Laár András negyedik fia látott napvilágot október 28-án – tudtuk meg a sajtóból. Buda és Illés keresztneveket kapta. Egészséges, komplikáció nélkül látta meg a napvilágot. Édesanyja jól van, Édesapja pláne! Mi, akik évek óta minden hétfőn járunk a Tündér Tantra Körbe, ahol az egyébként hithű buddhista hitű Laár Andrással indiai bhajanokat énekelünk, tibeti imaénekekkel tűzdelve, mi már jó ideje vártuk a jövevény érkezését, lopva tekingettük Katika egyre gömbölyödő hasát, ugyanis Katika is gyakran ott van ezeken az énekléseken, sőt, ha jól tudom, Andrással is néhány éve ott is ismerkedtek meg.
Megérintett egy könyv, amit már régóta olvasok. Teljesen a hatása alá kerültem, hogy jé, hát mégis ennyire keményen megy, amiről eleddig csak érintőlegesen hallottam?! Szerelmem a nyelvtan! Mindig is az volt, s kimondani se tudnám, mekkora büszkeség fogott el, mikor egy valódi nyelvész lett az ismerősöm, sőt, a barátom. Nagyon bánt most is, hogy egy nézetkülönbség miatt egy akkora félreértés adódott köztünk, melyet nem élt túl frissen fogant barátságunk. Pedig ha még mindig tartana, most őszinte örömmel (illetve kétségbeeséssel) adnám hírül neki a hírt: mekkora rádöbbenéseket éltem át, amikor anyanyelvünk állapotáról olvastam.
Hetente frissülő rovatunkban Tibetről olvashatunk. Kérdéseinkre Hendrey Tibor, a Magyar Tibetet segítő Társaság vezetője válaszol. Sorozatunk már a múlt héten elkezdődött. Oldalunk jobb felső sarkában már “Tibetibi” második kérdésünkre adott válasza olvasható. E poszt pedig hétről hétre frissülve mindig tartalmazni fogja az eddig feltett kérdéseket és válaszokat. E helyen szeretettel várjuk olvasóink kommentjeit is!
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások