, hogy tetszik
Nagyon tetszik ez az írás – köszi Zoli, hogy beválogattad = közölted aZengedéllyel
Ez a rész különösen csúcs nekem:
Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
És az jutott eszembe, hogy Istenről is lehet ilyesmiket gondolni = ilyen párbeszédeket folytatni
Ida ***