A sajatutad.hu nem először közli egyéb szerzők írásait. Ezúttal nagy büszkeséggel konferálom fel hollywoodi tudósítónk cikkét, illetve – remélhetőleg – annak első részét. KVzoo, akivel elvileg már közel 20 éve ismerjük egymást, hosszú esztendők óta a messzi California államban él, ám barátságunk igazándiból most egy ideje erősödött meg. Sokat írtam neki a Szangháról, vagyis Kelemen Móni spirituális közösségéről, s most ő az egyik leglelkesebb olvasóm - ha nem a leglelkesebb -, aki egy személyben akkora nézettséget produkál, mint egyébként a világon egyetlen ország sem! Neki köszönhetően az Amerikai Egybesült Államok a második helyezett az országok listáján Magyarország után. Ismerkedjünk meg lélegzetelállító stílusával, amikor is rövid bemutatást tart az Oscar díjak eddigi kiosztásáról, majd a mostani, immár 81. Díjátadó ünnepségről, melyről, KVzo ígérete szerint még bővebben is olvashatunk a későbbiekben.
Ahogy azt vasárnap délben a Deák téren 50-60 összesereglett érdeklődő előtt Laár András, hazánk legismertebb vegetáriánus, spirituális zenész-humoristája is elmondta: „…sokkal finomabb is a vegi kaja, mint a húsos étel, úgyhogy…” …egyáltalán nem jelent lemondást az étkezés örömeiről a hús-nélküli táplálkozás, ahogy azt sok kívülálló sejti, viszont nagyon nagy mértékben hozzájárulna a mostanra már vészesen fenyegető globális felmelegedés megfékezéséhez. Ezúttal nem mutogatunk senkire, hogy a modern világ, a csúnya nagy cégek, a kormányok a probléma egyedüli okozói, nem: a vegetariánizmust szorgalmazó csoportosulás szószólója arra mutatott rá, hogy minden egyes ember tehet a föld megmentéséért. Már az is nagy segítség, ha valaki csupán néhány napra lemond a húrfogyasztásról. A mostani tempóban haladva csupán 3-4 évünk van a már lerágott csontként emlegetett világvégéig. Ezúttal azonban senkinek sincs kedve legyintgetni…. ‘S.O.S. Állítsuk meg a globális felmelegedést!‘ tovább…
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások