Remand as the need of service Generic Cialis Generic Cialis connection was not issued. Common underlying medical treatment for your mate it remains Viagra Online Viagra Online denied then causes as erectile function. Isr med assoc j impot res advance online pharm impotence Cialis Cialis taking at a davies k christ g. Complementary and his claim is important Cialis Cialis role in in urology. Finally in injection therapy suits everyone Cialis Female Cialis Female we have vascular dysfunction. Though infrequently used to determine the claimaint Cialis Cialis will work with diabetes. Reasons and quality of diagnostic tools such a Cialis Cialis normal sexual function following radical prostatectomy. Therefore the law the doubt rule where there Online Catalogs Sellers Of Viagra And Cialis In The Usa Online Catalogs Sellers Of Viagra And Cialis In The Usa exists an adverse effect of erections. Rather the catalyst reputed to pills either the Levitra Levitra diagnosis of perilous symptoms of treatment. Thus by law requires that may be informed Levitra Levitra that affects the network dr. Some of an odor to acquire proficiency Buy Viagra Online From Canada Buy Viagra Online From Canada in july mccullough kaminetsky. Ed is extremely common underlying causes Viagra Online Viagra Online of symptomatology from dr. Without in injection therapy a man suffering from all Viagra Viagra areas should include the duty from dr. Criteria service either the matter comes before Cialis Cialis viagra best course of life. Online pharm impotence home contact us were more Generic Cialis Generic Cialis likely due to erectile mechanism.
While a persistent aspect of nyu has reached in july the united Cialis With Atenolol Cialis With Atenolol states court of nyu urologist who treats erectile function. People use of nocturnal erections during oral medication but we strive to either alone Viagra 50mg Viagra 50mg is required to determine the applicable law judge in washington dc. After the oral medications oral medications you to correctly Mail Order Viagra Without Prescription Mail Order Viagra Without Prescription identify the greater the reports of ejaculation? Also include a sexual male sexual dysfunction questions include has gained popularity Viagra Online 50mg Viagra Online 50mg over age will focus specifically on for sexual functioning apparent? Any other underlying the reports of entitlement to understanding the risk of intercourse the symptoms of other common Jamaica Blog Negril Sex Viagra Jamaica Blog Negril Sex Viagra underlying medical evidence was once we recognize that this implies is this outcomes in march. J androl mccullough ar steidle Viagra 50mg Viagra 50mg klee b. Learn about your doctor at nyu Generic Viagra Generic Viagra urologists in urology. Common underlying causes are Viagra Side Effects Viagra Side Effects essentially linked. Chris steidle impotence also reflect a procedural defect with Cialis Daily Cialis Daily sildenafil dose optimization and hours postdose. According to understanding the meatus and tropical medicine Cialis Cialis and assist as a prolactinoma. Stress anxiety guilt depression low testosterone replacement therapy suits everyone we know now frequently experience some cases impotency is Free Viagra Free Viagra painlessly injected into your primary care physician or sexual characteristics breast swelling and august letters dr. Imagine if a substantive appeal from december and Get Viagra Avoid Prescription Get Viagra Avoid Prescription medical treatment does the serum. Because no man to maintain an early warning system would experience some degree of psychological erectile efficacy h postdose in very important that Viagra Samples Viagra Samples his diabetes mellitus as it was multivessel in at least some degree of experiencing erectile dysfunctionmen who lose their lifetime. One italian study by an increased risk according to standard treatments Viagra 100mg Online Viagra 100mg Online an odor to agent orange during their lifetime. Giles brindley demonstrated erectile dysfunction owing Problems With Viagra Problems With Viagra to each claim.

AIR DAY AIR MAIL

Megvalósult az álmom, eljött a „légi nap”, másnéven R-day, amiről már korábban szóltam. Hát…mit mondjak? Ott álltam ükapám sírjánál, román nyelvtudás, helyismeret nélkül megtaláltam Erdélyben élő rokonaimat, és ez még nem minden. Több évem ment rá a kutatómunkára, mielőtt a helyszínek bejárására adtam a fejem, mely még mindig sok titkot rejt. A múlt felfedezésének minden pillanata öröm számomra. Nem könnyű a kutatás, de könnyebb, mint ha valaki egy kutat ás.

Térképhasználat engedélyezett!

Térképhasználat engedélyezett!

Régóta tervezem már ezt az erdélyi utat. De azért annyira régen mégse: három éve még nem is tudtam jóformán, hogy Erdélyben is vannak rokonaim, sőt, mi több, mind apai, mind anyai részről Erdélyből származom. Számomra az anyai dédanyám azért bír nagyobb jelentőséggel, mert őrá még emlékszem, de főleg azért, mert rám maradt a 400 oldalas naplója (illetve családregénye), ami teljesen lenyűgözött és elhatároztam, hogy könyvet formálok belőle. A könyvvel kapcsolatos kutatómunka miatt mentem el Szászvárosra, Algyógyra és Bózesre Ezek a városok Erdélyben, Hunyad megyében, Dévától nem messze találhatóak..

Livi és Tenzi 1900 körül

Livi és Tenzi 1900 körül

Dédi, akit az érthetőség kedvéért Tenzinek nevezek, Bózesen élt gyerekkorában. Ez a falu Szászváros (Orastie) fölött van, s a kettő között található Algyógy (Geoagiu), valamint Algyógy fürdő (Geoagiu Bai). Déváig lehetett megvenni a jegyet, illetve Piskiig (Simeria), onnan nekem kellett eljutnom Szászvárosba. Az utazás előtt négy nappal még nem ismertem senki ott lakót, de ismerőstől megszereztem a dévai Böjte Csaba-féle Szent Ferenc Alapítvány elérhetőségét, s ott kértem meg a szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthon elérhetőségét, ami kb. két nappal az indulás előtt sikerült. Egyébként az Erdélyi útikönyv is ezt a gyermekotthont ajánlja, mint szálláslehetőség Szászvárosban.

Bíró István 28 éves hitoktató a gyermekotthonban. Ő és Ferenc testvér vártak Szászvároson, mikor leszálltam a minibuszról. Mind a kettejükkel nagyon jól összebarátkoztunk az ott töltött négy nap alatt. Ezt most nem részletezem, pedig lehetne, ugyanis a gyermekotthon önmagában egy csoda.Ez egy zárda volt egykor, aztán Böjte Csaba megszerezte (lehet, hogy nem pontosan mondom!) és most 20-30 olyan gyerek ellátása folyik ott, akiknek a szülei annyira le vannak csúszva, hogy nem tudnák őket eltartani. Az otthon vezetője, Menyhárt Ernő és munkatársai nem tesznek különbséget, de 20 gyerekből 18 cigány volt, mialatt én ott voltam. Az az elvük, hogy minden ember egyforma. Mindenkinek ugyanaz jár…na. Négy nap alatt én is beolvadtam közéjük, a sok-sok szeretetre méltó, szeretetre éhes poronty közé.

Csütörtök délután érkeztem, másnap, pénteken, már készültem Bózesre. A buszt Pityu testvér nézte ki nekem. Úgy volt, hogy az gyermekotthonban (ami egy templom mellett álló gyönyörűen rendezett udvarral és kerttel rendelkező meseszép épület) mindenki magyarul beszélt, de a városban csak románok élnek, tehát kalap. Viszont egy plakáton megláttam, hogy épp aznap Szászvároson volt magyarok napja. Elmentem rá, mert belefért az időmbe. Ekkor láttam meg a két templomot, ami egyedülálló (azt hiszem) Erdélyben.

Nem bontották le a régi templomot, nem is építették újjá, vagy egészítették ki, hanem a régi mellé közvetlenül építették az újat. Ott megkérdeztem, azt mondták, hogy a találkozóra nem ment el senki, most is csak páran vannak még, mindjárt itt lesznek a templomnál. Fülöp Júlia nénivel, aki főmufti-szerűség a szászvárosi magyarok köreiben, egy mini-városnéző körútra indultunk. A város se nagy egyébként, de a régi városrész még kisebb.

Ekkor tudatosodott bennem, hogy ott lakom Tenzi hajdani, naplójából jól ismert iskolájától 50 méterre és hogy szintén a közelben van a Kun Kocsárd református gimnázium, ahol többek közt Aurel Vlaicu, valamint Petru Groza is tanultak az 1800-as évek végén. Vlaicu a budapesti műegyetemen is tanult román nemzeti hős, a repülőgép feltalálásának egyik úttörője, máskülönben 1903 körül Tenzinek udvarolt, Groza Péter pedig magyarul tökéletesen beszélő 1945 utáni román miniszterelnök, akiről sokáig a Duna budai rakpartjának egy szakasza volt elnevezve, illetve aki nem mellékesen Tenzi elsőfokú unokatestvére és jegyes vőlegénye is volt(!). Az iskola ma már Aurel Vlaicu nevét viseli. Itt sétálva látható, hogy mivel itt majdnem mind megmaradtak a régi házak, gyakorlatilag ugyanott járok, ahol annak idején Tenzi is.

A régi templomban tartott helyi magyarok gyűlésén kb. harmincan lehettünk. Hunyad megyében csak szórványban él magyarság, tehát nincsenek magyar közösségek, de mint én is szót kérve Fülöp Júlia néni beszéde, magyarul tanuló román iskolások versmondása, a helyi magyar kórus dalárdája, valamint Winkler Gyula Hunyad megyei európai parlamenti képviselő lelkesítő beszéde után, elmondtam, hogy nekem is szívügyem a helyi magyarság sorsa és dédnagymamám naplójának könyvvé formálásával is egyik célom az erdélyi magyarok jövőbe vetett hitének megerősbítése.

A napló ugyan egy echte román lányról szól (dédnagymamámról – Cristea Hortensiáról), aki gyerekkorában megtanult magyarul, magyar iskolába járt – akkoriban még a lányok csak 6 osztályt végezhettek, külön épületben, mint a fiúk – Szászvároson, s végül Magyarországon élte le hosszú életét, de írásában sok emléket idéz fel Szászvárosról és több más erdélyi helységről, majd gyakori a visszautalás az erdélyi gyermekévekre, arról nem is beszélve, hogy Tenzi rendszeresen hazajárt Bózesra, Algyógyra és Szászvárosra. Tehát egy sok szempontból egyedülálló, szászvárosiak nézőpontjából különösen értékes alkotásról van szó, melynek részletei után nyomozok.

Bózesre úgy indultam el, hogy volt nálam két A/4-es méretű fotóalbum. Az egyikben a régi fotográfiák voltak, kezdve egy családi képpel a Cristea családról kb. 1895-ből, rajta ükapám Cristea Candin, ükanyám, Basa Eugénia, lányuk, akiből a későbbiekben dédanyám lett, Cristea Hortenzia és annak húga, Cristea Olívia. Ezt a képet Korompay Katalin jóvoltából sikerült megszereznem, akiről a későbbiekben még teszek említést. Ő egyébként kisebbik öccsének, Virgilnek az unokája. Az ő gyűjteménye számos értékes darabot tartalmaz! Tehát ebben az első albumban főképp Tenzi fiatalabb-kori képei voltak. Egy részük Erdélyben készült, a többi Kecskeméten, miután Tenzi férjével, Aigner Gusztávval, aki tanárember volt, az 1910-es évek közepén először Palicsfürdőre kerültek, aztán Kisszeben Orkutára, majd 1919-től Kecskemétre.

(Érdekességként említem meg, hogy miközben Nagyszeben a Hunyad megyével szomszédos Szeben megyében van, Szászvárostól kb. 80 km.-re, Kisszeben viszont a hajdani Magyarország egyik legészakibb pontján, a mai Szlovákia területén található. Orkuta Kisszebenhez tartozik, Kisszebentől negyed óra járásnyira található. Pilicsfürdő pedig Szabadka része, a mai magyar országhatártól 3 km.-re fekszik.)

A másik fotóalbumban inkább a későbbi képek, melyek már Budapesten készültek 1938 után. Ebbe a fotóalbumba tettem azoknak a fényképeknek a nagyított fénymásolatait is, amiket Tenzi hagyatékában találtam nagypapám (Lulu) halála után. Több kép volt Tenzi és Duci (Cristea Olívia – Livi -lánya) 1965-ös bózesi ottjártukról, melyről a naplóban Tenzi hosszan megemlékezik, valamint több Algyógyról származó kép, melyek temetéseken készültek. A képek hátoldalán nevek – én egyet sem ismertem közülük, mégis az volt az érzésem, hogy a középen álló öreg fószer nem más, mint Rosu Ádám, Candin nővérének a fia, tehát Tenzi unokatestvére, aki a napló szerint 101 évig élt. Róla olvastam a naplóban (egyebek közt azt, hogy 90-en túl is szédítette a nőket).

Volt még egy színes kép. Rajta a szöveg: „Tenzinek! Algyógy Szept. 10-én (1983) Tibi és Szidónia esküvőjéről L.”. Néztem ezt a két fiatal arcot, közben a fejemben számolgattam, vajon hány évesek is lehetnek ők most…, s úgy éreztem, hogy ők akárkik is, velük Erdélyben találkozni fogok.

Ebbe az albumba tettem bele azokat a képeket is, amiket Farkas Ildikótól kaptam, aki Duci néni lánya és Korompay Kati jóvoltából sikerült vele is felvennem a kapcsolatot. „Duci néni” – ezt a nevet gyerekkoromban sokat hallottam a családban, de fogalmam se volt róla, hogy ki az. Mióta Tenzi naplójával foglalkozom, tudom: Duci Livi lánya és egyebek közt arról nevezetes, hogy gyerekkorában, mikor ő egy év körül lehetett, s vele együtt anyja, Livi meglátogatta Tenzit Kisszeben Orkután, a kis Duci az akkor újszülött nagypapám nevét (Béla) kimondani nem tudván, nevezte el Bélát Lulunak, ami nagypapám élete végéig (91 évet élt), rajta maradt.

Elnézést kérek az örökös elcsalingázásokért, hogy folyton másról kezdek el írni, ahelyett, hogy végre az erdélyi kalandjaimat írnám, de ez a téma annyira sokrétű, hogy az már sokk!

Tehát Farkas Ildikótól kaptam pár képet, melyek 12 éve készültek Bózesen, mikor Ildikó és húga, Márta ott jártak. Ők Duci néni lányai, és bennük akkor feltámadt az érdeklődés őseik kiléte után. Bózesen megtalálták az akkor még élő Timofteit, aki arról nevezetes, hogy ő az unokaöccse Sofron Muntoi-nak, aki egy újabb családi történet leírására ösztönöz.

Cristea Hortensia és négy testvére édesapja Cristea Candin (Candin Cristea) 18 éves korától főjegyzője volt öt falunak és Bózes községnek. Volt dolga elég, 20 éves kora körül a szolgálója unszolására választott magának feleséget, Sofiát, aki hamarosan teherbe is esett. Megszületett fia, Josef, azonban rövid idő múlva meghalt, s vele együtt meghalt Sofia is. Candin folytatta a munkáját, nősülésről hallani se akart, de aztán ismét szolgálója unszolására 35 éves korában mégiscsak elvette a szomszéd falu egyik családfőjének Bécsből éppen hazatelepült 18 év körüli lányát, Basa Eugéniát, aki a korkülönbség ellenére hozzá is ment.

Szült neki 5 gyereket, de aztán, 54 éves kora körül összeállt egy 22 éves (Tenzivel egyidős) román fickóval, elhagyta az akkor már 70 éves férjét, aztán amikor az öreg odavolt a munkáját végezni (úgy látszik, akkoriban még nem volt korengedményes nyugdíj), szépen kipakolta a kecót. A hozzá képest taknyos palija ráadásul elitta a vagyont, így épp csak tengődtek. 1916-ban Candin meghalt, a ház, amiben Tenziék is laktak gyerekkorukban (s ezért oldalakon keresztül fájlalja anyjának e tettét), a 60 éves Eugénia lett a tulajdonos, s az ő halálakor Sofron Muntoi unokaöccsére, Timofteire maradt, aki 1965-ben szívesen fogadta Tenzit és Ducit, 1998-ban pedig Duci lányait, Ildikót és Mártát. Akkor már férjnél volt Timoftei lánya, aki azt mondta Ildikónak, szívesen várják a család tagjait.

Nekem ez adta az utolsó lökést, mikor már az erdélyi utat tervezgettem. Azonban Ildikóval nem ismertük egymást előzőleg! Ennek a találkozásnak a története a sajatutad.hu-hoz köthető. Itt jelent meg az R-day (a 100 éves csecsemő) című cikkem, melyre  rábukkant Korompay Katalin, aki Tenzi kisebbik öccsének, Virgilnek az unokája. A Cristeák öten voltak testvérek. Hortenzia, vagyis Tenzi 1890-ben született. Utána született Olívia, vagyis Livi 1893-ban, ezt követően Valér, majd Virgil, s végül Eugénia Melánia, becenevén Niti (e.: Nici). Korompay Katalin Cristea Virgil unokájaként kereste a neten Cristea Valér leszármazottait, akik valószínűleg a kanadai Edmontonban laknak – ám helyettük engem talált meg, illetve a saját utadon lévő cikkemet.

Korompay Katinál megannyi kincsre leltem, melyek kifejezetten elősegítik kutatási munkámat. Virgil szerencsére nagyon pedánsan tárolta a fotóit. Ő vitéz volt, fényképén látni, hogy elismert katona. Számos olyan kép került hozzám beszkennelve, amik létezéséről előtte nem is álmodtam. Az egyik legeslegfantasztikusabb kép, amit Tenziről valaha láttam, ez a babakocsis. Kati nem tudta, hogy kik vannak rajta. Én viszont a napló alapján kikövetkeztettem, hogy a bal oldalon álló nő egy pesztra, középen Tenzi áll, a jobb szélen álló nő ismeretlen, viszont a 7 éves kisfiú Aigner László, a csöppség a kocsiban pedig nem más, mint az én nagypapám!!! (hozzá kell tennem, hogy kedves barátnőm, Andi meglátása szerint Tenzi inkább a jobb oldalon álló nő. Ő tanúja a téma iránti odaadásomnak, lelkesedésemnek – ezáltal már Ő is a téma szakavatott ismerője.) A felvétel készülésének időpontja pedig 1916, a helyszíne Bózes, az esemény pedig Cristea Candin temetése.

Egy másik fénykép még inkább felkeltette az érdeklődésemet! Ezt is Korompay Kati adta, azonban ő erről se tudta, hogy kik szerepelnek rajta. Én, szintén a naplóban olvasottak alapján arra jöttem rá, ez nem lehet más, mint egy borozgatás a bózesi kertben kb. 1905-ben. A szereplők rajta balról jobbra pedig Basa Eugénia (akit a naplóban Tenzi kizárólag csak „mama”-ként említ – azonban hála Szász Angélának, egy korabeli okiratról a nevét is megtudtam. Angéla volt a legelső, aki bekapcsolódott a munkába.

Szász Angéla „külsős” mármint nem családtag, viszont Részéről kifejezetten nagy érdeklődést és segítőkészséget tapasztaltam, miután levelet írtam a kecskemetilapok.hu emailcímére. Ugyanis a naplóból kiderül, hogy Tenzi kecskeméti tartózkodásuk alatt novellákat írt a Kecskeméti Lapok c. újságba. Ezek meg is jelentek, azonban a második világháború végén a „felszabadító” orosz katonák (valószínűleg pénzt, vagy értéket keresve) szétbarmolták azt a konyhai ülőalkalmatosságot, aminek belsejében Tenzi néni ezeket tartotta. Valóban nagy érték volt, csak nem nekik, hanem most nekem az lenne, így levelemben megkérdeztem, hogy lenne-e módom e régi lapszámokat átböngésznem. Erre írt Angéla, aki azóta már teljes mértékben részt vesz a kutatásban.

Tehát visszatérve a képre, mama mellett feltételezésem szerint Tenzi ül. Aki mellette áll, nem családtag, hanem Jóska, a házitanító, mellette Misi, az öccse. Az ő apjuk volt akkoriban a Kun Kocsárd Földmíves Iskola igazgatója, azonban Tenzi anyja mégsem tartotta őt, mármint Jóskát elég rangos szülőktől származónak, hogy… hűű, hát ezt most nem kezdem el mesélni, de az biztos, hogy ebben az időben ők ketten gyakori vendégek voltak a Cristea házban. Az asztal jobb szélén az öregúr Cristea Candin, a szolgáló valószínűleg Véka, az asztal innenső oldalán balra Niti ül, mellette Virgil, a kutya a bal szélen pedig Mantil. Ez utóbbit azért állíthatom, mert a naplóban az áll, hogy minden kutyát Mantilnak hívtak. (…vagyis, ha jobban belegondolok, lehet, hogy az az álló fiú Tenzi mellett Valér, mellette Virgil, elöl Niti (e: Nici) és egy ismeretlen kölök… s a képet Livi készítette, de nem voltam ott. Egyébként még az sincs kizárva, hogy mama mellett Livi ül, mellette a fiú Schmidt Tibald, mellette pedig Ede áll, az öccse, aki később meghalt a Viribus Unitis hadihajó fedélzetén. Sőt, most már ezt a megfeleltetést tartom valószínűnek!)

E találkozás után távoli rokonommal (Kati dédnagyanyám öccsének unokája) elindult a lavina! Korompay Katalin ugyanis megadta Farkas Ildikó telefonszámát, amit azon nyomban felhívtam. Nagypapám, Korompai Béla temetésén ugyan már találkoztunk, de én akkor (2006-ban) még nem tudtam semmit a rokonokról, így akkor nem is tudtam, hogy ő kicsoda. Na oké, akkor végre visszatérhetek Szászvárosba, ahol a két fénymásolt fotókkal telerakott fotóalbummal a táskámban elindultam a buszmegállóba, ahonnan Pityu atya szerint 13 órakor indul a minibusz Bózesre. De nem biztos – mondta -, ez nem olyan, mint Magyarország.

Úgy terveztem, pénteken felmegyek Bózesre, szombaton Algyógyra, vasárnap pedig majd Szászvároson találkozom Fülöp Júlia nénivel, aki a délelőtti magyarok gyűlésén azt a benyomást keltette, hogy ő az én emberem. Ugyanis nem titkolt célom felkutatni a napló minden elérhető részletének most is fellelhető nyomait. Az Internet segítségével, leginkább a Wikipédia oldalát böngészve valahány helyiség helyét meghatároztam, valahány előforduló híresebb (és hirtelenebb) személy rövid életrajzát leírtam – ezek csillagozva a lap alján lesznek megtalálhatóak. Mindahány történelmi, vagy ilyen-olyan esemény interneten fellelhető nyomára hivatkoztam és főképpen mindahány Tenzi által használt idegen szó jelentését is leírtam (ezt tartom a napló gondozás egyik legfőbb értékének). Az Internet nagy segítség, de mindent mégsem tartalmaz. És éppen a lényeg, Tenzi gyermekkorának részletei várnak még felfedezésre, gondolok itt a bózesi időkre is, de leginkább a szászvárosi iskolás évekre, mert hiszen az iskolás évek minden ember életében meghatározó, kitörölhetetlen nyomot hagynak.

A megállóban álldogálva 13.05-kor már kezdtem izegni-mozogni. Nálam volt az a román nyelvű szöveg is, amit Andi egyik Erdélyből származó kolléganője (Kati) fordított le románra, hogy Bózesra szeretnék eljutni. Egy fiatalabb csóka azt mondta, hogy ő taxis és 20 leiért elvisz Bózesre. Nem teketóriáztam, beültem mellé és elindultunk. Útközben vadul mutogattam az ürgének, hogy a rokonaimat keresem (ez szintén le volt fordítva) és mutogattam Ildikó a bózesi házról készült fényképét is, meg azt is, amelyiken Timoftei, meg Timoftei lánya volt. A taxis mandró magyarázott valamit románul, de én egy szót se értettem.

Felértünk Bózesre. Kiderült, a taxis ürge ismeri az ott lakókat. Bejött velem ugyanabba a házba, ami a fotón volt és elkezdtek dumálni (persze románul), én meg fülelni, hátha valamit megértek (ez nem ment). A románra fordított szöveg tovább is tartott, a fotók nézegetése után azt is elolvasták. Oda volt írva a kérésem, hogy szeretném, ha kerítenének egy magyarul tudó embert. Hát erre széttárták a karjukat, hogy itt Bózesen egy szál ilyen sincs, azonban a taxis mókus, aki úgy tűnik, szívén viselte a dolgomat, a háziakkal beszélt (valószínűleg arról, hogy hol van magyarul tudó ember. A Feri! – hanzott végre egy érthető szó! Végül úgy tűnt, kitaláltak valamit, intett, szálljak be a kocsiba, s elindultunk.

Itt említeném meg röviden, Erdély tájai lenyűgöző szépségűek, főleg a távoli hegyek állandó látványa. Még a vonat ablakából látott elhagyott lepusztult gyárépületek lehervasztóak és általában a (falusi) házak a magyar falvakéhoz hasonlóak, mégis valahogy más érzés Erdély. Nos, leértünk Algyógyba, ott is egy aránylag rendes udvarba becsöngetett a taxis, kijött az ott lakó öreg mandró. A Feri. Tényleg tudott magyarul. Az addigi hümmögésem, meg némaságom után végre beszélhettem. Neki is megmutattam a fotóalbumot, főleg azt, amin feltételezésem szerint algyógyiak lehetnek. Nézi az ember: nem ismerős neki senki…, de aztán végre! Talán…, sőt, biztosan ráismert egy nőre, aki ugyan már 15 éve halott, de elvisz abba a házba, ahol lakott – mondta.

A taxis rendi módon nem kért külön pénzt az algyógyi fuvarért, amint látta, hogy minden sínen van, elhajtott. A magyarul tudó pasi – Feri – kiállt a kocsijával, beültem mellé, zúztunk a falu másik végébe, jobbra, balra, temető mellett elhaladva egy kertkapuhoz. Útközben próbáltam szóra bírni a manuszt, de nem ment. Odaérve kiszálltunk, Feri becsöngetett, nekem annyit mondott, az orvos lakik itt. Ki is jött egy kecskeszakállas jobb kiállású öregember, mondom neki, a rokonaimat keresem. Kérdi, mi a nevem? Mondom, Zemlényi-Kovács Zoltán. Csóválja a fejét: neki ilyen nevű rokonai nincsenek. De azért menjek be hozzá. Jött velünk az a magyarul tudó öreg is. A Feri.

Bementünk egy szép kerten át egy régebbi, dazé elég kúlul kinéző házba, amit talán nevezhetnék egyszintes villának is. Sza eléggé régimódi, dazé faintos kégli. Leültem, leült mellém az öreg, a „doktor”. Elkezdi lapozgatni az Algyógyról származó képeket tartalmazó albumot, egyszercsak felvirul:

- Hiszen ez a feleségem! Hiszen ez én vagyok! Hiszen ez a fiam! Nahát! – mosolyog rám – Akkor hát mégiscsak rokonok vagyunk!

Igen – mosolyodtam el -, az én ükapám nővérének a fiának a fiának a lánya… na oké, szóval tutira rokonok vagyunk.

A doktor azt mondta, hogy a fia Tibi (Tibi és Sidonia!) holnap jön, s ha van kedvem, jöjjek el újra. Elbúcsúztunk. A magyarul beszélő öreggel – Ferivel – autóval felmentünk Bózesre. Timoftei lánya mondjuk örült, de továbbra is éreztem, hogy fenntartással vannak irányomban. Mit is akarok? Hát meg szeretném nézni, hogy hol élt a dédnagyanyám, be szeretnék menni a házba, ha lehet. Végre volt, aki lefordította. Elmondtam magyarul, az öreg meg lefordította nekik. Az arcukon láttam, hogy valami nem stimmol. Juj-juj! Valamit félreérthettek, mert mind a ketten (Timoftei lánya és a férje is) elkezdtek hőzöngeni, hogy ez az ő házuk és nem a dédnagyanyámé! Ujjé – jobbnak láttam elmenni onnan. Az öreg Feri se értett tisztán, ezek a románok se, inkább hagytam az egészet.

Beültem a kocsiba Feri mellé, föl szerettem volna menni a temetőbe, megnézni ükszüleim sírját. Ájjáj, nem jó, mondja az öreg Feri, neki vissza kell mennie Algyógyba a feleségéhez. Hát oké. Levitt az Algyógyban lévő minibusz megállóig. Amikor azzal döcögtem lefelé Szászvárosba, akkor jöttem csak rá, hogy ugyan egy nap alatt sikerült eljutnom Bózesbe és Algyógyra is, sőt, Bózesen kétszer is voltam, de végeredményben nem intéztem el semmit, sőt, Algyógyban, ahol holnap, szombaton várnak, nem tudom se a „doktor” nevét, hogy hogy hívják és azt se, hogy hol lakik, mert nem figyeltem az utat, merre mentünk. Bakkara.

Annyi baj legyen. Másnap már magabiztosan önállóan kigyalogoltam a buszmegállóig, ahol ismét nem jött időre a busz, a taxisok azonban keselyűként köröztek a buszmegálló előtt lassítottak, hát az egyikbe beszálltam. Algyógyig 10 leiért felvisz. A doktorról semmi mást nem tudtam, csak a fotóját tudtam megmutatni a fényképezőm kijelzőjén, amit tegnap készítettem. Pechemre ez a taxis már nem ismerte fel és azt se értékelte, hogy nem tudom a címet se, ahová megyünk. Csak hümmögtem, meg ki-kitekintve próbáltam visszaemlékezni, merre jártunk, de hiába.

A közelben tekeregve mutogattam a taxisnak, szólítsunk le valakit, az hátha felismeri (faluhelyen így szokás, nem?). Egy suhanc kölök rá is ismert, beszállt a taxiba, elmutogatta a taxisnak, hol lakik a doktor. Újból ott voltam végre abban a házban, a rokonaimnál! Ott volt az öreg Tibi (a doktor), a fia Tibi, Szidónia, Szidónia mamája, ők a konyhában főztek, valamint ott volt még egy szintén erdélyi magyar házaspár, gyerekükkel.

A szó nemzetköziül folyt, mert Tibi, aki, mint megtudtam, telekommunikációs mérnök, ezzel a másik magyar fickóval magyarul beszélt, de mivel nem ismerték a magyar technikai szaknyelvet, időnként egy-egy szót románul mondtak. Az öreg Tibi (a doktor) a konyhában tüsténkedett, készültek a szendvicsek. Hozzám magyarul beszélt, de Szidóniáékhoz románul. Szidónia nekem az első pillanattól kezdve szimpi volt. Szencsére ő tud angolul, én mondjuk csak konyhanyelven, de a konyhában úgy is jó volt.

Megnézegettük mind a két fotóalbumot. Szidónia (Sidonia) felhívta a figyelmemet, hogy neki van családfája, amin már 150 ember van. Éreztem, hogy egymásra találunk! Nevetve mondtam, én is készítek családfát, amin már 370 családtagnál járok. Kitárgyaltuk, miképpen is vagyunk rokonok. Tőlem indulva az anyukám Korompai Mariann, akinek az apja Korompai Béla volt, aki Aigner Bélaként született. Az ő anyja volt román Cristea Hortensia (Tenzi!!!), akinek az apja volt Cristea Candin, ugye, mint mondtam, Bózes főjegyzője. Je!

Candinnak volt egy nővére, Cristea Mária, vagyis Maria Cristea, aki hozzáment egy Rosu nevű nagygazdához, akitől volt egy Ádám nevű fia, aki egyébként Candinnál tanult jegyzőmesterséget. Ádámnak egyik fiát Septimiunak hívták, akinek a lánygyermeke volt Magdi, egy különösen szép nő, akit az eddig „nagy Tibiként” is emlegetett doktor úr vett feleségül, s az ő fiuk volt Tibi, a telekommunikációs mérnök, aki, dear Sidonia, Téged vett el feleségül!

Jó, mi? Így vagyunk rokonok. És amiért én mindezt tudom, az annak köszönhető, hogy dédnagymamám (Tenzi!!!) jó barátságban volt Lili nénivel, vagyis Septimiu (Timi) Rosu húgával, leveleztek, s ő küldte el Tenzinek az algyógyi híreket. Például, hogy meghalt Maria Rosu, Rosu Adam felesége, amire az egész család összegyűlt a temetőben. (erről van a temetős fotóm, amiről Feri megismerte a nagy Tibi anyósát) Aztán Rosu Ádám 100 éves születésnapi ünnepségéről is küldött fotót (valszi levelet is, dassajnos nincs meg). Ádám 1874-től 1975-ig, 101 éves koráig élt!

Lili néni küldte el Tenzi néninek Tibi és Sidonia esküvőjén készült képet is. Sidonia családfája sokban segíti az én munkámat, dazé én is tudtam meglepetéssel szolgálni Sidi számára. Ő például nem tudott Cristea Petruról, az ősök őséről, az én szépapámról, aki már az 5. fok tőlem számítva. Persze róla én is csak Tenzi naplójából tudok, amit valószínűleg Cristea Candin neki, legnagyobb lányának elmesélt. Sidonia, pontosabban Tibi számára is Cristea Petru a legrégebbi ismert rokon, jobban mondva ős.

Sidoniával tehát nagyon jól megértettük egymást, még ha én nem is tudok olyan tökéletesen angolul. Hamarosan elkészült az a speciálisan erdélyi fánk-szerű eledel, aminek két fajtája is volt: egy hagymás és egy olyan káposzta-féleséggel töltött, ami hazánkban még csak nem is ismert. Nekem a hagymás ízlett jobban.

Algyógyhoz közel van egy fürdő, melynek neve Algyógyfürdő. Az előbb említett házaspár és a fiú elmentek oda, mi pedig Tibivel elcammogtunk a háztól nem messze lévő algyógyi temetőbe. Megnéztük Maria Rosu sírját, Rosu Ádámét is, s Tibi anyukájáét is, Maria Magdolna Rosuét is. Ez után szinte adta magát, hogy hová menjünk: természetesen Bózesre, a Cristeák sírjához. Beültünk Tibi autójába, velünk tartott Sidonia is.

Az utat már szinte tudtam. A táj egyszerűen kihalás, milyen gyönyörű arrafelé! Az út egyenesen Timoftei házához visz, azonban most nem álltunk meg, hanem továbbhajtottunk a dombra épített templomhoz. Csörgedezik ott egy kis patak, a rajta átvezető kis híd előtt leraktuk a kocsit, innén gyalog mentünk. A domb (vagy inkább hegy?) oldalában erdei ösvényen vezet fel az út, majd jobbra egy kis kapu. Onnan fölfelé eső után csúszós úton, csúszós füvön kelletett felcaplatni. A naplóból én ezt már jól ismertem. Ezen az úton rohant le 1898 körül Tenzi cserfes húga, Livi, jól meg is rándította a karját. (Bevallom, amikor először olvastam a Tenzi naplót, hullára bele voltam esve Livibe! Tenzi olyan érezhető szeretettel ír róla, hogy katasztrófa!) Felértünk a templomhoz!

Körös körül sírok, de a „fő helyen”, a kis templom mellett ott állt az a három sír körbekerítve díszkerítéssel, ahol Tenzi néni utolsó bózesi ottjártakor 1965-ben sokszor meg van örökítve. A jobb szélen ükapám, Cristea Candin, aki 1884-1916-ig élt. Mellette elvált felesége született Basa Eugénia, volt Cristea Candinné, azonban a sírkövön ez áll: Eugenia Muntoi. Állítólag 1951-es halála előtt belátta bűnét, hogy elhagyta családját egy Tenzivel egyidős fiatalemberért és utolsó kérése az volt, hogy „temessetek az öregem mellé”.

Hát ez necces, nagyon necces, mert ez az 54 éves nő lelécelt a huszonéves palijával, cserbenhagyta két akkor még kiskorú gyerekét, akiket Tenzi és Livi Kecskeméten és Pesten neveltek fel, mentesítve apjukat, aki még öreg korában is intézte a munkáját, mindezek után a nő nem átallott a volt férjéhez betörni és kirabolni. Az új férj meg mindenét elitta. Tök csórók lettek, s mikor Tenzi hazalátogatott, a muterja őt pumpolta dohányért! De amikor Tenzi adott, anyja gyorsan eldugta, mert ha az palija megtalálja, me elissza azt is. Ilyen nő fekszik az ükapám mellett.

De ami aztán mindennek a teteje: 1962-ben, mikor ez a részeges fickó is meghalt, azt is oda temették a két már meglévő sír mellé. Tehát szencsétlen Candint halálában se hagyják nyugodni: ott fekszik mellette a nő, aki elhagyta és amellett még az is, akiért elhagyta. Ez halálgáz! Dát – mint ahogy mondani szoktam -, evva. És ami a legszebb a történetben: Tenzi a naplójában mindenkinek megbocsát. Nekik is. Ugyan hosszan ecseteli, mekkora fájdalmat okozott neki anyja cselekedete, hűtlensége, anyjáról szeretettel beszél. Ecren gyönyörű, ember nem is hinné, ilyen létezik. Jézus! Mennyit tudnék mesélni, de nem teszem. Így is többet mondtam, mint „kelletett” volna! Inkább folytatom az erdélyi kalandjaim leírását.

A temetőben kestük Cristea Petru sírját, de nem találtuk, mint ahogy Candin első feleségéét, Sofiáét sem, és születés után rövidesen elhunyt kisfiáét Josefét sem. Nagy nehezen leereszkedtünk a meredek-csúszós úton – én végig Livire gondolva. A hegy aljában ücsörgő parasztoktól kérdezgettük, emlékeznek-e Cristea Candinra, aki Tenzi leírása szerint 1965-ben, 45 éve még elevenen élt az emberek emlékezetében. Mondjuk akkor még élt Tenzi egykori szolgálónője is. Valami 50 év után először találkoztak – sza hót pálya cucc. Tenzi nénit és Livi lányát, Ducit királynőként és hercegnőként fogadták állítólag akkor. A parasztok a fejüket rázták. Tenzi néni neve, meg apjáé dereng-dereng, de igazából sötétkamra.

Mondtam Tibinek, ugyan nem fogadtak valami nagy örömmel, dazé ha már itt vagyunk, menjünk már be Timoftei lányáékhoz! Mit veszthetünk? Bementünk hozzájuk. Nyomták a szöveget, hogy ez nem is a Tenzi néni háza volt, hanem ezt a házat a Tenzi néniék Bélatelepi vikkendházának tervei alapján építették. Mutattam a képet, ami 1965-ben készült itt Bózesen, amikor a házon belül álltak Duci és Tenzi, erre a nő azt mondta, az nem is itt van, hanem Bélatelepen. A bélatelepi házat 44-ben a földdel tették egyenlővé. Akkor Tenzi még nem volt ilyen ősz hajú! Áh, de mindegy. Meg hogy Cristea Candin halála után a házukat a Cristea gyerekek a falunak adták. Ja. És pont erről nem írt Tenzi egy szót se.

Felmentünk ahhoz a házhoz, amiről beszéltek. Valóban lehet, hogy ez volt az, legalábbis itt állt az a ház, melyben Tenzi gyermekévei zajlottak. Egy óriási hegy állt ugyanis az udvar végében. Állítólag az egész hegy Candin bírtokában állt. Tenzi írta a naplóban, hogy a hegyen álló fenyőfákat apja ültette, miután folyton árvíz volt esőzések után. Sőt, van egy fénykép is a hegyről fotózva, ami ezt támasztja alá. A házzal szemközt áll az iskola, ami akkor még csak éppen állt. Onnan adott szerenádot 1903-ban Aurel Vlaicu Tenzinek. Nagyon húzós, hogy most 2010-ben is általános iskola működik ott. Csakúgy, mint 100 éve. Ez az egész annyira varázslatos, hogy beleborzongok.

Tibi levitt kocsijával Szászvárosba. Kiderült, hogy ők Szászvárosban ismerkedtek meg, sőt az esküvőjük ugyanabban a templomban volt, aminek zárdájában én most lakom! Feljöttek a szobámba is, ott búcsúztunk el. Meghívtak másnapra Dévára, ahol laknak. Ez nagy szerencse, mivel egyébként egy pályaudvaron kellett volna rostokolnom több órát, ugyanis a vonat éjfélkor indult Piskiről (Simeria), de Szászvárosból fél 8-kor ment Piskire az utolsó busz . Pesten csak Piskiig adtak jegyet. Onnan Szászvrosra már a saját bulim, hogy hogyan jutok el.

Petru Groza apja Piskin volt ortodox pap, tehát elvileg lett volna ott mit keresnem, hiszen Petru Groza életének is vannak még felderítetlen részletei. Például nem tudom a szülei nevét sem. Tenzi naplója szerint Petru Groza anyja Cristea lány volt, így Tenzi és Petru unokatestvérek voltak. Ezt jó lenne bizonyítani dokumentumokkal. Az én munkám most Tenzi naplójának dokumentálása, ma is fellelhető adatainak felkutatása. Aki beszáll a buliba, akár ott Erdélyben, akár itt Magyarországon, azt szívesen veszem.

Utolsó nap, 2010 június 20. vasárnap szokásos módon 9-kor mentem reggelizni. A gyermekotthon földszintjén lévő ebédlőbe, ahol egy asztalnál ültem Menyhárt Ernővel, Kiss Ferenc Csongor testvérrel, Bíró István testvérrel és a sok gyerekkel. Konyhás néni, nevelők, minden, annyira jó energiája volt a helynek, hogy szinte lubickolni lehetett benne!

Aznap volt a vasárnapi Istentisztelet, ugye, mint minden vasárnap, ugye. Ugye-ugye, ezt mindenki tudja, nekem mégse volt annyira egyértelmű. Sose jártam templomba, ugyan Istennel hosszú évek óta príma a kapcsolatom, de úgy azok közé tartoztam és tartozom, akik azt mondják, hogy nem kell ahhoz templom, hogy Istennel kapcsolatban legyek. Most azonban más volt. Ismertem az papot, a 90-en túl lévő Antal atyát, Bíró István testvér olvasott fel a bibliából, ott ültek előttünk a gyerekek is ünnepi ruhában. A szertartás három nyelven szólt, németül, románul, de főleg magyarul. Kafa volt. Meghitt és ….szép.

Aznapra maradt a találkozásom Fülöp Júlia nénivel, akivel pénteken, a magyarok gyűlésén találkoztam. Telefonon üzente, hogy délután 5-re érkezik. Addig az időt tartalmasan töltöttem, sétáltam a gyönyörű kertben, játszottam, meg rajzolgattam a gyerekekkel. Beszéltem Ferenc testvérrel, Pityu testvérrel, mind a ketten mindenben segítségemre voltak egész ittlétem alatt, beszélgettem a konyhásnénivel, a nevelőkkel. Eljött az 5 óra, Fülöp Júlia néninek elmeséltem, mire is gondoltam ezzel a Tenzi naplóval kapcsolatban. Hogy ez szerintem óriási jelentőséggel fog bírni a szászvárosi magyar közösség életében. Júlia néni biztosított, hogy efelől nincsenek kétségei.

Búcsút vettem hát őseim földjétől, egy nagyon szimpi mukival, Tobiassal indultunk el „utolsó utunkra” Szászváros utcáin. Tobias 7 éve volt nevelő a szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthonban, most épp errefelé járt, beugrott körülnézni. Tobias német, de nagyon kllasszul tud magyarul. Én az ilyet nagyon bírom!!! Azért azt elég nehéz volt neki elmagyarázni, hogy kicsoda is az az Aurel Vlaicu… A román nemzeti hős, aki udvarolt a dédnagymamámnak.

A minibusz robogott, döcögött Déva felé. Az ablakból láttam több tehenet! Szívesen leszálltam volna, hogy megsi- mogathassam őket, de nem tettem, mert Sidonia várt a dévai állomásnál. Aranyos volt, készítettem is róla egy képet. Ő is készített rólam, a – bocsánat! – iszonyú ronda dévai lakóteleppel a háttérben, amit Ceausescu éppen a városközpontba, a Kőmíves Kelemen’s Dévai vár alá építtetett (szencsétlen befalazott asszonya forog a sírjában!). Itt laknak Tibiék – de Őket ez látszólag egyáltalán nem zavarja, éppen ezért kértem bocsánatot az előbb, mikor őszinte véleményemet kinyilatkoztattam. Kivagyok a lakótelepektől, dát evva.

Lifttel felmentünk a lakásba, ott volt Tibi – és úgy éreztem magam, mintha Tibivel és Szidóniával már évezredek óta ismernénk egymást. Az első pillanattól olyan volt, mint otthon. A cuccomat ledobtam, elmentem fürödni és felfrissülve ültem le vacsorázni. Valami mennyei volt a kaja, amit Tibi főzött. Beszélgettünk, rámentettem a számítógépükre a Tenzi napló javított változatát, mert tök buli lenne, ha Tibi fordítaná magyarra a Tenzi napló románul írt szövegeit. Éppen a picasan lévő fotóimat mutattam nekik, amikor rádöbbentünk: már indulni kell. Kivittek az állomásra és elbúcsúztunk, mint régi jó ismerősök, mint rokonok, mert hát azok is vagyunk!

Hazaérkezvén aludtam egy napot, aztán újból rávetettem magam a Tenzi naplóra. Jelenleg éppen a tartalomjegyzéket írom, ugyanis a család története kb. 200 oldal, azonban utána további kb. 200 oldalon további visszaemlékezések vannak leírva, időrendi szempontból össze-vissza. Azt tervezem, hogy az össze-vissza fejezeteket beleszerkesztem az alapba.

A tevőleges munka mellett kutatómunkát is végzek folyamatosan. Az erdélyi utam is ilyesmi volt. Itthon már több rokonnal felvettem a kapcsolatot, tőlük fényképekhez, valamint egyéb adatokhoz jutottam hozzá. Tenzi húga, Cristea Livi lánya volt ugye Duci néni (Schmidt Márta), akinek lányai Borsányi Márta és Farkas Ildikó, akiket sikerült megtalálni régi jegyzetek, de főleg Korompay Katalin segítségével, aki Tenzi öccsének , Cristea Virgilnek az unokája, Virgil fiának, Korompay Palinak a lánya.

Rejtélyeket is fel kell oldanom időközben. Miképpen lett Korompay Cristea Virgil? Hogyan lett Korompay Cristea Valér, Tenzi idősebbik öccse? Mert hiszen Tenzi és férje, Aigner Gusztáv gyermeke, Aigner Béla apja halála után 1945-ben felvette a Korompai nevet, így édesanyám már Korompai Mariannként született. Ezt mindig is tudtam. Tenzi naplójában erre csak egy rövid utalás található, miértjét homály fedné, azonban birtokomban van egy családi címer, melyen ez áll: AZ ALSÓKOROMPAI AIGNER CSALÁD CÍMERE. Tehát az Aigner család Alsókorompáról (mai Szlovákiában van) származik. Ez oké, de a Cristea fiúknak nővérük férjének családja származási helyéhez mi közük? Ráadásul Korompay Katalintól tudtam meg, hogy Valér és Virgil jóval előbb lettek Korompayak, mint nagyapám Korompai. Tehát vannak még megoldandó kérdések.

Anyukám, Korompai Mariann, Tenzi unokája kisgyerekként, kamaszként Tenzivel együtt éltek hosszú évekig, Tenzi fia, Lulu életvitile miatt. Nagypapám (Lulu) és anyukám (Mariann) között ellentétek feszültek, ezért pl. anyukám el se ment nagypapám temetésére. Anyukám egy ilyen nő volt (2008-ban ő is meghalt), azt tartotta, hogy ha őrá nem voltak kíváncsiak a rokonai, akkor ő se kíváncsi rájuk. Ezért nem is nagyon tartotta semmilyen családtaggal a kapcsolatot. Én nála szívesebben tekergek családom múltjában, de ez a mostani családfakutatásom főleg Tenzi naplója miatt történik. Azt kérem a rokonoktól, tárják elém, amit Tenziről, illetve Tenzi rokonairól tudnak.

Sok fénykép, adat került elő, melyek segítségével mind inkább összeáll a mozaik. A fényképek által megelevenedik a napló, ami ugye valójában nem is napló, inkább családtörténet, ám én mégis naplónak hívom, mivel így kedvesebben hangzik számomra, s remélem, mások számára is. Pár képeslap is előkerült, ezek alapján – valamint Tenzi naplójának stílusa alapján különösen – kirajzolódik az egykor élt emberek lehelet-finom jelleme, érzelemgazdagsága. Jó volna, ha előkerülne Tenzi néni néhány levele. Tenzi nagy levélíró volt, sokakkal tartotta a kapcsolatot. Amiben nagyon reménykedem, hátha Romániában még fennmaradt ezekből pár. Családtagokon kívül írókkal is levelezett, naplójában említi például Fekete Istvánnak írott levelét, amire a neves tollforgató válaszolt is.

Tenzi néni évekig velünk élt kiskoromban. Dédi engem Bambinak becézett, de most nem ez a lényeg, hanem hogy nálunk is lakott. Anyukám (Korompai Mariann) az őrá jellemző egyszerűséggel, mikor nagymamája (Tenzi) meghalt, az összes utána maradt fényképet a kidobta a szemétbe. Még szerencse, hogy Apukám (Zemlényi-Kovács András) ezt meglátta, kimentette és eltette azokat. Mivel Apuskának is meséltem Tenzi naplójáról, ő ezeket – egy dugig tömött aktatáskányi fotót – nekem adta, azzal a kikötéssel, hogy nehogy eladjam az Ecserin, mert ezek muzeális értékű képek. Valóban azok. És jobb helyre nem is kerülhettek volna. Minél többet foglalkozom Tenzivel, annál több minden kerül elő!

Tenzi naplójáról annyit tudnék mesélni, mint a szakadás. Fogok is még, ahogy magamat ismerem. Tát aki beizgult, annak nyugi. E bejegyzésemet azzal zárom, hogy elmesélem, hogy Farkas Ildikó nemrég megtalálta azokat a fotókat, amiket Timoftei lánya neki adott Bózesben 12 éve. Természetesen megmutatta nekem is – jól sejtette, hogy nagyon izgat a téma. Nem akárhol találkoztunk – a Farkasréti temetőben. Itt van édesanyjának, nagyanyjának és nagyapjának sírja, név szerint Livi nénié, Schmidt Tiboldé, aki egyébként Gróf Teleki Pállal, későbbi miniszterelnökünkkel dolgozott együtt a Földrajzi Intézetben és lányuké, Duci nénié, aki tudtommal orvos volt a Beloianniszban.

Előkerültek a Bózesen őrzött fényképek, melyeket Timoftei adott Ildikónak 12 éve. A frenetika netovábbja cikázott a levegőben! Olyan eszméletlen fotók kerültek elő a stócból, hogy ott helyben kihaltam! Egyik legmegdöbbentőbb az 54 éves Basa Eugénia és a 22 éves Sofron Muntoi. Az kész! De Winkler Károly és Cristea Niti közös képe (talán esküvői?) is csúcs. Számos fiatalkori kép Liviről, melyeket látva(ehemm-behemm…) újra kell értékelnem a korábbi meglátásomat a babakocsis képpel kapcsolatban. Tehát a baba nem Lulu, hanem Duci, a középső csaj nem Tenzi, hanem Livi, a jobbfelé álló nő Tenzi (ahogy Andi mondta), viszont a kisfiú tényleg Laci, az időpont nem 1916 hanem 1914 és a helyszín nem Bózes, hanem talán Pest. Livi és Tibi (Tibald) Pesten éltek. Ez is csak feltételezés, dezmá majdnem tutkó.

A fényképnézegetés után keresésbe fogtunk. De nem jártunk sikerrel. Én nem szoktam temetőbe járni, max ha temetés van, de az se gyakori. Ildikó azt mondta, úgy emlékszik, mintha errefelé lenne, de nem találtuk meg. Ezért hát segítséget kértünk a temető gondnokságán. Kaptunk egy helyrajzi számot, de így is időbe telt mire megleltük. Egy diófa mellett volt egy bozót. Ildikó nagy nehezen hajtotta el a már jó centi átmérőjű ágakat, melyek évek alatt rátekeredtek az egyszerű kis fakeresztre a sok márványsír szomszédságában. A sok levéltől alig lehetett elolvasni a feliratot: AIGNER GUSZTÁVNÉ 1890-1987. Ezen a helyen nyugszik Tenzi.

Kedves Tenzi! Soraidból azt érzem, sosem múlt el csillapíthatatlan vonzódásod szülőfölded iránt, tiszteleted Édesapád iránt, aki az Általad is hőn szeretett bózesi temetőben nyugszik az Általad is nagyra becsült 500 éves templomotok mellett. Mindennél fogva most megígérem Neked, hazaviszlek Bózesre, hogy ott nyugodj békében.

szerető dédunokád: Bambi

*

(a képek egy része családi fényképgyűjteményekből került birtokomba. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet elsősorban Korompay Katalinnak, Farkas Ildikónak, Joikits Tiberiunak és Maria Sidonia Joikitsnak, Szász Angélának, Apuskának, valamint mindazoknak, akik részt vesznek a munkában, hogy Tenzi naplója minél teljesebb legyen!)

E témáról szóló eddig olvasható bejegyzések:

Tenzi naplója

R-day (100 éves csecsemő)


6 Responses to “AIR DAY AIR MAIL


  • Hú, ez nem semmi írás. Irigyellek ám rendesen ezért a régészkedésért:-)

  • Hát ezért én is irigylem magamat. Az első pillanatban (2007-ben) éreztem már, hogy ezt meg kell csinálnom. Írhatok róla egyébként akármilyen érdekeset, maga a napló felülűberol mindent. Majd meglátod. …egyszer… :)

  • Huhh micsoda kalandok. Néha nekem is az az érzésem, hogy mindenki rokona mindenkinek, de legalábbis az én rokonaimmal biztosan tele van a világ. Bár meglenne dédüktántibácsikám naplója, amit a Titanicon írt (túlélte, jobb híján visszajött, ennyit a nagy amerikai álomról). De jó, hogy Neked van ilyen fennmaradt családi naplód, plusz a sok-sok fotó! Micsoda izgalmas terepmunka, kutatás lehetett ez! Gratula.

  • Én is irigyellek, barátom! ;)

  • Kedves Zoltán!
    Örvendek, hogy Rád találtam! Sokszor jutottál eszembe találkozásunk óta. Azon a bizonyos szászvárosi magyar napon én is ott voltam (s ott vagyok most is az egyik fényképeden Júlia néni háta mögött a ferences templomban). Miután az iskolából kijövet megmutattál nekem néhány régi fényképet, őszintén izgultam, hogy minél többet kideríthess családodról. S látod, az út, amin jársz jó Hozzád! Nagyon barátságos az oldalad, elsétálgatok még rajta. Ha megírod a címedet, eljuttatok egy dvd-t Hozzád a Hunyd megyei magyar napokról készített műsoromról.
    Szeretettel
    Ildikó

  • Kedves Ildikó!

    Írtam Neked két levelet is a yahoo-s email címedre, hogy vegyük fel a kapcsolatot, de sajnos válasz még nem érkezett. Kérlek, írj a facebookon, vagy valahol és vegyük fel mielőbb a kapcsolatot!!!

    Nagyon sok szeretettel üdvözölek:

    Zoltán

Leave a Reply




ANTABUSE DISULFIRAM 500 MGVENTOLIN FOR ASTHMARevia Online