'Ezoterika' kategória archívuma.

Tiszta Hangok Netrádió

Kritika ért felsőbb körökből, hogy a Saját utad inkább “vegyi gyümi”, mintsem hogy spirituális weboldal lenne, mint azt állítja magáról. Mivel valóban nem célom az elbulváriasulás, inkább továbbra is a tiszta értékeket szeretném közvetíteni elanyagiasult világunkban az interneten, most nagy örömmel adom közre a Tiszta Hangok Netrádió elérhetőségét. Jelenleg Szabó Judit írónővel hallható egy beszélgetés, illetve megszólal Grandpierre Attila, a Vágtázó Csodaszarvas együttes frontembere, aki emellett népszerű ezoterikus író is.


Bólébál

Paulinyi Tamás (is) régi jó ismerősöm. Meghívót kaptam tőle első regényének sajtótájékoztatójára. A Szintézis szabadegyetem igazgatójaként, előadójaként, parapszichológusként, filozófus- ként, ezoterikus gondolkozóként, folyóiratok cikkírójaként ismertem eddig őt, ezen kívül a TAIKO dobkör oszlopos tagjaként, valamint, hogy a különleges pszichés képességeket vizsgáló Pszi Labor vezetője is, sőt halál közeli élményekkel is foglalkozik. Az utóbbi időkben irodalmi munkásságát is közreadta. Folyóiratokban publicista, novellái olvashatók, két verseskötete van már és most megjelent első regénye is Bolébál címmel, melyben gyerek és ifjúkorát dolgozza fel. Egy kemény, néhol horrorisztikus, valamilyen mértékben mindannyiunkkal megtörténő dráma ez.

Tamás tavaly még verseskötetét dedikálta a Szintézis szabadegyetem nyílt napján

‘Bólébál’ tovább…