Saját utad ૐ

Köztudott, hogy a II. világháború sorsfordító hadművelete 1944 nyarán Normanndiában történt. Ez volt az a bizonyos partraszállás, a D-day. Azonban ez már régen volt. Most, 2010 áprilisában a saját kis életemben szó sincs háborúról, sőt, minden szuper, mégis úgy érzem, közelít egy sorsfordító nap, mikor átlépem a határt, s belépek arra a földre, hol még sosem jártam… nos igen. Az a nap lesz számomra az R-day!

A Saját utad ősi olvasói talán még emlékeznek 2008 augusztus 29-én a saját utad.hu elődjében, a sajatutad.blog.hu hasábjain megjelent „Dédi naplója” című írásomra, melyet 2008 október 5-én itt, a sajatutad.hu-n is közzé tettem, immár „Tenzi naplója” címmel.

Tenzi 1904-ben, 14 évesen

A két bejegyzés szövege megegyezik, azonban nem véletlen, hogy új site-omra is átvittem a „régi cuccot”, ugyanis már akkor is tudtam, hogy Dédnagymamám, Tenzi naplója nem fejeződött be 1984-ben, amikor tudtommal utoljára írt bele, sem 2008-ban, mikor a naplóról szóló cikkem megjelent.

a napló egy oldala

Mióta elol- vastam (2007 novemberétől 2008 január- jáig), folyamatosan foglalkoztat a napló – ami tulajdonképpen nem is napló, hanem egy 400 oldalas családregény – gondozásának, szerkesztésének, kiadatásának gondolata, amit terveim szerint egy minden részletre kiterjedő kutatómunka fog megelőzni, illetve ez a kutatómunka részint már kezdetét is vette.

Ugyanis nem akármilyen műről van szó! Ugyan rólam el lehetne képzelni, hogy elfogódott vagyok, mivel a saját családomról van szó, mégis az a határozott nézetem, hogy ez a családregény bőven túlmutat még azokon a pozitív véleményeken is, melyekkel egyes kedves emberek a témáról szóló blog-bejegyzésemet illették.

A napló feldolgozása elkezdődött. Az egyetlen, el nem hanyagolható akadálya a feladatnak az, hogy sajnos azok közül, akik a (az egyszerűség kedvéért nevezzük így:) naplóhoz érdemben hozzászólni, már szinte senki se él.

Tenzi és

Dédnagymamám, a napló írója, akitől – ha még élne – rengeteg mindent kérdezhetnék, kérdeznék, 17 éves koromban, 1987-ben halt meg. Ami miatt a fejemet verem a falba: egy értelmes szót nem beszéltem vele. Közös fényképünk is csak 1972-ből való van, amikor 2 éves voltam, s állítólag nagyon sokat voltunk együtt. Későbbről nincsenek közös emlékeim, de amit érzek: Ő is szeretné, ha naplóját, családregényét, vagyis leginkább: életrajzát sokan olvasnák.

Nagyapám (Tenzi fia) hagyatékai között sok fotót találtam, melyek a napló ismerete nélkül értéktelennek is tűnhettek volna akár. Ő 2006-ban távozott el közülünk. Nagy dumás manusz volt. Történetei mind rettentő érdekesek, lebilincselően cselekményesek voltak. Párat felvettem magnóra, de most már sokkal célirányosabb kérdéseket tennék fel neki. Tenzi (az édesanyja) naplóját ő őrizte. Hozzám csak az ő halála után került, tehát elég nagy árat fizettem érte. Mégis – ha ezt üzenetként fogjuk fel – nekem most egyedül kell ennek a munkának nekifognom.

Ugyanis Nagymamám is meghalt. Ő évekig élt Tenzivel egy lakásban, mikor náluk lakott. Mármint dédnagymamám nagypapáméknál. Erre nyomokban én is emlékszem. Annyi maradt meg, hogy Dédi mindig szürcsölte a levest. És talán protézise is volt – ennyi maradt meg. Süket volt, púpos, bottal járt, totál szánalom öregasszony volt. Fájó kínszenvedés nekem most ezt leírnom, azok után, amit a naplóból elolvastam Róla – de ez az igazság. Mármint ezért nem is próbáltam vele kommunikálni.

Mariann (Édesanyám) és Tenzi (Dédnagyanyám) 1963-ban

Meghalt Édesanyám is, akit gyerek- és ifjúkorában Tenzi nevelt. Ő nemigen kedvelte Tenzit. Ez érthető, hiszen kamaszként, vadóc tinilányként nyilván nem mindenben egyezett kettejük véleménye. Azt tartotta róla, hogy azért kibírhatatlan mindenkivel, mert az ő élete nem sikerült és ezt „bosszulta meg” kiállhatatlanságával. Én nem tudom ezt sem alátámasztani, sem megvétózni. Sajnos nem ismertem Őt.

Újszülött öcsémmel és Dédivel (Tenzi) 1972-ben, vagyis két évvel a naplóírás kezdete előtt

Nem tudom, milyen volt valójában. Írás stílusa azonban magávalragadó a legmesszebbmenőkig. Engem teljesen lehengerelt. Ezért most már több hónapja azon dolgozom, hogy e napló közkinccsé legyen. Mivel valamennyi fontosabb helyszínt be szeretnék járni, minden részletet szeretnék felderíteni és lehetőség szerint dokumentálni is, ez a könyvkiadás még nem holnap lesz. De szerencsére akadnak segítőim, akiket szintén elvarázsolt Tenzi személye.

Ha minden igaz, ez a lenti kép idén épp 100 éves. Egy keresztelőt látni rajta. Középen fehér ruhában ül Tenzi, ölében a ma már 100 esztendős óriásbébivel, aki valószínűleg már nem fogja olvasni Tenzi naplóját (bárhogy sietek is), így ő azt se fogja megtudni, hogy milyen jófej a keresztanyja. Ezt egyelőre csak én tudom, páran sejtik, és most azt szeretném, hogy mindenki megtudja.

Tenzi Erdélyből való, egy Dévától 24 kilóméterre, Szászvárostól 5, Algyógytól 3 kilóméterre lévő kis faluból. Ezt már tudom pár éve, de amitől teljesen odáig lettem: a minap néztem át Apukám (Apuska) családfáját is, amiből kiderült, hogy az ő édesapja, tehát az apai nagyapám is erdélyi illetőségű. 1919-ben, 9 éves korában hagyták el Nagyváradot, és költöztek Magyarországról Magyarországra. Illetve Erdélyből Magyarországra.

Még sosem voltam Erdélyben. Tudom, hogy varázslatos hely, több könyvet olvastam, illetve olvasok róla. Egyre inkább érzem, hogy már nagyon közeleg az R-day, amikor átlépem a határt. Valószínűleg attól fogva egy új világ kezdődik.