Monthly Archive for 2011. március.

Beatles a hegytetőn – teltház és bomba siker!

Mikó István szerint mindhalálig Beatles. Bár ő maga már nem pengeti a húrt, de a hazai Beatles tribute zenekarok legjobbjával, a BlackBirds-szel közösen színpadra állította saját új darabját, melynek címe Bolond a hegytetőn, s aminek szövege nagyrészt Márton András (KFT) 1990-ben megjelent Yesterday című Lennon-McCartney szövegfordításain alapul.

Beatles a hegytetőn – teltház és bomba siker!‘ tovább…


A Te Apád!

Ez kivételesen nem egy durva odamondás, hanem egy jókora meglepetés volt tavaly karácsony előtt két nappal az A-38 koncerthajón. Az immár 29 esztendős KFT zenekar tagjainak gyerekeiből formálódott alkalmi együttes előadásában váratlanul szólalt meg három iszonyat-jó KFT dal a születésnapi koncert után a zártkörű születésnapi afterparti nyitányaként.

A Te Apád!‘ tovább…


Vak varjúcska

Újságírónak vallom magamat, pedig egy féléves MÚOSZ újságíró képzésen kívül más végzettségem nincs. Csak szeretek írogatni. Először a HELLLO magazinnál voltam, aztán a Mai Napnál töltöttem 3 évet. Egyik mesteremnek Murányi Marcellt tartom, aki akkor a Mai Nap kulturális rovatának szerkesztője volt (1997-ben). Ma már a Blikk főszerkesztője. Yeah. Tehát Murányi Marci – így hívták a kollégái – ha mondjuk írtam egy 60 soros cikket, kapásból leredukálta 20 sorossá, mivel azt mondta, minden cikk legyen olyan hosszú, „mint amennyi benne van”, mármint amit el lehet mondani az adott témáról. Se több, se kevesebb. Megtanultam a leckét, de mivel a saját utad.hu nem a Mai Nap, de még nem is a Blikk (ami akkoriban fő-fő konkurensünk volt), most írhatok olyan terjedelemben, ahogy csak tetszik és arról, amiről csak jól esik.

Vak varjúcska‘ tovább…