Páciens: - Doktor úr, kérem, mit tudna javasolni a lábműtétem utáni felgyógyulást elősegítendő? Orvos: - Feltétlenül jöjjön el táncolni a Dr. Rock koncertjére! Páciens: – Köszönöm, Doktor úr, tuti ott leszek! ‘November 7.: Dr. Rock koncert az FMK-ban!‘ tovább…
Már többször esett szó a Zöld újságról, ami már évek óta a kedvenc lapom. Ez az egyetlen, amit járatok. Főleg “zöld” témákról szól, méghozzá érdekesen, élvezhetően egy magamfajta “külsős” számára is. Azonban nem ezzel lopta be magát a szívembe, hanem azokkal a lenyűgözően tartalmas, sokat mondó informatív cikkeivel, amik - s ilyen minden egyes számban több is található - valódi kincsek, széppé teszik a napot. Egy ilyen gyöngyszemet találtam az e havi számban is, mely megítélésem szerint az egész lap nívóját példázza. Icretném megköszönni Víg Léna szerkesztőség vezetőnek, hogy a cikk közléséhez hozzájárult! Elsősorban küldöm e postot kedves Gazdagmamis osztálytársaimnak, s mindenkinek, akik néha azt érzik, hogy ez a világ túl sötét hely.
Fiam, Barni, tavaly, a Waldorf iskola nyolcadik osztályának elején egy olyan egy témát választott év végi előadásának témájául, hogy az még ma is felborzolja a kedélyeket. Az enyémet mindenképpen, mivel részint magam is beleástam magam a témába, s ha nem is olvastam el annyi kiló témába vágó könyvet, mint Barni, de azért megtudtam egyet, s mást elődeinkről, illetve arról, hogy nem is olyan rég kik és milyen alantas módszerekkel kényszerítették térdre országunkat.
Napról napra bővülő létszámú tagjaink saját kedvenc útjai is láthatóak lesznek Fotóalbumunk galériáiban. Érdemes tehát csatlakozni hozzánk például ezért is. A fotóalbumban egyébként nem csak utak lesznek láthatóak - haugyan ez az oldal fő profilja -, hanem útonjáró mesterek és tanítványaik fényképe is helyet kap itt.
Hajnali fél kettő, most jöttem haza jógáról és – mint minden szerda hajnalban – most is tele vagyok energiával! Egyszerűen eszméletlen, hogy mennyire feltölt és ellát energiával egész hétre! A Szangháról már írtam több helyen is, de nyugi, még fogok is, mert ez akkora hatással van az életemre, hogy csak na!
Hegedős Piroska, ismert kortárs festőnk számomra jó ismerős, sőt, barát. A közelben lakik ő is, s a minap találkoztunk a közértben, ahol újonnan megjelent könyvét adta a kezembe. Élete első könyvét! Meghívott egy eper-cseresznye-beszélgetésre, melynek nem tudtam ellenállni!
Bruno Gröningről legelőször úgy három éve a Zöld Újságban olvastam. Ácsnak tanult köznapi ember volt, aki mélyen hitt Istenben, s megmagyarázhatatlan gyógyítások fűződtek a nevéhez. 1949-ben vált szenzációvá a második világháború utáni Németországban. Nem akart Ő szenzációt - Ő csak gyógyítani akart. Többen messiást láttak benne, de sokan sarlatánt. S bár én is megannyi csodatévőről hallottam már az utóbbi években, mégis Bruno mellett horgonyoztam le, ugyanis csodálatos változások valósultak meg az életemben… érzésem szerint Bruno Gröning jóvoltából .‘Bruno Gröning, a fenomén‘ tovább…
Szombat este meeteltünk egy újabbat Vida Ágival, Vidi Ritával és Csapó Idával, mivel véget ért a Gazdagmami tanfolyam, de biztosítva lettünk affelől, hogy nem lesz senki szélnek eresztve - továbbra is kapcsolatban maradunk. Hogy kedves “riválisomat”, osztálytársamat, bloggertársamat, Ikersiker Orsit idézzem: azért volt hasznos ez a találka, mert megtapasztalhattuk azoknak a nőknek a személyi varázsát, akiktől tanulni szeretnénk, akiktől tényleg van mit tanulnunk.‘Gazdimamitali - the tanfolyam is over‘ tovább…
1983-ban még senki se sejtette, hogy történelmet írnak a Madách Színházban. Példanélküli a magyar színháztörténetben, hogy 25 évig ugyanabban a színházban, ugyanabban a rendezésben, és koreográfiában, részben ugyanazzal a szereplőgárdával menjen ugyanaz a darab, ráadásul ugyanakkora sikerrel. A 25 éves jubileumi előadáson majd az összes mostani és egykori szereplő színpadra lépett egy rendhagyó, egész Budapestre kiterjedt ünnepség kapcsán. Exclusive riportunkban végigkövethetjük az eseményeket!‘106 éves macskák a Madách Színházban!!!‘ tovább…
Igen…! Tara a kedvenc Istennőm. Teljesen elvarázsolt, amikor megismertem.Mindez három éve, az Ananda héten történt Horányban. Az Ananda hét Kelemen Móni nyári programja, egy egyhetes tábor mindig valami szép helyen. Már háromszor voltam Ananda héten, ki nem hagynám semmi pénzért! Három éve közvetlenül az Ananda hét előtt csatlakoztam a csapathoz. Befogadtak, mint egy családba. Rám is fért akkoriban, előtte nagyon lenn voltam. El is csodálkoztam: hát valóban létezik az a baráti társaság, amiről manapság már álmodozni se nagyon merünk?‘TARA és az ANANDA hét‘ tovább…
Mindenkinek meglehet a véleménye, lehet kiköltözni a városból peremkerületbe, vidékre, lehet leszólni, hogy „büdös”, „koszos”, vagy akár még durvábban is. Lehet a magamfajta lokálpatriótát ilyenekkel sértegetni, csak nem érdemes. Fölösleges. Igenis szeretem Budapestet! Legyen boldog mindenki ott, ahol él. Eszrintem így van rendjén. Az már kevésbé jó, amikor valaki nem érzi jól magát ott, ahol van. Elégedetlenkedik. Én nagyon örülök, hogy itt lakom a város szívében, közelről érzem a dobogását: Szeretlek, Budapest!
Nagypapám (Papa) halála után „rám maradt” Papa édesanyjának naplója, amit rögvest olvasni kezdtem. Tudtam a napló létezéséről korábban is, de sosem láttam. Csak Papa halála után egy fél évvel került elő, amikor Nagymamám (Mami) arra kért, őrizzem tovább én.
Vízkristályok: ezek a csodálatos jelenségek megegyeznek azokkal a gyönyörű parányi hókristályokkal, melyeket gyerekkorunkban figyeltünk meg a tenyerünkben. Ám a pillanatnyi csodán mi hamar túlléptünk, mivel a kristályok elolvadtak a mancsunk melegétől. Múló tüneménynnek hittük, s bár tudtuk, hogy ilyen szép a hókristály, inkább szaladtunk fakutyázni.
Üdv Neked! CÉLHOZ ÉRTÉL! Jó úton jársz errefelé. Ez egy spirituális szemléletű klub útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. Körülnézni kötelező!
Legutóbbi hozzászólások